Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogosan akadt ki rám a barátnőm, mert befizettem a kedvenc pornószínésznőmnél egy privát műsorra?
Eddig is tudta, hogy imádom a pornót és van 5-7 kedcenc pornósom, akiknek rendszeresen nézem a videóit, és néha meg is veszem azokat, de az utóbbi időben mintha el kezdte volna zavarni. Elsőként azon akadt ki, amikor az egyik csajnak az Amazon wish list-jéről vettem meg pár dolgot, majd amikor egyedi videót rebdeltem, de ekkor még megbocsátott.
Most viszont azt mondja, hogy túlzottan is messzire mentem. Itt egy webkamerás adás volt, mindketten kölcsönösen láttuk egymás, és én mondhattam meg, hogy mit csináljon, abban a 30 percben. Azonban a barátnőm szerint ez már megcsalás, és betegnek nevezett. Plusz kifogásolta, hogy túlzottan is sokat költök erre, ez a webkamerás adás pl. 250 dollár volt, tehát valahol jogos, de a megcsalás részt nen értem...
Ez szerintetek is megcsalás? Ti is ki lennétek akadva?
Engem választás elé állított, mostantól nem szeretné, ha pornóra költenék, és azt akarja, hogy fokozatosan szokjak le róla. Ebbe bele is mentem. Bár nem örülök neki. Viszont nem tudom, hogy minimális pornó fogyasztás miért gond, ha eddig nem zavarta, illetve az sen tetszik, hogy meg akarja szabni, hogy mire költsem a pénzem, de most inkább belemegyek.
Viszont érdekel, hogy ti miként viszonyultok a pornó fogyasztáshoz + a fenti kérdések?
Uristen, szoval te nem a baratnodet leped meg egy Starbucks-szal, hanem egy pornos luvnyat. So romantic, te tenyleg szeretheted a baratnodet.
Akarhogy irod korbe, ez pornofuggoseg, a pornoszinesznok iranti rajongasod se normalis.
De értsd már meg, hogy ez már tényleg beteges és nem a válaszolók felszínesek, te vagy függő. Sok ember néz minimálisan pornót, néha én is szoktam, de sosem költenék rá 250 dollárt, te agyament... és csodálkozol, hogy el akar hagyni? Talán nem akar egy olyannal együtt lenni, aki vad idegen nőkre költi a pénzét. Talán komoly kapcsolatot akár, családot. Ez igenis megcsalás, főleg, hogy webcam is volt. De neked hiába beszélünk, mert eléggé egyvágásúak a válaszok, te úgyis megmagyarázod, miért vagy phöts. LOL.
24N
Szakíts a barátnőddel, neked nem való párkapcsolat.
Beteg vagy, de ezt éld meg egyedül.
vasárnap délutáni provokálás.
életedben nem láttál még egyben 250 dollárt.
Azért vicces, hogy függőnek gondoltok, miközben heti 3-4 alkalomnán többet nem szoktam pornót nézni és önkielégíteni, ha kihagyom sem hiányzik, ez inkább egy hobbi számomra.
Lehet, hogy néhs elszalad velem a ló, de igyekszem odafigyelni. 250 dollár viszont nem olyan sok pénz 70-72 ezer Ft, ráadásul akciós volt, mert ez a csaj általában 300 dolcsit is el szokott kérni egy alkalomért, hostess-nek 2000 dollár / nap + szállás + utazás.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!