Lehet hinni neki?

Kb. 1 hónapig tartott egy kapcsolatnak nem nevezhető valami egy férfival. Róla tudni kell, hogy van felesége, két gyereke, akikkel együtt is élnek, de kb 8-9 hónapja semmi nincs köztük, mert a nő megcsalta őt. A nő hamarosan el fog költözni. Ez a sztori biztosan így van. Úgy jöttem vele össze, hogy ezt tudtam és azt, hogy nem a gyerekeinek keres egy új anyát, hanem csak jól szeretné érezni magát és majd alakul ahogy alakul. Gyakorlatilag én voltam a második nő az életében, plusz ez alatt az idő alatt volt egy futó kalandja egy nővel, aki gyakorlatilag szerelmes belé, de ő nem... És ezt meg is bánta emiatt. Interneten ismertük meg egymást, és a nagyon pörgős, gördülékeny és jó hangulatú, flörtölős beszélgetések után találkoztunk is. Én egyébként akkor szakítottam az előző barátommal, frissek voltak a sebek, úgy a gondoltam, hogy ez majd nem engedi, hogy érzelmileg nagyon belemenjek ezzel a fiúval a dolgokba, de arra jó, hogy egy kicsit elvonja a figyelmemet a fájdalomról. A találkozásunk jól sikerült, eleinte egy picit feszengős, zavarban levős volt a részemről, de aztán lazultunk. A második tali előtt 1 hétig nem találkoztunk, mert ő elutazott Balcsira a gyerekeivel, én is a barátaimmal. Folyamatos kontaktban voltunk. Sajnos nekem van egy elég nagyfokú önbizalomhiányom, ami számára is kiderült elég hamar. Ott kezdődött, hogy mikor először találkoztunk azt vettem észre, hogy izeg-mozog, nézeget jobbra-balra néha és mivel nem ismertem még, egyből azt feltételeztem, hogy unatkozik... Nem azt, hogy amúgy egy sajtkukac :P vagy, hogy esetleg ő is zavarban van, bár egy elég magabiztos pasiról beszélünk. Rá is kérdeztem, hogy így van-e. Azt mondta, hogy ilyet sose kérdezzek pasitól, és nem unatkozik... És ez visszaveti. Később is kijött ez a kishitűség, de erre később azt mondta, hogy ez nem taszítja, hanem segíteni szeretne nekem, hogy ez megváltozzon. Egyébként pedig folyamatosan bókolt nekem az elejétől fogva, hogy gyönyörű vagyok, nagyon szórakoztató, kedves, okos és higgyem el, hogy értékes vagyok. Rettentő hízelgő volt ez, kedves volt, udvarias, férfias, piszok jóképű, de nem volt elszállva magától. Van egzisztenciája, intelligens, imádja a gyerekeit, egyszerűen pont olyan, amilyen férfira a legtöbb nő vágyik. A találkozásaink nagyon feltöltötték őt és engem is, azt mondta, hogy amikor velem van, akkor olyan, mintha egy kis szigetre érkezne, hogy enyhítem a fájdalmát. Elég nyíltan beszélgettünk mindenről, a problémás házassága részleteiről, az én problémáimról, terveimről, mindig nagyon megértő volt, figyelmes, tök jó tanácsokat is adott, tetszettek neki az elképzeléseim. Úgy éreztem, hogy barátai is lettünk egymásnak. Volt, hogy 1 héten 4x is találkoztunk, mikor a gyerekekre nem kellett vigyáznia. Mentünk mindenféle, volt egy csomó tervünk programokra, mondta is, hogy menjünk, csináljuk. Tetszett neki a vidámságom, a kreativitásom. Pontosan azt adtuk egymásnak, amire vágytunk, nagyon jól éreztük magunkat. Aztán valahogy minden megváltozott... Már kevesebbet beszélgettünk írásban, kevesebb volt a bók, egyszerűen visszavett a dolog intenzitásából. A gyerekekre is vigyáznia kellett, kevesebbet is tudtunk találkozni. Én rá is kérdeztem, hogy minden rendben van-e, mert kevesebbet írkál, bókol, stb. és itt még lejjebb csúsztunk a lejtőn, mert ezt számonkérésnek érezte és azt mondta, hogy egyszerűen csak sok volt a dolga aznap. Elkezdte mondani, hogy nem szeretné azt érezni, hogy számonkérem, ezt egy ilyen laza dolognak szeretné megtartani és gondolkodjak el ezen, hogy nekem menne-e. Itt lefagytam... És itt jöttek a parttalan üzenetváltások, hogy mit is jelent az, hogy lazaság.. Állította, hogy nem azt, hogy más nőkkel is kapcsolatban van, hanem, hogy ezt a dolgot lazán fogjuk fel és ne legyenek számonkérések, elvárások, csak hagyjuk alakulni ezt köztünk. Ezt nagyjából rendbe is tettük, de nem is értettem, hogy miért borul ki ennyire ezen, hiszen ha nem is definiáltuk, eddig is csak hagytuk a dolgokat folyni a saját medrükben... Találkoztunk ezt követően, megint nagyon jól éreztük magunkat, bármiről órákig el tudtunk beszélgetni... Az este végén iszonyatos vágyat éreztünk egymás iránt, így végül átjöttünk hozzám. A dolgok testi vonatkozásáról még nem írtam: Írásban elég hamar eljutottunk a szexuális tartalmú üzenetekig és elég hamar el is jutottunk eddig személyesen is. Jó rég nem volt nővel már, én is nagyon vonzónak tartottam, egyszerűen szikrázott a levegő köztünk. Ami furcsa volt, hogy mikor ott voltunk meztelenül, akkor nem ment neki, összezavarodott... Azt mondta, hogy ilyen soha nem történt még vele. Ez másodjára is így történt. Azt láttam rajta, hogy teljesen zavarodott, hogy valami visszatartja. Arról kezdett magyarázni, hogy nem gondolta, hogy ilyen hamar talál valakit, akivel ilyen jól kijön, hogy ilyen hamar kapcsolata lesz... És, hogy nem áll rá készen, nem tud komolyabb érzelmeket adni. Mikor találkoztunk, akkor minden szuper volt, sokat nevettünk, beszélgettünk, nem éreztem hiányt. De mikor elváltunk, akkor éreztem, hogy kevesebbet ad bele és már nem az volt, akivel úgy éreztem, hogy minden tökéletes. Hiányt éreztem. Volt egy igen érdekes eset... Egyik este vitáztunk írásban, és egyszercsak a messengeren rám írt a felesége, hogy beszélni akar velem. Én természetesen nem beszéltem vele, de elmondtam a pasinak, hogy a neje rám írt... Állítólag a srác ki volt akadva miattam, a neje érdeklődött, hogy mi a baja, elmondta neki és a nő úgy gondolta, hogy majd segít nekünk elrendezni az ügyet. Nevetséges... Másnap a nő bocsánatot kért, elmondta, hogy iszogattak egy szülinapi bulin és becsiccsentve írt nekem, de semmi köze az egészhez és ne haragudjak.Ebből a sztoriból tudom, hogy a srác tényleg nem hazudott a helyzetével kapcsolatban. Kiakadtam, hogy ezt mégis hogy gondolja, egyáltalán mi köze van a nőnek hozzánk... azt mondta, hogy gondoskodik róla, hogy többet ne írjon nekem a csaj és higgyen el, hogy ez nem úgy volt, hogy ő kisírta a vállán a problémáját.

Voltak napok, amikor egész nap nem beszéltünk, és én direkt hagytam, hogy ő keressen. Nem akartam ráakaszkodni, hiszen együtt él a nejével, a gyerekekkel, ezt így fogadtam el ideiglenesen, bíztam benne, plusz nem akartam sok lenni neki. Esténként mindig keresett, de volt, hogy rossz kedve volt egy otthoni balhé miatt... Eleinte ez nem bántott, de másodjára már igen. Ez pont a találkozásunk előtti estén volt, amit emiatt lemondtam. Szar passzban is volt, és erre azt mondta, hogy ez neki sok, ez a hullámzás, és jelenleg csak fájdalmat tud érezni, nem akar többet és nekem sem fájdalmat okozni, mert most úgy érzi, hogy többet ennél nem tud adni... Így jobb lesz, ha békén hagyjuk egymást. Ez a szakítós kísérlet egyébként többször megtörtént köztünk, egyszer mikor a neje írt, egyszer meg mikor a laza kapcsolat dolgot felhozta... De most ez komolyabb volt. Azt mondta, hogy ne magamat hibaztassam, mert egy remek lány vagyok és nagyon kedvel engem, de úgy érzi, hogy én többet várnék el, amivel semmi baj nincs, de mivel nem zárta még le a házasságát, így nem tud nekem többet adni... Hitegethetne, de nem teszi, nem akar fájdalomcsillapítónak használni. Azt is mondta, hogy az én nézőpontom teljesen normális volt, az ő helyzete az, ami ellehetetleníti ezt kettőnk között és nagyon sajnálja, hogy ezt mondja, mert nagyon szeretett velem lenni, sőt más körülmények között belemenne a komolyabb kapcsolatba velem, mert olyan lány vagyok, akivel járna. Sajnos én magamat hibáztatom, és nem tudom, hogy mennyire hihetem el neki ezt. Én úgy hiszem, hogyha valaki úgy érzi, hogy ideális számára a másik, akkor nincs az a helyzet, ami visszavetné ebben... Hanem vele lesz és pont. Lehet, hogy én gondolom rosszul? Ő már szinte könyörgött, hogy higgyem el, hogy nem én rontottam el,túl közel kerültünk egymáshoz elég rövid idő alatt és ő erre nem áll készen. Egyszerre érzem magam átverve, érzem azt, hogy ez csak egy kegyes hazugság és nem tudom hova tenni, hogy ha ilyen jól megvoltunk, akkor egy nyisszantásssl hogy képes ezt elvágni? Jó, tudom, hogy nem úgy hangzik, mint akik jól elvoltak, de ez nem egy fekete-fehér történet. Másnap is írtunk egymásnak, mondta, hogy sajnálja, hogy ez ilyen hirtelen megszakadt. Ezt leírva úgy érzem jobb, hogy ennek vége lett, mert egy szappanopera emögött a sztori mögött elbújhat és nem hiányzott volna ez hosszútávon, de így sem... Szóval a kérdés az az, hogy vajon tényleg van olyan, hogy az ember a helyzetéből adódóan hagyja ott a másikat, de különben el tudná képzelni vele, vagy ez csak egy kegyes hazugság, hogy az önbecsülésemet ne rombolja tovább?...