Ti mit gondoltok erről? Lehetséges 10 évig így élni?

Kedves Kérdező! Sajnos azt kell mondjam, hogy van ilyen. Én is nagyon hasonlóan jártam. A feleségem a megismerkedésünk utáni első hónapokban mondta, hogy szerinte ez nem az a szerelem, amire ő mindig is vágyott. Ő mindig valami elvakult szerelemre vágyott, akiért akár mindenét feladva (anyagiakat, lakóhelyet, munkát, barátokat) rohanhat, nem törődve senkivel és semmivel. Érdekes elképzelés a szerelemről, gondoltam majd csak "kinövi", nem vettem elég komolyan a figyelmeztető jeleket. Aztán szépen lassan egyre jobban összemelegedtünk, összeköltöztünk, házasság, gyerek. Álmomban sem gondoltam volna, hogy ez a téma még újra előkerül. Persze voltak súrlódások, viták, különbségek köztünk. De hát hol nincs, tökéletes és hibátlan kapcsolat szerintem nem létezik. Aztán egy hosszabb ideig tartó hullámvölgy végén kiderült, hogy már egy éve szeretőt tart. Eleinte persze én voltam a szemét, mert nem törődtem vele, nem értettem meg, nem osztottam meg vele az életem minden részletét (mint ahogy barátnők között szokás), még szinte rossz apa is voltam. Aztán idővel kiderült, hogy mindez csak egy válasz a kognitív disszonanciára, engem le kellett értékelni, hogy az ő tette ne nyomassza a lelkét. Végül eljutottunk oda, hogy ő igazából sose volt belém szerelmes, legalábbis úgy, ahogyan ő szeretett volna szerelmes lenni. Engem az bántott a legjobban, hogy ha végig így gondolta, akkor miért kellett egyáltalán ilyen sok évig együtt lennünk, összeházasodnunk, gyereket vállalni? És miért kellett a végén egy évet végighazudozni, titkos viszonyt folytatni, porig alázni? Ezekre sajnos nem sikerült választ kapnom. De hosszú munka után legalább már eljutottunk oda, hogy igazából "nem velem volt a baj", én nagyon jó és értékes ember vagyok, nagyon jó apa, stb. Én még túlteszem magam az egészen, csak azt nagyon sajnálom, hogy a gyerekünk már nem családban fog felnőni.

Visszatérve rátok. Szerintem nagyon hasonló a ti esetetek. A férjed valahol a lelke mélyén mindig is valami nagy szerelemre vágyott, csak ezt magának se merte bevallani, és elhitette magával is, meg veled is, hogy ti együtt is boldogok lehettek. Aztán idővel egyre csak nőtt benne a hiányérzet, aztán amikor megismerkedett a szeretőjével, akkor döbbent rá, hogy mi hiányzott neki eddig. Valószínűleg nem azért mondta, hogy sose szeretett, mert bántani akart, biztos szeretett ő a maga módján, ha ezt te is úgy érezted. De ez nem menti fel az alól, hogy szeretőt tartott, hazudozott, becsapott, megalázott, végül elhagyott. Most próbáljatok a közös gyereketekre koncentrálni, az ő érdekében próbáljatok viszonylag normális viszonyt kialakítani egymással, neki szüksége van boldog, teljes értékű apára és anyára is.

Utolsó, nagyon szomorú az, ami történt és biztos, hogy nem ezt érdemelted, de a te hibád is, hogy nem vetted komolyan, amikor a feleséged jelezte, hogy nem tökéletesen boldog veled és nem szerelmes.

Az első kapcsolatomba én is így mentem bele. De ott a fiú nagyon rámenős volt, ha kidobtam az ajtón, visszamászott az ablakon, végül azt gondoltam, hát lehet, hogy nekem csak ennyi jutott, végülis nem olyan rossz az, ha ennyire szeretnek, igaz, hogy undorodtam a szextől vele és nem tudtam rá felnézni, de a legjobb barátomnak tartottam. Őt nem érdekelte soha, ha azzal érveltem neki, hogy nem szeretem, nem vonzódok hozzá szerelemmel, azt mondta, ő se és a szerelem úgyis elmúlik. Aztán amikor 4 év múlva szerelmes lettem, nagyon meglepődött, hogy elhagytam. Nekem nem volt túl nagy lelkifurdalásom, mert simán tudok olyan okot mondani, ami miatt bárki, akinek van egy kis önbecsülése, simán dobta volna. (testi fenyegetés, stb.)

Kérdező!

Van ilyen sőtt!

Az ember a gyermekeiért sokmindenre képes, de így van ez a kényelemért is.

Ne keseregj, ismerkedj, fel a fejjel! (kutyaharapást szőrével!)

Jobb így, egy gonddal kevesebb. (fizettetni kell a ygerektartást, aztán csókolom)

Van élet a válás után is! (sőtt)

Nagyon meglepő amiket itt olvasok és egyben nagyon elkeserítő is. :( Eddig csak rettegtem attól, hogy ilyen tényleg létezik. :(

Nagyon sajnálom ami történt kérdező. :(

Az én szememben a szerelem nem a villámcsapás szerű érzés, hanem az ami hosszú idő alatt alakul ki, mialatt megismered a másikat. Mindig akkor éreztem, hogy szerelmes vagyok, amikor nyugodt voltam a másiknál és otthon éreztem magam vele.

Nálam a villámcsapás az a fellángolás, számomra az nem szerelem! Számos embernél éreztem ezt, és be is csaptak rendesen.

Bár az én párom is ezt a fellángolást hívja szerelemnek, és szerinte vele életében csak egyszer történt még tini korában és azóta sosem. :( Még velem sem. :( Most rettegek mi lesz velünk ha együtt maradunk így.

24N