Normális, hogy az nyugtat meg, hogy még újrakezdhetjük? (Bár ennek nem biztos, hogy lenne értelme)

Vele vesztettem el a szüzességem (23 évesen), 4 hónapot jártunk.

Ebből kettőt élt itt Magyaroroszágon, aztán visszament Franciaországba.

Azt mondta, hogy szerelmes belém, de mégis mindig csak mondogatta, hogy meglátogat, sose jött el.

A végén választás elé állítottam, vagy találkozunk, vagy szakítunk.

Itt ment tönkre egy több éves kapcsolata, és a munkáját is útálta itt. Azt mondta, menjek én ki látogatni inkább, nem akar ide visszajönni.

Csak én féltem, hogy akkor miért mondogatta, hogy "majd eljövök".

Inkább nem mentem ki, féltem, hogy az lenne belőle, hogy én futok utána.

Egy szerelmes férfi nem ilyen.. nem hiteget, hogy meglátogat, hanem akár gyalog is elindul. :D

Így voltam vele.

Viszont a barátaim azt mondják, hogy nem is volt idő kialakulni a szerelemnek 2 hónap alatt.

Angliában tanul most, és valószínűleg én is megyek ki egy év múlva.

Most azzal nyugtatom magam, hogy "akár egy év múlva újra megpróbálhatjuk".

E mellett, hagyon, hogy az agyam legyen a sofőr és nyitott szemmel járok pasi téren.

De azt érzem ez nyugtat meg érzelmileg, hogy még láthatom. Bár sok értelme nem lenne, mert azt gondolom, hogy nem volt szép ez a mellébeszélés. Kutyából nem lesz szalonna.

Persze sokan mondják, hogy majd "valaki elfelejteti addigra". Én is ebben bízom, de az érzelmeim így tudom megnyugtatni.

Lehet, hogy szánalmas is lenne ha egy év múlva felkeresném.

Fiúk mit gondoltok?