Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogosan érzem magam elhanyagolva?
A barátommal lassan 6 éve vagyunk együtt. A gondok közöttünk akkor kezdődtek, mikor körülbelül egy éve magas pozícióba került a munkahelyén, ami több felelősséggel és munkával járt. Mivel az én munkám hagyományos munkaidő (8-tól-4 ig tart) mindenben én alkalmazkodom hozzá. Mégis sorra előfordul, hogy a közös programjainkat állandóan meg kell szakítani egy sürgős, órákig elhúzódó telefonhívással, éjszakai munkákkal. A legutolsó ilyen eset, amikor az eddig tanúsított megértő viselkedésem már tovább nem működött mikor egy 3 napos wellness hétvégére nem tudtunk elindulni, mert az indulásunk előtt fél órával sürgős gond akadt a munkahelyén (szabadságon volt, és nem ő volt ügyeletben). Be kellett mennie, nem válaszolt az üzenetemre délelőttől egészen este 7-ig, hogy el tudunk e indulni egyáltalán aznap. A hotelt viszont felhívta, hogy nem érünk oda, maximum este 11 fele.
7 kor hívott fel, hogy megoldódott a gond, és hogy indulunk egy óra múlva jön. Nem értette, hogy miért voltam kiakadva, szerinte, örülnöm kellett volna, hogy egyáltalán el tudtunk indulni még az nap. Este 10 után értünk a hotelhez, a maradék két napot végig vitáztuk. A dologhoz az is hozzá tartozik, ami miatt nekem ez még rosszabbul esett, hogy az én nyári kvázi nyaralásom lett volna ez, mivel sem szabadságban nem tudtam többet kivenni, sem anyagilag nem fért már bele egyéb okok miatt egy hosszabb pihenés. Neki viszont egy 1 hetes külföldi nyaralás még hátra volt a testvérével közösen.
Ha bármikor megosztok vele egy számomra bántó helyzetet ami kettőnk között történik, azonnal hisztinek titulál mindent. Úgy érzem, állandóan hátrasorol engem, a fontossági sorrendben mindig az utolsók között vagyok.
- 6 éve együtt vagytok, de még nem éltek együtt.
- a tesójával elmegy 1 hétre külföldre...
- új munkája lett amely mellett nincs elég ideje rád...és bármikor bármi közbejöhet.
- ha neki bármi gondja akad te legyél megértő
- ha neked gondod akad az hiszti
Nem tudom , hogy hány évesek vagytok de a ti kapcsolatotok most már csak akkor lenne közelebbi ha együtt élnétek. Mert így valóban egyre kevesebb időtök jut a másikra.
És az a kevés is ami jut az is bármikor törlődhet.
Ha külön éltek egymástól akkro ez javulni biztosan nem fog.
*Úgy érzem, állandóan hátrasorol engem, a fontossági sorrendben mindig az utolsók között vagyok.
Jól érzed. Lépj.
Csak, hogy árnyaljam a képet.
1-es válaszoló: Valóban, az érzések azok érzések, nem lehet ítéletet mondani fölötte. A kérdésem volt rosszul feltéve. Munka mellett levelezőn csinálok egy másoddiplomát, épp azért, hogy ne csak 3 nap wellnessre fussa, épp ezért a vizsgák és tanulás miatt a szabadságaim nagy részét ki kellett vegyem, ezért időben sem volt több pihenésre lehetőségem a nyáron.
2-es válaszolónak: Nem élünk együtt a 7/7 napján valóban, ez az én családi helyzetemből fakad. 7 napból 4-5-öt nála töltök. 20-as éveink közepén járunk mindketten, saját lakásában él.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!