Szakítottam, mert muszáj volt, de hogy maradjak erős?

1200 kilométerre lakott tőlem, kéthetente láttuk egymást hétvégére. Nem élnek már a feleségével, de van egy gyereke, nekem nincs, de szeretnék. (25N 37F)

Szakítottam vele, mert úgy éreztem, hogy a jövőm nem biztos vele, eléggé a mának élős típus, nem tudom, mikor sikerült volna egyáltalán együtt élni..illetve nem igazán szereti a nehézségeket, ha vannak problémák ,amiket meg kell oldani,akkor egy idő után neki ez teher, nagyon idomulni kell az életéhez,ehhez a laza könnyedséghez..viszont azóta nem vagyok jobban, inkább rosszabbul, ennek már több mint 1 hónapja.

Szeretve szakítottam, így nem is tudok igazán haragudni, nagyon rossz ez így. Neki vérig van sértve a büszkesége, ahogy visszahallottam, de nem keresett.

Hogy álljam meg, hogy én se tegyem? Mikor tudom feldolgozni, hogy el kellett hagynom, hogy nem ő volt a megfelelő? Most mégis azt érzem, hogy lehet elsiettem, pedig a fentiek miatt jutottam erre a döntésre, és nehezen.

Próbálom lefoglalni magam, de ott van a mindennapjaimban, nem tudok már hinni a szerelemben, és az emberekben. Ha egy embert képzelek magam mellé, akkor még mindig ő jelenik meg.

Mások hogy dolgozzák fel, ha ilyen érzésekkel lépnek ki, nem azért, mert annyira rossz volt a kapcsolat, hanem egyéb körülmények végett?