Mit lehet ilyen helyzetben mondani? Lent a többi.

22 lány vagyok, jelenleg nincsen párkapcsolatom. A szűkebb rokonság, és a szüleim baráti köre is folyton azzal piszkál, hogy miért nincsen barátom. Ez már 16 éves korom óta így megy, és kezd elegem lenni az egészből.

Két nagyon rövid kapcsolatom volt eddig, ami tulajdonképp csak az ismerkedés szintjéig jutott, és egy fél éves, ami egy éve ért véget. Azóta nincsen barátom.

Ha a fent említett közelebbi ismerősökkel összefutok, szinte ez az első, mindig visszatérő kérdésük hozzám. "Van már barátod?" "Nem akarsz még férjhez menni?" "Van párod?" "22 évesen én nem tudnék párkapcsolat nélkül élni..." - ...nagymamámtól is sok ilyet kapok, nem csak az ismerősöktől.

Mintha csak akkor válnék elfogadható és szerethető emberré - szerintük - ha egy hosszú párkapcsolatban lennék benne, és lenne mellettem valaki. És ez elég cefet érzés, mintha saját magamért már nem is lehetne elfogadni, vagy szeretni engem.

Nem vagyok ronda, vannak fiú ismerőseim és fiú barátaim, volt már egy rövidebb kapcsolatom. Vagyis nem hiszem, hogy azon kellene rágódnom, hogy 10 év múlva is egyedül leszek.

Az állandó piszkálásból viszont elegem van. Mit lehet ilyenkor visszaszólni nekik? Mert eddig nem voltam bunó, viszont most már sok, és ha kell, az leszek, hogy hagyjanak már békében ezzel.

Ti mit mondanátok a helyemben?