Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Lányok, nők! Mit kellene tennem ebben az esetben?
Nem akarom bő lére ereszteni, inkább majd kérdezzetek, ha valami nem tiszta.
2 éve vagyunk együtt a barátnőmmel.
Másfél éve együtt lakunk. Ő 23 én 25.
A probléma:
Már párszor elkaptam, hogy néger pornót néz.
Illetve egyszer voltunk szexshopban és láttam, hogy sunyin szemez egy néger dildóval.
Tegnap kicsit boroztunk és felhoztam a témát. Nagyon nem tagadta, de azt mondta, hogy nem kell neki jelentőséget tulajdonítani, majd rögtön a hármasra váltott, hogy amúgy is, én már voltam két férfi egy nő felállásban(itt rólam beszélt).
Néztem, hogy WTF, hogy jön ez ide?
Erre mondta, hogy csak úgy eszébe jutott.
Nekem kicsit célzásnak tűnt.
Most nem tudom mit tegyek.
Beszélnünk kellene még erről, de most már nem jó, mert nem olyan a hangulat.
Valamiért tartok attól, hogy nagyon is izgatja ez a dolog és ki akarja próbálni
Most vagy elébe megyek a dolgoknak vagy nem.
Előbbi esetén benne van, hogy full hülyének fog nézni, hogy belemennék.
Utóbbi esetében az a gáz, hogy lehet idővel meglépi nélkülem, annyi ilyet olvasni.
Mit vár ilyenkor egy nő?
Szerintetek mi a jó megoldás?
"sunyin szemez egy néger dildóval"
Szerintem azóta már meg is csalt vele. :-)
Az hogy a csajod fantáziálgat négerekről még nem jelenti azt, hogy ki is fogja próbálni. Viszont ha neked nincs ellenedre egy hármas egy random néger pasassal, akkor win-win.
De a legjobb, amit tehetsz, hogy szépen átbeszélitek a témát elejétől a végéig, és nem hagyod neki, hogy félrebeszéljen vagy témát váltson. Járj a végére.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!