Ennyire más hozzáállás a pénzhez - még most meneküljek inkább?

Megpróbálom röviden összeszedni, és köszönöm mindenkinek aki olvassa.

Szóval a helyzet, 2.5 éve vagyok együtt a párommal, egy kicsit több mint fél éve együtt lakunk. Ő már talált állást, én még nemrég végeztem, "kis" állásom van, de nem öneltartós, illetve még ő sem kapta meg az első fizut, tehát jelenleg szülői támogatásból élünk.

Gyermekkoromban kb 0 alatt volt a pénzünk, aput nagyon csúnyán rakták ki a munkahelyéről, kis város Dél-Magyarországon, munka szinte 0. Sokáig anya gyeséből és apa munkanélkülijéből éltünk négyen (öcsém van). Aztán apa kapott egy lehetőséget, pár évet Pesten dolgozott, utána ugyanazt otthon, gyakorlatilag álom fizuért. Én ekkor 16 lehettem kb. Így gimi végére fogytam 35 kilót, kellettek új ruhák, amikre így nyilván volt pénz bőven, kaptam kb mindent ami kell. Én voltam a suliban az "álom csaj" (nem nagy a pofám) : jó alak, okos, jó anyagi háttér ; de mivel az életem nagyobb részét kifejezetten szegényen éltem le, sem a pénz "nem számít", sem irigy nem vagyok. Szerintem a pénz csak egy eszköz ami által jobb életünk lesz de ennyi, értelmes keretek között nem fogok ülni rajta és spórolgatni, és számolni hogy mennyi van.

Páromék szintén hasonlóan indultak, áttelepült magyarok, a szülei tényleg azzal az egy bőrönddel jöttek új életet kezdeni. Az utóbbi 5-6 évben már jól állnak bőven ők is, de meglátszik a gondolkodásmódon a "rosszabb élet" : párom úgy áll hozzá hogy rengeteg pénzt akar keresni és olyan színvonalon élni amiről a legtöbb ember álmodni sem mer.

Nemrég beszéltük, hogy habár egészen szerettem az egyetemet, a szakommal nem feltétlen tudok elhelyezkedni, és talán egy okj még rám férne. Estin gondoltam, hogy addig is azért valami melót találjak. Viccelődni akartam párommal, hogy nem baj, majd tanulok varrónőnek (imádok varrni) és pár évig eltart, 550es fizuból menni fog, aztán saját márkám lesz, stb, szóval csak ilyen mi lenne ha ötletelés ment, nem is feltétlenül gondoltam komolyan.

Erre megkaptam hogy jó, de akkor enyém minden házimunka (eddig egyet is értenék éppen) és aztán ahogy munkát találok, párom fogja otthon lógatni a lábát, és én tartom el mert úgy igazságos. Mikor kérdeztem hogy oké és akkor egyik gyerekkel ő megy e gyesre másikkal meg én, mert úgy igazságos, akkor persze jött a mentegetőzés hogy hát ő nem akart annyira.

A másik, hogy azt hiszi, ő engem "bérel" kb: ha vesz pl egy cipőt, amit nem kérem hogy fizesse ki, csak ő felajánlja, akkor azt hiszi neki aznap jár a meleg vacsi meg a tiszta lakás, mert ő ezt nekem vette. Vagy pl ő fizeti a bevásárlást, akkor alap hogy én főzök mosok takarítok, mert ő mindent megtett. Mikor mondtam neki hogy esetleg akkor mielőtt fizet, mondja meg mit kér érte, én meg eldöntöm, hogy megéri e nekem, csak nézett, hogy ezt hogy. Pedig nyilván ha előre tudom, hogy ezért a 2 tejért meg egy felvágottért be leszek csicskítva, akkor meg sem veszem (menjen csak el a boltba ha el nem felejti), vagy fizetem én és udvariasan visszautasítom, esetleg emlékeztetem rá, hogy kéne akkor már főzni / mosni este. Nyilván ezen is a hiszti ment.

Már épp szó volt róla hogy közösen veszünk majd lakást, együtt tervezünk mindent stb, de így nagyon elbizonytalanodtam. Annyira bántó ahogy hozzá(m)áll, nagyon át kell gondoljam, tényleg ilyen közös életet szeretnék e. Ami azért fáj amúgy, mert egyébként egészen jól megvagyunk, csak ez a kva pénz..