Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért nem akarhat velem aludni? 3 hónapja ismerkedtünk meg.1,5 hónap elteltével hivatalosan is egy pár lettünk. Minden jól működik köztünk, de legutóbb.
....amikor felvetettem, hogy nálam aludhatna, ő elutasított. Azt mondta, ez már nem fér bele a kapcsolatunkba.
Emiatt túl estünk az első vitánkon, mert egyszerűen képtelen vagyok ezt megérteni és felfogni épp ésszel, hogy az, akinek fontos vagyok, akinek a párja vagyok, nem akar velem aludni.
Szünetet kért, és emiatt most lehet rombadől minden.
Talán hagynom kellett volna ?
Hibát követtem el azzal, hogy ezt a szemére vetettem ?
Talán fél az érzéseitől, hogy jobban megszeret vagy én őt ?
Mitévő legyek ?
Keressem fel ?
Szomorú vagyok és roppant tanácstalan. :(
Előtte ismerkedtünk, az az randiztunk.
1,5 hónap elteltével pedig közös párkapcsolatunk lett.
De azt gondolom, ez érthető volt.
Én vagyok a nő !
És mindketten felnőtt emberek vagyunk !
Éltünk már párkapcsolatban, tehát korábban már létesítettünk szexuális kapcsolatot, úgyhogy nem, sem ő, sem én nem vagyok szűz.
Én 26, ő 35 éves.
Nem veszi ő ezt a kapcsolat annyira komolyan, mint te. Ha akarná igazán, együttaludni is akarna, hisz úgy az igazi. Szerintem még ne éld ebbe nagyon bele magad.
N
Egy francokat hivatalos!
Ne éld bele magad! Ez a kapcsolat a Te részedről erősebb! A másik oldal kétséges!
Így akkor ne várjam a jelentkezését, ugye ?
Azt mondta gondolkodnia kell, a hétvége után jelentkezik.
Nem fog, valószínű, jól gondolom ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!