Mikor jó újrakezdeni? Érdemes küzdeni egy kapcsolatért?

Sziasztok. Egy 23 éves lány vagyok (barátom(?) 24) és majdnem 4 évig voltam együtt a barátommal, illetve most viharos a helyzet, mert együtt is vagyunk meg nem is.

Az első évek boldogon teltek csak aztán kiéleződött a személyiségünk, más értékrend stb. De mindezek ellenére hogy pont nem passzoltunk össze olyan sok közös bolondság és szeretet volt köztünk, és el tudtam volna képzelni hogy ő lesz egy nap a férjem, és neki is sok kapcsolata volt és mondta hogy bennem találta meg az igazit. Tavaly egyszer majdnem szakítottunk mert mindig egy idő után sokat veszekszünk és azt érzem hogy nem ért meg, lelkiekben nem támogat, és hogy neki minden más fontosabb. Ez a személyéből fakad. Úgy érzem tényleg hogy szeret, csak nem jól szeret. Nekem ő előtte egy rövid kapcsolatom volt ami nem volt jó, ehhez nem fogható, szóval ő az első rendes kapcsolatom. Mostanában megint sokat veszekedtünk, elhanyagoltuk egymást, elhidegültünk mindenki sokat dolgozik, vizsgák ez meg az.. és tökre felgyülemlett a feszkó, nem is lakunk együtt mert még nincs rá lehetőségünk és közel 4 évig heti kétszer ha találkoztunk, mert nem is lakunk túl közel egymáshoz.

Mivel sokszor éreztem a nem megértést, meg hogy nem tudok rá úgy számítani gyakran elgondolkoztam a szakításon és mindig visszarántott az hogy szeretem meg ez meg az, meg hogy azért sok jó pillanat is van amit sose hagynék veszni. Múltkor összevesztünk nagyon azt mondta hogy benne is érlelődnek hasonló érzések, és elöször ő mondta ki hogy szakít majd végül most úgy állunk hogy pihenőidő van. Valahol éreztem hogy most ez kéne nekem is hogy kicsit egyedül legyek, de nagyon hiányzik és most jöttem rá hogy milyen hülyék voltunk. És mondta ő is hogy nem bírja ki hogy ne beszéljünk, (meg amugy nincs 3. fél), és mondja hogy ő el tudja képzelni hogy a felesége legyek, csak most kell egy kis idő hogy rendbetegyük ezt és ebben egyetértek.

Sajnos mivel nincs sok tapasztalatom nem tudom mi a helyes döntés. Mikor éri meg küzdeni egymásért? Az elmúlt időben nem voltam boldog de igazából most sem vagyok az..sőt azt érzem megüresedett az életem de nem a megszokás miatt hanem mert a személye hiányzik. Akiknek meséltem mind kiakadtak és mondták hogy nehogy visszafogadjam ha úgy van, de most másabb a helyzet. Nem akarok olyan lenni mint a tipikus párok hogy vannak gondok és inkább szakítanak és lesz ami lesz mert félek hogy ez sem jó döntés, mert valahol én úgy éreztem hogy minket egymásnak szánt az ég. Egyik barátnőm is egyszer ilyen okok miatt szakítottak a barátjával, kb fél évet voltak egymás nélkül majd rájöttek hogy szeretik egymást és azóta boldogan vannak évek óta.. de lelkiekben nem tudom mennyire tudnám túl tenni magam pláne úgy hogy a barátom mondta hogy szakít és bár néha megfordult a fejemben nagyon fájt hogy ezt mondta és félek hogy ez bennem lenne örökre. Ugyanakkor fontosnak éreztem és egyedülállónak ami köztünk volt de félünk mindketten hogy megint kibuknak ezek a dolgok..és nem tudom hogy hosszabb távra hogy lehetnék boldogabb, és azt sem hogy mi a hosszú kapcsolat titka hiszen egy házasságban is elhidegülés lesz egy idő után. És azt se tudom hogy egy szünetszerűségnek mi értelme, általában utána a párok mind szakítanak. Bizonytalan vagyok és nem tudom mit akarok csak azt hogy ez így most nem jó. És tudom hogy ő is pont ezt érzi, ugyanakkor meg azt hogy szeretjük egymást de nem törődtünk egymással annyit az elmúlt időben és ez vezetett oda ahova.

Szerintetek ebből kilehet lábalni vagy érdemes lenne helyretenni?

Köszönöm ha megosztjátok a véleményeteket és tapasztalataitokat