Hogyan nyerjem vissza a bizalmát, miután így megijesztettem a kiabálásommal?

Legalább befejezted a nevelését, amit a szülei elfelejtettek.

Így kell ezt, kapott egy traumát, most már kezesbárány lett. :D

Nekem is eldurranna az agyam egy ilyen nőtől.

Majd jön most a feminista hadsereg és elmond téged mindenféle szemét agresszornak, ne aggódj.

Az én véleményem az, hogy még sokáig is tűrted. Tudod ki bírta volna eddig egy ilyen manipulatív sárkánnyal. Gyakran panaszkodnak itt a nők, hogy nem férfiasak a férfiak, hát ő kapott egy kis ízelítőt.

Amúgy az is lehet, hogy hasonlót akart kiprovokálni. De az, hogy kishíján elájul és azonnal pszichológushoz kell vele rohanni mert nem beszél elég gyenge jellemre vall.

Jaguárral egyet is értek, meg nem is.

Először is, ennek a viselkedésnek semmi köze a férfiassághoz, tényleg gusztustalan és agresszív. Másrészt a lányka tényleg egy gyenge jellem, nevetséges a reakciója, egyáltalán nem sajnálom. És ezek után még bújik. :D

Hát, szerintem (ha elég dühös vagyok) én lehet, hogy tökön is rúgtam volna az ilyet, vagy elkezdem ököllel ütni, ahol csak érem, és az sem érdekelne, ha cserébe ripityára ver, de az biztos, hogy én nem alázkodnék meg egy ilyen helyzetben. A minimum az, hogy túlordítom.

Mondjuk az is tény, hogy velem szemben senki nem engedett meg ilyen hangnemet eddig, valamint az is, hogy én nem készítgetem ki a ruháit a páromnak, és soha nem akarnék belőle egy szerencsétlen kis szolgát csinálni, hanem tisztelem és szeretem. Egészséges kapcsolatban nincs olyan, hogy hatalmi harc, hanem egyenrangúak a felek.

Ezt nagyon nehéz, de sokszor lehetetlen visszanyerni teljesen a bizalmát. Az a gond hogy én is itt szúrtam el egy nagyon jó párkapcsolatomat amit a mai napig bánok. A volt barátnőm nem egy akaratos nő, meg mindig megtudtunk mindent beszélni, soha sem volt problémánk.

Én meg alapból nyugodt természetű vagyok, de sajnos ezzel az a gond nálam legalább is hogy én képes vagyok nagyon sokáig tűrni dolgokat, de ha egyszer rossz napomon cseszik fel az agyamat egy hosszú ideje tartó hülyeséggel akkor képes vagyok tiszta erőből úgy üvölteni hogy a hangom is elmegy utána pár percig.

Az exemnek egyetlen egy olyan mániája volt amit nem tudtam tolerálni az az hogy ha nem jön haza időbe, főleg ha mondja hogy mikor jön haza és késik 1-2 órát főleg hogy el sem tudom őt érni. De ezzel kapcsolatban is a másik halálom az volt hogy ha megbeszéltük hogy megyünk valahová például munka után és én megyek érte a megbeszélt időbe, mert tudom mikor végez és jön ki a portán, mindig oda álltam autóval és vártam. Ő meg sokszor szeretett csacsogni a gyár éttermébe, mert munkaidőbe onnan hozza ki kettőnknek az ebédet és mindig bement érte műszak végén. Csak sokszor ott mindig képes volt 10-20 perceket is csacsogni, telefonja meg némán volt hívni hiába hívtam, én meg ott vártam rá mint egy idióta. Sokszor azért is voltam ideges mert időre kellett menni valahova, akárhova és ezzel is csak az agyamat felhúzta de kegyetlenül. Az is a halálom volt ezzel kapcsolatban amikor friss jogsisként elvitte az autót mert ment a szomszéd faluba a barátnőjéhez, főleg hogy mondta hogy csak 2 óra hosszára megy de sokszor 5 órát ott van, és nem lehet elérni mert a telefonját az autóban hagyta, én meg itthon idegeskedtem hogy mi történt, mert nem bírtam elérni, nem jött haza időbe, ráadásul sötét is volt, és nem is volt mivel elmennem arra megnézni hogy mi van. Ráadásul a barátnőjét is hiába hívtam, ő is a telefonját csak dísznek tartotta mert ők jókat nevetgéltek egy másik szobában és a barátnő telefonja meg máshol volt és persze hogy nem hallották meg hogy csörög. Persze ebből sokszor volt vita, és mindig elszakadt nálam a cérna, de nem ordibáltam vele soha sem. Csak ugye amikor már hajnali 1 órakor szétcseszett az ideg egy nyári napon amikor szintén barátnőzött és lehetetlen volt elérni őket, ráadásul az is hab volt a tortán hogy előtte tűzoltó, mentő, rendőr ment arrafelé mivel főút mellett laktunk, és akkor interneten is fent volt hogy halálos baleset van arrafelé akkor rögtön elkapott a sírógörcs mert a legrosszabbra gondoltam, főleg hogy írták milyen autó és ugyanolyan színű, meg típusú autó volt a leírásba ami akkor nekem volt. Akkor szó szerint hívtam egy haveromat akiről tudtam hogy nem alszik, mert elérhető volt facebookon, és szerencsém volt hogy nem ivott aznap este semmi alkoholt, így megkértem hogy dobjon már el autóval arra amerre a baleset van mert tudtam egy másik utat ami a balesethez közeli kereszteződéshez vezet és onnan már gyalog is oda tudtam menni. Oda is mentünk és akkor már majdnem végeztek a hatóságok mindennel, az autók még ott voltak de már tréleren akkor szemügyre vettem és kérdeztem az egyik rendőrt hogy mi a helyzet, mi történt, milyen utasok voltak. Akkor ugye nem nagyon mondott konkrétumot, de elmondtam hogy ugyanolyan színű autóm van ami az egyik sérült és a barátnőm elvitte az autót, és nem tudtam elérni stb... tehát elmeséltem mi volt. Akkor a rendőr mondta az autó rendszámát és egyből hatalmas kő esett le a szívemről mert nem az én autóm volt az.

Akkor ugye a barátnőmet továbbra sem tudtam elérni, de mondtam havernak ha már idáig eljöttünk vigyen már el a faluba ahol van. Amikor odaértünk már nem volt ott, és a házba se égtek már a lámpák. Én persze csengettem, dörömböltem, az exem barátnője kijött és mondtam neki hogy mi van, meg izé. Akkor mondta nekem hogy azért nem hívott vissza mert semmi pénz nincs a kártyáján, és az exem meg otthon hagyta a telefonját amiről utólag kiderült hogy így is volt, de nagy felelőtlenség volt ez részéről. Na akkor hazamentem, láttam hogy ég a lámpa a lakásba így bementem, az exem meg nevetve várt, mert azthitte havernál voltam bohóckodni meg minden. Közbe én már akkor totál idegesen, fáradtan még nem ordítva elmondtam neki mennyire aggódtam, meg mennyire szétvert az ideg. Akkor ugye mondta hogy otthon maradt a telefon stb... stb... meg jött azzal hogy ne idegeskedjek annyit, meg most nem halt bele hogy telefon nélkül indult el autóval, ami szerintem nagy felelőtlenség mert bári baj lehet stb... De lényeg hogy kegyetlenül aggódtam érte, és alaposan elmagyaráztam a dolgokat, de mint ha meg sem hallotta volna, csak visszanevetett meg ott poénkodott hogy ez mennyire vicces.

Akkor durrant el az agyam és úgy üvöltöttem vele, nem is emlékeztem mit mondtam, mert annyira elszállt az agyam, de azt tudom hogy ott 2-3 percen át mondtam a magamét exem meg csak nézett nagy szemekkel rám, aztán amikor abbahagytam úgy elkezdett bőgni ijedtében hogy úgy ahogy volt szál köntösbe kiszaladt a lépcsőházba sírni, és ugye a szomszédok hallották hogy üvöltözök meg hogy a csaj kint sír és ott vagy 3 lakásból jöttek ki, és félve jöttek oda az ajtóhoz kérdezni hogy mi történt, meg mi a baj. Akkor az egész lépcsőház megijedt még az sem mert belém kötni aki alapból szól minden zajért mert olyan, még ő is félve nézte mi történik. Ugye hogy felemeltem a hangom és nagyon pipa voltam féltek tőlem az emberek hogy beindulok és mindenkinek neki rohanok. Az exem annyira rettegett utólag, mert akkor jött ki rajta a dolog hogy rendesen remegett meg fulladozni kezdett. Az egyik középkorú hölgy aki alattunk lakik ő vitte be magához mert félt visszajönni az exem. Persze elmondtam már félig lenyugodva a sztorit és mondták hogy megértenek engem is, de azért akkor sem így kellett volna. Teljesen igazuk volt, már én is remegtem, féltem saját magamtól. Pár ruhát átadtam az exemnek mert nem mert hazajönni sem.

Másnap hazajött de amikor meglátott nem mert szólni és elsírta magát. Akkor áttudtam ölelni és bocsánatot is kértem tőle rengetegszer de nem érezte biztonságban magát, és mondta hogy ne haragudjak de hazamegy a szüleihez.

Elfogadtam a dolgot, mert nem akartam ártani a dolgokkal, szót nem szóltam. Apja átjött hozzám pár órával később beszélni. Nem féltem én tőle, mert tudtam hogy ha agyon akar verni akkor az ajtót verte volna be tokostól, csengetés helyett. Elmondtam neki is a sztorit amin csak felidegesítettem magam és már majdnem vele is ordibáltam annyira ideges lettem. Ugyanúgy az apja is mondta hogy teljesen megért engem, mert ő is ugyanúgy tud haragudni az ilyen dolgokra és igazat adott nekem, de abban nem hogy ennyire üvöltözni kell. Persze mondta hogy sokszor neki is eltud gurulni ilyenkor a gyógyszer, de megértette hogy ilyen vagyok, és örült hogy az igazat mondtam el, mert előtte meghallgatta az exem verzióját, meg pár szomszéd verzióját is, és mindenki ugyan azt mondta.

Aztán utána kértek pár napot hogy higgadjunk le és beszéljük meg újra, ami arra az eredményre jutott hogy az exem félt tőlem, és szakított. Mai napig is ha az utcán találkozunk összehúzza magát és halkan köszön csak, rám sem mer nézni. Mai napig retteg tőlem, pedig nem ütöttem meg, de megértem hogy megijedt és mocskosul bánom, főleg hogy ő ennyire érzékeny az ilyen kiabálásokra, konfliktusokra, csak ugye erről nem tudtam, mert soha nem beszélt nekem erről. Ezt is csak az anyjától tudtam meg szakításunk után jóval később.

Szóval az én sztorim ennyi, nem akartalak lelombozni ezzel, de nálam ez volt, bocsi hogy ennyire hosszú lett de így hogy előjöttek az emlékek muszáj voltam kiírni magamból, és remélem, nem csak neked kérdező, hanem másnak is tanulság lesz valamennyire mert sajnos ezzel a húzással úgy megbánthatunk egy nőt mint ha ütnénk, vernénk állandóan. Mocskosul megbántam én ezt, de utólag már hiába...

Nem ordtani kell az ilyennel, hanem leültetni és EMBER módjára megmondani, hogy mi zavar.

Az én barátnőm is csinál néha olyant, ami zavar, de én nem vagyok akkora sggfej, hogy üvöltözzek vele ezért :D

Leülünk, MEGBESZÉLJÜK, mi a baj és kész.

Exem viszont ilyen volt, csipcsup dologból is vitát, veszekedést generált - nem véletlenül az exem. Épeszű ember nem marad együtt olyannal, aki a kiabálással akar mindent "megoldani".

34ffi