Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A szerelem elmúlik. De hova tűnt a szeretet? Elhidegültem. Vissza lehet fordítani?
A párommal lassan 6 éve vagyunk együtt. Nekem ő az első barátom, ezért nem tudom, milyen lehet mással. Amikor megismertem, nem tetszett, de hamar beleszerettem a lényébe, a lelkébe, a gondolataiba, a világába. Több, mint fél évig beszélgettünk, chateltünk napi 6-8 órákat, mire beadtam a derekam annak ellenére, hogy mint férfi, annyira nem fogott meg. Egy idő után minden nap csak azt vártam, hogy beszélgethessünk, és ez kiszakított a szürke hétköznapokból. Szerettem azt, aki voltam a szemében, mellette különlegesnek érezhettem magam. Minden energiámat abba fektettem bele, hogy szeressem őt, imádtam a vele együtt töltött időt, és semmilyen élmény nem volt az igazi, ha nem oszthattam meg vele. Mindig is olyan lány voltam, aki értékelte a pillanatokat, az apró örömöket, amiket hozhat a nap. Olyan lelkes voltam, én csak ezekre az apró örömökre vágytam, amiket okozhattunk volna egymásnak. Nálunk a rózsaszín-felhős időszak is sokáig tartott, legalábbis bennem: évekig oda voltam érte, és azon dolgoztam, hogy igazi szép kapcsolatunk legyen, hogy mindent meg tudjunk beszélni, sok élményük legyen, tartalmas beszélgetéseink és igazi társai legyünk egymásnak. A hibái ellenére szerettem, intenzíven, mindent arra tettem fel, hogy vele éljem le az életemet. Hamar összecsiszolódtuk. Mivel mindig mindent meg akartam beszélni vele, nem igazán veszekedtünk soha. Az ő érzelmei azonban sokkal enyhébbek voltak, illetve nem igazán mutatta ki soha. Tudtam, hogy velem akar lenni, neki minden úgy volt jó, ahogy volt. El is fogadtam, hogy nem az a típus, aki csak úgy ölelget, szeretget, puszilgat, ezért fel sem tűnt, hogy az évek során már egyre kevesebbszer fordult elő bármi ilyesmi (akár szóban, akár tettben), sőt, egy idő után ez már nem is hiányzott. Sok olyan tulajdonsága van, amit nem igazán szeretek, és ma már idegesít, de akkoriban egy pillanatra se vontam kétségbe, hogy én vele akarok lenni és ő a társam, hiába éreztem, hogy laposodik a kapcsolat. Az én fejemben mindig is az volt, hogy mi jó páros vagyunk. Egy idő után belefáradtam abba, hogy csak én dolgozok a kapcsolatért, ő pedig elvan a sekély, langyos vízben, neki laposan is jó a kapcsolat, és egy kicsit feladtam, hagytam, had sodródjanak a dolgok, mert valami eltört bennem vele kapcsolatban. Elkezdtem dolgozni, és már nem volt energiám olyan intenzitással ápolni a kapcsolatot, ahogy előtte próbáltam. Én időnként felhoztam a témát, mert láttam, hogy ez így nem lesz jó. De… Ha érzelmekről kellett beszélni, vagy máskor, ha esetleg megbántott valamivel, ő mindig kihátrált a helyzetből. Nem értettem, hogy ha szeret, ő mért nem foglalkozik ilyesmivel, miért nem próbálja ápolni kapcsolatot, hiszen elvileg neki is fontos volt. Emiatt egyre jobban elhidegültem tőle. Nem a szenvedélyes szerelmet kergetem, mert tudom, hogy ez egy idő után átalakul mély szeretetté (jó esetben), de nem tudom, hol ronthattuk el a dolgokat, hogy lehetett volna megállítani ezt a folyamatot. Én egyszerűen csak arra vágytam, hogy szerethessem, viszont szeressen, és jól bánjunk egymással. Most úgy érzem, nem is tudom, mit szeretek benne, nem is vonzódom már hozzá. Már összeszoktunk, ismerjük egymást, és el se tudnám képzelni az életem nélküle, mert szinte a részemmé vált. Mégis azt érzem, hogy valami nem jó. Minden kapcsolat ide jut? Nem tudom elképzelni, hogy bárki mással olyan szép lehet a kapcsolat első pár éve, mint amilyen vele volt, én vele akartam leélni az életemet, és most mégis elmúlt minden. A szürke hétköznapokban már jó ideje nem beszélgetünk annyira mélyen, mint az első időkben, és emiatt már nem látom azt a fiút, akibe beleszerettem. Nem tudjuk annyira komolyan venni egymást. Egy ideje olyanok vagyunk egymás mellett, mintha csak testvérek, vagy barátok lennénk. A szenvedély valahogy mindig is hiányzott a kapcsolatból, mert ő sosem engedte igazán szabadon az érzéseit. De mindennek ellenére szerinte minden rendben van, neki ez így jó. Velem akarja leélni az életét. Az erről való beszélgetés már sokszor megvolt, de egyikőnk se tudja, hogy miként lehetne visszafordítani a dolgot. Hiába beszéltünk róla, nem változott semmi.
Nem tudom, mi tévő legyek. Nem tudok hinni benne, hogy vissza tudom hozni magamban az érzelmeket iránta, pedig nagyon akarom. Lehet, hogy csak én kergetek túl szép ábrándokat a szerelemmel kapcsolatban? Én hittem abban, hogy ez csak két emberen múlik, és ez a két ember, ha szereti egymást, olyan világot alakít ki magának, amilyet csak szeretne, amiben megmarad a melegség. Nem érzek semmit, ha odabújok hozzá. Magányos vagyok mellette. Már tavaly ilyenkor is ugyanígy éreztem, mégse lennék képes szakítani vele.
válasza:8 éve vagyok együtt a párommal, de ilyen érzések nem jelentkeztek nálam soha (magányos vagyok mellette, nem érzek semmit ha odabújok hozzá... stb).
Az a gond, hogy kettőtök szerelmi kultúrája teljesen eltérő. Ami önmagában nem gond, de nincs közös nevező. A szerelem még adott plusz löketett a kapcsolatnak, de már csak egy régi megkopott bútordarab szerepét tölti be, de nincs szíved kidobni, mert mégis megvan X éve.
Elmondtad neki, hogy érzel vele kapcsolatban? És őt ez nem zavarja? Mert ha nem, akkor neki kb. mindegy, hogy mi van, csak a komfortzónából ne kelljen kijönnie.
Eddig nem tűnik úgy, hogy bármi motivációja lenne, arra, hogy megtartson téged.
Viszont ha hajlandó még érted bármire, akkor kísérletképp képzeljetek el olyan dolgokat, amiket úgy érzitek jó lenne megélni. Ez lehet romantikus, lehet pajzán is. Bármi, amire azt érzed, hogy ez valami szívdobogtató. Plusz fűszer. pl: egy meglepi szál rózsa / mindennap 1x mondja el, hogy mit érez irántad / vagy a kedvenc csókolózós jelented újraforgatása veletek / pajzánabb: szexelni nyilvános helyen... szóval bármi lehet. Mindketten írjátok le kis cetlikre rajátok egy kalapba, üvegbe, és húzzatok egyet ki, valósítsátok meg. Nem baj, ha bénán sikerül vagy először nem olyan érzés mint vártátok. Utána beszéljétek milyen volt, mit vártatok el, mi lett belőle, és szerintetek, hogy lehetne ez jobb.
Azért ezt a formát javaslom, mert a férfiak ha zárkózottak és én most ezt veszem itt ki, nem nagyon szeretnek tenni újat, vagy beszélni a dolgaikról. Ha úgy kezelitek, mint egy játék, akkor lehet ő is könnyebben belemegy, és legalább haladtok. Aztán útközben kiderül, hogy van-e köztettek szenvedély, vagy már meghalt minden.
Sok sikert!
válasza:Véleményem szerint csak azért nem akarsz szakítani vele, mert függsz tőle, megszoktad, úgymond hozzád nőtt. De kérdezd meg magadtól: Nekem ez jó így? Mit ad nekem ez a kapcsolat? Megéri fenntartani egy szenvedélytelen, szürke kapcsolatot?
Véleményem szerint nem. Ha igazán elmélyült volna a dolog, és úgy szeretnétek egymást, ahogy ennyi idő után kéne, akkor nem fogalmazódna meg benne EGY ÉVIG FOLYAMATOSAN annak a gondolata, hogy valami nincs rendben. Valamikor vissza lehet fordítani ezt a folyamatot, de ebben az esetben nem hiszem. Te is elmondtad, úgy érzed nem tesz meg mindent a kapcsolatért, ő is elhidegült, nem csak te, plusz ha már az elején sincs meg az a hatalmas kémia, akkor egyszer kipukkan a lufi...ez történt. Nem írtad le, hogy hány éves vagy, de én elgondolkoznék rajta még, hogy mit veszíthetek, ha vele maradok. Lehet akár egy hónap múlva elfog melletted menni az a férfi, akivel tökéletesen egymásra tudnátok hangolódni, és a natúr szeretet mellett az igazi szenvedély is meg lenne.
Gondold át! :)
válasza:Hát igen, főleg az utolsó sorokból vezsem úgy ki, hogy konkrétan ez az elhidegülés folyamata.
A szeretet melegsége (ahogy fogalmazol) meg kellene, hogy maradjon.
Viszont én azt vettem le ( ha jól?), hogy a párod mindig ilyen volt sekély volt érzelmileg.
"El is fogadtam, hogy nem az a típus, aki csak úgy ölelget, szeretget, puszilgat, ezért fel sem tűnt, hogy az évek során már egyre kevesebbszer fordult elő bármi ilyesmi (akár szóban, akár tettben), sőt, egy idő után ez már nem is hiányzott. "
Viszont az intimitás jelen kell, hogy legyen a midnennapokban egy kapcsoaltban, különben könnyen ide jutsz. Kelelnek a törődés jelei, még ha csak annyi is, hogy odamegy hozzás megpuszilgat, megsimogat,magához húz ha elmegy melletted a szobában pl. plusz hA nem is mondja vagy érezteti.
Így nem csodálom, hogy itt vagy most.
Erről beszélni kell, mert abból indul kiminden, hogy nem érezted/érzed azóta sem, hogy ő szeretne, vagy csak úgy el van melletted, mint hal a vízben.
Az érzelmek kimutatása meg fontos ( akár tettel szavakkal, bármivel).
De ha semmiből nem jön le, az bizony baj...
"De mindennek ellenére szerinte minden rendben van, neki ez így jó. Velem akarja leélni az életét."
Nem tudom, mennyit haladtatok ez ügyben a 6 év alatt (megkérdte már a kezed? kerültek szóva jövőbeli tervek, vagy gyerek esteleg? nem azt mondom, hogy most, hanem a jövőről tényleg egyeznek az elképzeláseitek? Összeköltöztetek vagy még mindig külön laktok?)
Tehát voltak is itt lépcsőfokok, amiket mgléptetek, vagy csak bezséltetek róla, de tettekben - az érzelmek mellett- ezek itt sem nyilvánultak meg?
válasza: válasza:Tök jól látod, hogy egyedül nem tudsz fenntartani egy párkapcsolatot. Évek óta látod, de mivel nem lennél képes szakítani vele, fogod még látni pár évtizedig.
Az alatt fog eltelni az életed. Nem tartod valami sokra. Részvétem.
válasza:# 3-as vagyok.
Egyébként nekem is 6 éves kapcsolatom van( szintén első), és hasonlóan hullámvölgyben ( bár ez főleg miattam), de az én párom az ilyen beszélgetéesk után mindig előállt egy tervvel, és cselekedett is, hogy valami legyen. Mert nem akarta, hogy vége legyen.
Én is elhidegültem tőle egy ideje sajnos. Erről őszintén beszélgettünk, kettőnktől. Engem is meglepett, hogy ő mennyire tenni aakrt ez ellen. Rötön elkezdett a neten kutakodni a témában, még női magazinokat is olvasgatot, ki is nevettem. :D
De a lényeg a tettekben volt, és én ezt értékeltem! Adtam magunknak még esélyt, mert ezért megéri megpróbálni.
Valóban, egy kapcsolot nem tud egy ember működtetni... Ez igaz.
Az meg tényleg rossz, ha nem érzed, hogy valóban szeretne, vagy fontos lenne. Nem feltétlenül szavakkal, hanem tettekel, a viselkedésével.
Még az is lehet, hogy nála is csak a megszokás van jó ideje és a biztos pont. Fél kilépni a megszokott kis életéből.
De nem biztos, hogy ez elégedettséggel töltene el, ha csa ezért élnétek le együtt az életeteket, mert anno valakivel elkedzted az életed.
Tedd fel a kérdést, hogy hogyan szeretnél boldog lenni?
Egy 10, vagy 20 éves házasságban is ki kell mutatni apróságokban a szereteted, mert persze, hogy az is tönkre mehet.
Ha nem változik semmi továbbra sem, én is elgondolkodnék a helyedben, hogy biztos, hogy így jó-e, ha ez továbra is így megy, és így éled le az életed, magányosan, üresen. De előtte beszélj eről vele.
Köszönöm szépen a válaszokat. 24 és 25 évesek vagyunk, de anyagi gondok miatt még nem tudtunk összeköltözni, albérletre meg nem akartuk „kidobni” azt a pénzt, amit eddig és azóta is lakásra gyűjtünk. Eddig minden vágyam az összeköltözés volt, és ha ez megtörtént volna a 2-3. évünkben, talán nem jutunk el idáig, de most félnék ennek a gondolatától is, mert bizonytalan vagyok magunkban. Már beszéltünk ezekről a dolgokról, de azon kívül, hogy belátta és megértette, amit mondtam, nem jutottunk előrébb. Szerinte minden sokkal jobb lesz, ha összeköltözünk, de erre nincs sok kilátás az elkövetkező években. Az a baj, hogy már eljutottam oda, hogy egyenesen fura lenne, ha romantikusan próbálni közeledni felém, vagy szeretgetni akarna csak úgy, mivel évek óta nem voltak ilyen próbálkozások (csak akkor, ha azt akarja, illetve közben), és mostanra már bizonyára neki is furcsa lenne… Olyan lenne, mintha a tesóm akarna romantikázni velem. Nincsenek komoly pillanataink, csak a szórakozás (emiatt persze tök vidáman telik mindig az együtt töltött idő…)
Ellentétes érzések vannak bennem, mert közbe meg pont, hogy csak ez hiányzott volna a kapcsolatból, minden más rendben lenne… Mindenben egyezik a véleményünk, a jövőképünk, az értékrendszerünk, az érdeklődési körünk, ugyanazokat a zenéket, könyveket szeretjük… Nem tudom elképzelni, hogy bárki mással ennyire összhangban lennék, mint vele, vagy ennyire jól el tudnék beszélgetni, bár nem is igazán sikerült megismerni rajta kívül sosem olyan fiút, aki érdekelt volna (egyrészt, mert előtte fiatal voltam, másrészt nyílván a 6 év alatt nem másokkal ismerkedtem). Nálunk ezen kívül minden alapvető dolog jól működik, amikbe bele sem szoktam gondolni, mert természetesnek veszem. (Nem veszekszünk hülyeségeken, nem sértődünk meg, meg nem is tudom, mi minden probléma vagy ellentét alakulhat még ki két ember között). Mindig is a nyugalom, stabilitás volt jellemző a kapcsolatunkra. Nem voltak hullámvölgyek, csak ez az évek óta lefelé tartó valami érzelmek, melegség terén…
Azért nem értem ezt az egészet, mert ő egy igazán értelmes és okos fiú. A legelején azt mondta nekem, hogy szerinte mi két olyan ember vagyunk, akiknek ez tényleg sikerülhet. Irtó tehetséges írásban, amivel máig le tud nyűgözni. Fiatal korunk óta ismerjük egymást, mert ugyanazon a hangszeren tanultunk, nagyon szépen indult minden… Nem tudnám elképzelni, hogy valami társkeresőn ismerkedem meg valakivel, akinek már kitudja hány kalandja meg kapcsolata volt előttem. Nem merek kockáztatni, és reménykedni, hogy majd összetalálkozom a szőke herceggel, és eldobni a biztos kapcsolatot. Vele el tudom képzelni az életemet, a gyereknevelést, a nyugalmat, mindent, de ha így marad, tudom, hogy úgy fogom érezni, hogy valami mindig is hiányzott.
Biztos, hogy az ő részéről is benne van a megszokás, de úgy érzem, hogy neki tényleg elég ennyi. Talán ezért is nem küzdött sosem különösebben, mert szerinte minden szép és jó. A beszélgetéseink ellenére szerintem meg sem fordult még a fejében még komolyan, hogy esetleg szétmegyünk valaha.
Igazából nem számítottam rá, hogy kapok olyan tanácsot, ami segíthetne, mert tudom, hogy csak egy kis töredékét látjátok ezekből a sorokból, és ennél sokkal összetettebb a dolog, illetve minden kapcsolat, mint minden ember is más… De reméltem, hogy olvashatom olyanok véleményét, akik már átéltek hasonló dolgot, esetleg ugyanezen mennek keresztül, és érdekelne, hogy hogyan alakult.
Ha kapok még válaszokat, azt előre köszönöm.
válasza:Érzelmeket nem lehet "csinálni".
Voltam hasonló helyzetben, csak egy későbbi fázisban. Azt úgy láttam, hogy nekiindultunk egy repülőútnak, a gép gurult, gurult - de csak nem emelkedett fel idejében, gurult tovább, le a betonról, aztán szépen elakadt a sárban.
Nem tudom, miért lett a magyar ember ilyen szűk látókörűen anyagias, de sokba van ez mindenkinek. Kihagytátok az összeköltözést, mert így olcsóbb - hát ja, legalább pénzetek maradt, ha a kapcsolat már nem is.
Hat év után ez nem nagyon csoda, és ha visszaszámolok, ez olyan késő-tini kori szerelemnek indult, az volna a csoda, ha az sírig tartana, de ennél azért lehetett volna jobb folytatás.
Ha a párod csak "célszerűen" kedves, az valóban elég üres dolognak tűnik, ha meg azt sem érti, hogy neked ez már a szakítás határa, akkor hiába okos, érzelmi intelligenciája nemigen van.
Egy kapcsolathoz szerintem az sokkal fontosabb, mint bármi más.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!