Voltatok már úgy, hogy azt érzitek, hogy jobbat érdemelnétek a párotoknál?

Voltam már ilyen helyzetben és szakítottam.

#6: A leírásból neked az jött le, amit észre akartál venni. Szépen átugrottad azt a részt, hogy az illető folyamatosan elégedetlenkedik. Ez elég sok emberi kapcsolatot megmérgez általában.

Az 5. válaszadó voltam, a te kapcsolatoddal kapcsolatban már leírtam a véleményem.

Az eredeti kérdésre válaszolva pedig én is éreztem már így, meg éreztem úgy is, hogy a barátom érdemel nálam jobban, de azt láttam, hogy nálunk ez nem javíthatatlan dolog. Úgy érzem, hogy inkább abból adódik, hogy nagyon fiatalon jöttünk össze (16-17 évesen), és lényegileg most válunk felnőtté, ami egyikünknek sem könnyű. Másképpen, de egyikünk sem volt stabil, kiforrott személyiség, mielőtt összejöttünk és én azt érzem, hogy emiatt nem tudjuk magunkat olyan könnyen egy egyedülálló önálló személyiségként kezelni, nagyon összenőttünk. Ez pedig mindkettőnkben feszültséget kelt, nem tudjuk meglépni azokat a változásokat, amit csak egyedül lehet. Ezt a feszültséget valami biztossal kell kompenzálni, amit a barátom úgy tesz meg, hogy mióta meghízott nem tudja leadni, és sokszor mindent rossznak lát, én meg úgy, hogy magamba fordulok, és magamtól szinte semmilyen baráti kapcsolatot nem tartok fenn. Ezek a dolgok amúgy is jellemzőek voltak ránk, de míg egyedül valószínűleg túlléptünk volna már rajta, most valahogy mindkettőnk várja a másik segítségét, amit viszont a másik a saját bajai miatt nem tud neki megadni. Úgy képzelem, hogy ha a másikkal minden rendben lenne, és ezért nem is jutna eszébe/nem akarna segíteni, akkor ebből a mélypontból való kilépés még nehezebb lenne. A barátom mondott is már ilyet a testalkatával kapcsolatban, hogy úgy érzi, hogy túl nagy köztünk a különbség, és emiatt elmegy a kedve mindentől, mert rossznak látja magát. Ez a hozzáállás, negatív gondolat pedig lényegesen nehezíti a változást is.

A magam részéről azt tudom mondani, hogy ez nyilván egy olyan dolog, amit magamban kell megoldani, ezt én is tudom. Viszont ha lenne egy szuper, ambíciózus férjem, mint te, ő nagyon sokat tudna segíteni azzal, hogyha - bár nem "kötelessége" - mutatná nekem az utat, amíg rendbe jövök. És bár nem divat így hozzáállni, és nem is vetném senki idegen szemére, aki nem így tesz, de ha én lennék a férj, nem csak hogy idézőjelesen, de anélkül is kötelességemnek érezném ezt, mert én úgy gondolom, hogy amikor azt a bizonyos igen-t kimondjuk, akkor erre is igent mondunk.

Persze aztán ezek szép szavak, de szándék nélkül semmit sem lehet tenni, és én is csak gondolom, hogy én ezt így tenném, aztán a valóságban meg csak próbálok a saját gödrömből kimászni, és még az se megy.

(Még mielőtt bárki messzemenő következtetést vonna le ebből a kapcsolatunkról, ez nyilvánvalóan annak csak egy része, és ezúton figyelmeztetnék mindenkit, hogy nem ismer minket. Ezen kívül pedig a kérdés nem is erről szól.)

Nem. Piszkosul szerencsésnek tartom magam, amiért a párommal együtt vagyunk.

A feleséged mit mondott, mikor mindezt elmondtad neki, ami a kérdésben van?

Én meg megértem a kérdezőt. Nem a konditól lesz jobb, hanem a kitartástól, az igénytől, ami meg van benne, hogy jobb legyen. Ezt sosem fogják megérteni azok a punnyadtak, akik nem sportolnak semmit. A sport száz másik dologról IS szól, mint a külsőségek. Hatalmas belső pluszt ad, vasakaratot képes csinálni, nemcsak a testet, hanem a tudatot is edzi.

Mellesleg a kérdező párja elhízott. Ahhoz nem kell sportolni, hogy megtartsd a súlyodat, főleg nem ilyen fiatal korban, elég az is, ha nem zabálsz. A felesége erre sem volt képes.

Én is ismerek olyan embereket, akiknek semmi nem jó, mindnere húzzák a szájukat. Nem kellemes társaság, ez tény. Ez a nő elhagyta magát, pesszimista, miközben a férje igényes és kitartó, mind a munkájában, mind a sportban.

Én beszélnék a hölggyel, hogy merre tovább.

83%

Egyetértek, pedig én itt sokszor a nők mellett állok ki, de komolyan fura, hogy a nőt sajnálják itt...Az meg tipikus, hogy az elhanyagoltabb fél próbálja lehúzni az önbizalmát.

Ismerős helyzet

Nálam nincs külalakprobléma.Mindketten nagyon csinik vagyunk. Probléma a gondolkodásbeli különbségekben van.

Kijelenthetem hogy én férfiként többet tettem bele a kapcsolatba. Szerinte nem. Itt mint oly sok fórumon ajánlják a megbeszélést. Ugye felnnőtt módjára.

Nos az a gond hogy ahhoz fogadóképes közönség is kell.

így sajnos csak egy ordenáré veszekedés lesz mónikashow módra. Enyhébb esetben elbeszélés egymás mellett.

Hogy a fácánba érveljek egy instabil,érzelemvezérelt nőnek?

mindegy már úgysem érdekel. A gyerekekre figyelek,eldolgozgatok idekint,elválni minek úgyis úgy élünk mintha elváltunk volna. Újrázni nem fogok azis biztos. Együtt megöregedni sem fogunk. Ez nem jött össze,

Ez a párkapcsis,házasságos dolog.

Én nem mondom higy válj el mert én se akarok,inkább punnyadok a langyosba de azt tudom hogy ti sem fogtok együtt megöregedni.

koncentrálj a hobbijaidra ha vannak.

Esetleg egyezzetek meg hogy elváltok,és utána csináltok gyereket ha nagyon szeretnétek de arra már nincs kedvetek hogy vadászgassatok valaki új delikvenst.

Először is gratulálok a fejlődő felívelő élet szakaszhoz !:)

Másodszor, a nődnek szemlátomást se ereje se kedve nem volt tartani a lépést és inkább vissza húz ahelyett hogy “a te hullamaidon lovagolta meg a sikert” magyarul motivalodjon a sikereid láttán.

Valj el tőle, és keress olyan not akiben van igény a fejlődésre.

De én tényleg büszke vagyok rad :)