Úgy érzem az önbizalomhiányom miatt gyenge lábakon áll a kapcsolatom, és aggódom a jövő miatt. Segítség? (20/N)

Elég összetett és bonyolult szituáció ez az egész, de muszáj kiírnom magamból mert nincs senki akitől tanácsot kérhetnék.

Kb három évvel ezelőtt ismertem meg a barátomat (23) egy nyári munka során, és hamar jóban lettünk, igazából szinte legjobb barátokká váltunk fél év után. Nagyon jól kijöttünk, főleg a közös érdeklődési kör és hasonló életszemlélet miatt, már akkor megszerettem de a kapcsolatunk tényleg csak baráti jellegű volt. Aztán kb 1 év után felvetődött hogy megpróbálhatnánk mint egy pár, én hezitáltam (nem akartam elrontani semmit, mert annyira jól működtek a dolgok) de végül rábólintottam. Azóta együtt vagyunk, de én a mai napig elgondolkodom néha hogy vajon jó döntést hoztunk-e.

A kapcsolatunk tökéletes, szinte sose veszekszünk és alig vannak egyáltalán nézeteltéréseink, őszintén boldog vagyok vele. Neki én vagyok az első komoly kapcsolata, nekem már volt őelőtte egy pár hónapig tartó dolog ami nem működött ezért közös megegyezéssel hamar véget is ért. Tiszta szívemből szeretem őt, jobban mint bárkit az életemben, de állandóan kísért a gondolata annak hogy mi lesz ha elveszítem. Úgy érzem hiába szeretjük egymást, statisztikailag túl kevés az esély arra hogy hosszabb távon együtt maradjunk. Aggódom hogy mi lesz ha megtetszik neki valaki más, ha találkozik valaki jobbal/szebbel, vagy ha csak évek múlva rájön hogy ő 'élni szeretne még'. Rettegek hogy elveszítem őt és eljön egy pont amikor már nem lesz része az életemnek (nem mint a párom, hanem egyáltalán), és ezt sokkal nehezebben viselem mint azt szeretném, de nem tudom leküzdeni magamban ezt az érzést. A félelmem miatt az utóbbi időben az önbizalomhiány jeleit vettem észre magamon ami régen nem volt jellemző rám. Nemrég kezdett el új munkahelyen dolgozni és van ott egy kedves lány akivel jó kapcsolatot alakított ki, és mivel nincsenek titkaink egymás előtt mindig megosztja velem hogy mi történt vele aznap, és egyértelmű hogy jól érzi magát ennek a lánynak a társaságában, jól kijönnek (van egy közös hobbijuk is, ami tőlem nagyon távol áll). Szörnyen érzem magam és próbálom elfojtani a féltékenység legkisebb csíráját is magamban, mert a lány tényleg nagyon kedves és szimpatikus (találkoztam vele), a párom pedig nem tett a világon semmit amivel okot adhatna rá, de nem tehetek róla és borzalmasan érintenek a saját gondolataim. Rettegek hogy elveszítem, de nem mint páromat, hanem mint a legjobb barátomat / lelki társamat, az embert akinek a társasága nélkül nem tudnék meglenni. Persze mint nő is zavar a helyzet mert a munkatársa egyértelműen vonzó és a párom klasszikus esete (ami rólam nem igazán mondható el) - ezt onnan tudom, hogy a barátságunk alatt, még amikor nem voltak romantikus szálak a képben rendszeresen beszéltünk ilyen dolgokról, mint két haver. De közben eszemben sincs másra kenni ezt, tudom hogy a helyzetet én generáltam magamnak, az én felelősségem és nekem is kell helyretennem magamban, és a dolog talán valahol az önbizalmamnál gyökerezik. Bűntudatom van mert úgy érzem nem biztosítok elég biztos tartópillért ehhez a kapcsolathoz, és hogy végül ezzel fogom tönkretenni.

Beszéltem a barátommal is ezekről a dolgokról bár nem ilyen részletességgel, de nem tud rajtam segíteni jelenleg, csak én saját magamon, ezért igyekszem nem is terhelni ezekkel. Csak nem tudom, hogyan rakhatnám helyre a fejemben a dolgokat?