Idegesít a párom amikor a munkájáról mesél, úgy érzem folyton henceg, miközben én gyárban dolgozom. Van ennek jövője?

Neki sincs diplomája, de jó helyre sikerült bekerülnie, irodai típusú munka, magas fizetésért. Szereti amit csinál, nem is munkának fogja fel, szívesen megy reggelente, tele van ambícióval, szeretne még feljebb lépni. Én érettségivel, két haszontalan szakmával gyárakban dolgoztam mindig. A jelenlegi helyemet kimondottan utálom, annyi a feladat, hogy 6 alkatrészből összerakom a terméket, napi többszáz darabot, mindig ugyanazt a típust. Rabszolgaként kezelnek, csengőszóra lehet elhagyni a munkaállomást stb, és a fizetés csak éppen hatszámjegyű. Normálisabb munkákra nem vesznek fel, vagy kirúgnak pár nap után. (Pénzzel, és kötekedő emberekkel nem tudok bánni, csendes típus vagyok amúgy.) Úgy érzem magam mint egy rabmadár akit kalitkába zártak, miközben imádom a művészeteket, kreatív vagyok, jó a kézügyességem, de sajnos azt látom, hogy a mai világban csak a reál beállítottságú emberek boldogulnak. Nos, ezt a vívódást látja a párom is, de nem megértő. Mindennapos beszélgetés kettőnk közt: " - Hogy tellt a napod? - Háát, unalmas volt, meghallgattam az xy című hangoskönyvet, közben csináltam 500 darabot, ma megvan a norma, de annyira fáj a kezem és a vállam, én ezt már sokáig nem bírom. - Aha, képzeld én ma jól haladtam a projekttel, sűrű napom volt, folyton kerestek telefonon, ma meetinget is tartottunk, úgy tűnik jól állnak a fejlesztések. A főnök is megdícsért, a terveim elnyerték a megrendelők tetszését. Amúgy mi a vacsi?" Úgy érzem mintha szakadék lenne közöttünk, ezen a téren.