Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
A párom azt mondta otthon nap közben rengetegszer a csapba pisil. Mit tennétek?
3 éve vagyunk együtt és ez nem gondolom, hogy ez szakító ok lenne, itt szeretném kezdeni. Lassan családot szeretnénk.
Nap közben sokszor bemegy a fürdőbe (fürdő és WC külön helyiségek) csukott ajtónál, de mindig azt mondta megmossa az arcát, kicsit felfrissíti magát 1-2 perc alatt. WC-be eddig is láttam hogy ritkán jár, csak reggel nagy dolgozni, meg mint ahogy kiderült napközben még vagy párszor alibiből, hogy ne tűnjön fel. Közben pedig megiszik amúgy 4-5 liter vizet egy nap.
Benyitottam hozzá, amikor kellett bentről valami (mert gondoltam csak arcot mos, ahogy mondja) és ott pisilt nyitott víznél a csapba, aztán elmondta ezeket a dolgokat nekem, amiket fentebb írtam. Nekem ez elég undorító, de ő azt mondta azért csinálja, mert a gyakorlatban külön baktérium ezekből nem marad ott, meg amúgy sem nyalogatjuk a kagylót, meg mindig nyitott csapnál csinálja és így egy csomó időt spórol hogy ott egyből aztán már kezet is tud mosni (mint tenné sima WC-s pisi után is). Ezzel most mit kezdjek? Te mit kezdenél? Már most azóta többször a konyhába mentem kezet mosni inkább a fürdőszoba helyett.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
3-as vagyok.
Így jár az ember, ha őszinte :D Megmondom a frankót, erre leszavaznak.
Nos, a nem beszélünk részt úgy értettem, hogy nem ebédtéma, de amelyik ismerősömnél, barátomnál előjött ez a téma, mind csinálja. Aki így nőként beírta, hogy hálisten az én párom nem, annak finoman jelzem, hogy az én párom se tudta, pedig 10 évig együtt éltünk. Nyilván nem akkor pisilek a kagylóba, amikor ott áll mellettem, ahogy fingani se fingok, h egy szobában vagyunk. Szóval maradjunk annyiban, hogy hálisten ti nem tudjátok a párotokról, hogy mosdókagylóba pisil, vagy sem.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
21-es ne idegeskedj, a pontozasnak semmi jelentosege, raadasul ha szolsz erte, akkor direkt csinaljak. En csak ideztem Fabry Sandortol, meg is engem pontoztak le, pedig surun elmondja a tv-ben, hogy a ferfiember igen is a csapba brunyal. Sokan, nagyon sokan.
Es nem kell ezen meglepodni, par evtizede meg nem volt mindennapos az oszkomfort, a gangos hazakban a folyoson volt a wc (volt ahol meg az sem volt) ... sokszor valasztottak a ferfiak, hogy nem mentek ki a wc-re, hanem a falikutba vegeztek el a kisdolgukat.
Ez az apaink es nagyapaink korszaka volt ... van meg boven ebbol a korosztalybol es azok leszarmazottaibol, akik ezt lattak otthon.
Ez az igazsag es nem erdekelnek a tetszesi pontok!
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
23-as: dehogy idegeskedek, egyáltalán nem zavar a leszavazás (és a felszavazás sem érdekel).
Egyszerűen ez az igazság. Egyszer olvastam, hogy a világ legnagyobb ki nem mondott titka az, hogy felnőttként igazándiból mindenki úgyanúgy gyerek maradt belül, csak senki se mondja ki, mert azt hiszi hogy a többiek valóban felnőttek lettek. Egyetértek.
A második legnagyobb ki nem mondott titok meg az, hogy a férfiak jó nagy százaléka bizony a mosdókagylóba (is) pisil.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
A sperma egész más, mint a pisi, mivel az egyiket az ember a szájába is engedi, míg a másik után olyan gyorsan mos kezet, ahogy csak lehet.
Sosem öntök felmosóvizet a csapba, azt a wcbe kell, és nem is sikálok benne semmi szutykot, arra van külön lavórom. Az én mosdóm tiszta annyira, hogy felvegyem belőle a leesett fogkrémet, mivel tudom, hogy semmi undi nem ér hozzá.
Az mondjuk oké, hogy szeretik megmosni a farkukat, bár nem értem miért kellene..
A férfiaknál a pisi még csak nem is érintkezik semmivel, hiszen a lyuk a farkuk legvégén van, amíg nőknél a kisajkak az útjába állhatnak és végigfolyhat rajtuk.
Egyébként tisztítás után én is meginnám a vizeletet, végülis a csapból is tisztított víz folyik. Olyat vizet szűrnek meg, amiben ezerszer rosszabb dolgok voltak a pisinél.
Ennyi jutott eszembe. Kérd meg, hogy ne tegye, aztán tartsa tiszteletben a kérésedet.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Furcsa vagy, hogy undorodsz a parod furcsa, de korantsem egyedulallo szokasa miatt. Tudod ahogy mondani szokas, meg a kakajat is megennem annak akit igazan szeretek.
Fogod Te meg osszekakalni magad, szethugyozni az agyat es fetrengeni a sajat hanyadekodban ... ugy latszik feletek nincsenek se kisbabak, sem idos betegek.
Sajat parodtol undorkodsz? Mondom en, hogy fura vagy.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!