Napi szinten találkozom az exemmel. Akik voltak hasonló helyzetben tudnátok tanácsokat adni, hogyan lehet lezárni?

Hú, szegény. Nekem középiskolában volt ez. Egész negyedikben. Először nem beszéltünk egyáltalán, elültünk egymás mellől, nem bírtam szinte látni sem. Zavarban voltam, feszengtem. Aztán sok-sok hónap után picit jobb lett a helyzet, ekkor már néha szóba álltunk, de nem tudtam igazán túltenni magam rajta, amíg el nem ballagtunk. Alig vártam azt a napot. De elballagtam, és azonnal, mintha elvágták volna. Utána osztálytalálkozón évek múlva jött, jópofizott, nem is értettem, hogy valaha hogy állhattam vele szóba.

Sajnos kellett hozzá, hogy már nem járjunk egy suliba.

A gyomorgörcsös időszak az nem tartott tovább a szakítás után egy hónapnál, utána már csak egy ilyen feszengős, bár ne kéne vele egy légtérben lennem érzés volt..

Tudod, tanácsként annyit tudnék adni, hogy talán ha előbb váltok a totál befeszült, rá se nézek szituból a néha odalökök egy ez volt a lecke, hányas lett a dogád emberi kommunikációból álló szinte semmilyen sima átlag osztálytársi kapcsoaltra, akkor könnyebb lett volna. Talán. Ez a befeszülős rész nagoyn rossz volt.

Hát itt meg is tanultam, hogy házi nyúlra nem lövünk. És többet soha, sehol...

Hát sok sikert!