Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hosszú kapcsolat - elbizonytalanodás - szünet, szakítás. Járt már valaki így?
Jó hosszú lesz, köszönöm annak, aki elolvassa. Leginkább annak örülnék nagyon, ha olyanok (is) hozzászólnának, akik esetleg már voltak hasonló cipőben.
Párommal 10 és fél évig voltunk együtt. A kapcsolatunk minden szempontból jó volt, rengeteget beszélgettünk még évek múltán is, közösen láttuk a világot, ugyanazok voltak a terveink mindig is (a komoly tervek is). Nem veszekedtünk, nem féltékenykedtünk, mindkettőnk megkapta a maga szabadságát és az önállóságát. Aztán két hónappal ezelőtt a születésnapja (betöltötte a harmincat) után hirtelen megváltozott. Elbizonytalanodott, de nem tudta megfogalmazni, hogy pontosan mi a baja. Én persze álltam leforrázva, mert ennek nem voltak jelei (azóta ezerszer végiggondoltam már az elmúlt évet, tényleg nem volt jele). Megpróbáltam ami meg lehetett (nem csúsztam-másztam, de megtettem amit férfiként meg lehetett), voltunk együtt ezekben a hetekben, hagytam magára pár napra, de semmi sem segített. Egyszerűen annyira fel volt spanolva, hogy se aludni, se enni nem tudott már (mindezt úgy, hogy nem történt semmi, csak elmentünk színházba, moziba, kirándulni, beszélgettünk ha együtt voltunk, de semmi sem segített). Végig olyan(ok) volt(unk) ebben a két hónapban, mint akik egy kicsit mindig álarcot hordanak, színészkednek. Nem nagyon, de egy picit mindig. Semmit sem haladtunk előre.
Végül ő határozottan kérte, hogy most menjünk külön, mert ez így nem fog menni. Az utolsó este pedig kértem tőle egy nagy szívességet: üljünk le, vegyük le az álarcokat és teljesen őszintén beszéljünk, úgy, mint régen, mint a két hónapos s*zar előtt bármikor. És sikerült, olyannyira, hogy bő 3 órát beszéltünk és természetesen, magától végre megfogalmazódtak a gondok, kézzelfoghatóan.
Egyszerűen volt egy szar évünk (sok munka, mert már nagyon hajtok a saját házra és már kézzelfogható közelségben van), mellette volt egy kis eü gondom, ami miatt fájdalmaim voltak és emiatt nem voltam túl jó kedvű, így összességében teljesen ingerszegény volt az egész év, nem történt semmi közös élmény. (nyaralni voltunk kétszer, de semmi más. csak a szokásos helyeken ettünk, szokásos moziban moziztunk, de nem történt semmi emlékezetes). És ő teljesen elbizonytalanodott itt a gyerekvállalás, közös ház, igazi felnőtt élet kapujában, hogy valóban ezt akarja-e. Mint a kezdeti zavart követően végül kiderült, az érzései nem múltak el, de totális a káosz a fejében.
Így én hazaköltöztem és magára hagytam. Nevezhetjük szünetnek, nevezhetjük szakításnak, mindegy. Megbeszéltük, hogy ezt most arra használja, hogy lenyugodjon és helyre tegye kettőnket. Ha kell és úgy érzi máshogy nem megy, akkor elmegyünk párterápiára. Leül és végre összeszedi hogy mire vágyik, min szeretne változtatni, mik a céljai. Láttam rajta, hogy komolyan gondolja, másnap írt, hogy tényleg így cselekszik majd. Örültem, de udvariasan lezártam a beszélgetést, mert most nem ennek van az ideje, akkor legyen egyedül ha erre van szüksége.
De. Emberből vagyok, ráadásul szerelmes emberből. Az, hogy nem beszélünk, nem kommunikálunk, számomra maga a pokol - de várok rá (hisz mi mást is tehetnék). Tiszteletben tartom, hogy most ez van, erre van szüksége.
Mert -és ez fontos- alapvetően nem hiszek a szünetekben a kapcsolatokban. Tényleg nem. (épp ezért tekintek erre inkább szakításképp). De higgyétek el, jelen esetben nem volt más megoldás, annyira össze van zavarodva, hogy az udvarlás, közös programok és nagy megbeszélések inkább csak fokozták a bajt. Ezt azért írtam le, mert ilyenkor általában az jön, hogy a szünet csak egy gyáva módja a szakításnak, de most nem erre vagyok kíváncsi. Sőt, magam is így gondolom.-
Szóval szerelmes vagyok, meg lelkis, és nem tudom, hogy ez az őrlődés, amiben vagyok, meddig tartható. Mert csak úgy van értelme, ha tartom magam, nem keresem (egyáltalán). De meddig várjak, és mikortól szívatom már saját magam feleslegesen. Nyilván ami x idő alatt fészkeli be a fejébe magát, az nem fog pár nap alatt eltűnni. Le kell tisztázódni a dolgoknak, éreznie kell, hogy nem vagyok ahhoz, hogy hiányozzak. Ezt mind megértem - csak a szívemnek elfogadni nehéz, hisz iszonyatosan hiányzik.
Szóval aki volt már hasonló helyzetben, ne adj isten hosszú kapcsolatban (mert egész más ugyanez a felállás 1-2 év után), az megoszthatná velem a tapasztalatait. Mert én most még tartom magam, az érzéseim nem változtak, egyelőre mégúgy nézek erre a helyzetre, hogy ez "csak" egy probléma, amit meg kell oldani. De nem tudom meddig vagyok erre képes, meddig leszek erre képes. Várjak az örökkévalóságig, vagy tűzzek ki (magam előtt, nem neki) egy időpontot (nagyjából 2 hónapra gondolok), amíg ha nem keres, akkor ültessem le és vágjam el a megmaradt szálakat és elköszönjek végleg? Vagy hagyjam, ha kell, akkor örökre? (csak ebben az esetben mindig ott lesz bennem, hogy várom és mi lesz ha...).
Köszönöm mindenkinek, aki elolvasta és válaszol.
válasza:Nehogy már te legyél ezért a hibás kérdező. Csak külső szemmel nézve, ha van egy 10 éves kapcsolatom ahol 1 év rossz, de a párom ezt felismeri és tervezzük évek óta a jövőt, akkor nem gondolom meg magam csak mert kihűlt a kapcsolat. Az érzelmek attól még ott vannak és ahogy olvasom, te dolgoztál volna ezért, ő mit tett azért, hogy jobb legyen? Hajlandó volt beszélgetni vagy csak neked kellett megint násztáncot járni körülötte mint anno még a kezdetek kezdetén? A szünet miatti távolságnak akkor is kéne működnie ha csak egy hét telik el, hiszen eddig sülve-főve együtt voltatok, ha megszok a másik akkor elég hamar érezné a hiányod. Nem akarlak elkeseríteni, de szerintem két hét után maximum jelentkeznie kéne. A másik érv amiért hülyesség magadat okolni az csak logikusan átgondolva az, hogy ha azért pattanna meg mert nincs gyerek, ház akkor ki az a hülye aki harmincévesen újrakezdi a párkeresősdit azt remélve, hogy rövid időn belül talál társat, házat és biztos alapot egy gyerekhez? X éve építitek, most dobná el csak ezért? Eljegyezted egyébként? Néha attól is be tud kattani egy két nő ha még nem látja a kezén pár éven belül.
Más van itt a dologban, de ha annyi amit mondtál hogy sok minden adódott össze, akkor miért nem akarja ő is menteni a kapcsolatot? Miért kér gondolkodási időt? Ez alapból bukó, mert ha elbizonytalanodik veled kapcsolatban és nem a megoldáson dolgozik hanem inkább szünetet kér, akkor nem is akarja már ezt igazán. Rá kell adni a kabátot és gondolkodjon majd utána mit veszített.
válasza:9-es vagyok ismét.
Sok mindenről lehet tenni, és lehet változtatni, de az,hogy az érzelmek kihűltek, azon nem.
Ahogy írtam is, racionálisan átgondolva biztos maradna Ő a kapcsolatban, hiszen ahogy írtad előző, 30 évesen meggondolandó új kapcsolatba lépni.
Ha viszont úgy érzi,hogy nem tudja folytatni, vagy kérdés merül fel Benne, még mindig tisztességesebb az,hogy ezt vállalja, mint az,ha belemegy a továbbiakba és esetleg közös gyerek, közös otthon után érzi úgy,hogy lépnie kell.
A tapasztalatomat írtam le. 10 éves kapcsolat után hasonló helyzetben vagyunk. Bár bennem is felmerült már korábban is a folytatás kérdése,mindig meggyőztem magam,hogy egy stabil kapcsolatból ne lépjek ki. Nem biztos,hogy észérvekkel érdemes viszont benne maradni ha az érzelmek jelentősen tompulnak.
#12-es: Nehéz kérdés ez. Az érzelmei nem múltak el (most csak az utóbbi beszélgetéseinkre tudok támaszkodni), inkább úgy látom, hogy mélyponton van a dolog. Tudod az az igazság,
és ezt egyben írom a #11-esnek is
hogy így hogy elment két keserves hónap a huzavonával, én úgy látom (és ő is pontosan ezt a kifejezést használta saját magára), hogy inkább csak kínlódik. Ha objektíven nézem, -már amennyire tudom- az egészet, akkor nem igazán van min ennyire elbizonytalanodnia.
Érdekes amúgy amit mondasz (hogy 10 éves kapcsolat után ti is hasonló cipőben jártok), mert mellettünk egy egyetemi barátnőjének van ugyanilyen hosszú párkapcsolata, az a lány kb akkor jött össze a pasijával, amikor mi. Boldogan elvoltak, megtalálták egymást, egészen tavaly év végéig, amikor a srác megkérte a kezét. Na és ott egy csapásra ugyanez történt. Ő nem biztos, nem tudja mit akar, nem látja ebben a jövőjét, juj, jaj, húha, és ezzel akkor a barátnőmhöz fordult, mert teljesen kétségbeesett. Aztán helyrerakta a dolgait, azóta is boldogan élnek.
Nyilván elég kicsi a minta, de valahogy úgy látom, hogy ez elég sokaknál beüt (főképp lányoknál). Aztán vagy sikerül irányba állni, vagy nem. Ami nekem igazán nagy baj, az az, hogy képtelen nevesíteni a gonot ÉS a vágyait.
Ugyanis ha 10 év után elém áll a párom és azt mondja hogy ő élni akar, más férfiakra vágyik, utazni akar két évet, nem kész a gyerekre, ő szingli életre vágyik, karriert akar építeni külföldön, beleszeretett másba, más tetszik neki... bármi, akármi, érted mire gondolok. Akkor azt mondom, hogy változott, mások a céljai, nem kommunikáltuk le, elmentünk egymás mellett.
De itt (se a barátnőjénél) nem erről van szó. Adott egy jól működő kapcsolat. Nem ámítom magam: nem hibátlan, nem olyan, amin ne kellene dolgozni, szó sincs róla. De egy jó kapcsolat, ahol a két ember tényleg összeillik és működnek együtt, támogatják, szeretik egymást, bármit csinálnak, bármi történik, megbeszélnek mindent, azonos morális értékeket képviselnek, nem csalnak, nem hazudnak, nem veszekednek, sorolhatnám.
Ha tetszik, ha nem, én azt látom a saját környezetemben, hogy az ilyen kapcsolatok azért nem teremnek minden bokorban. Meggyőzhető vagyok az ellenkezőjéről, csak nem ezt tapasztalom. Mellette szeretjük egymást, még ha szar és ingerszegény is volt az utóbbi időszakunk. Ettől úgy összezavarodik valaki, hogy nem néz a jövőbe (mert hidd el nekem, ő most nem néz, egy picit se), holott a család + gyerekek nagyon fontos neki, inkább úgy dönt, hogy a zavarból kimenekül és gondolom én visszaáll a húspiacra lassan 31 évesen.
És akkor mi a terve? Gyorsan összeáll valakivel, akit nem ismer, szól neki sebtiben két gyereket, aztán pár év múlva majd kiderül, hogy milyen embert sikerült kifognia? Vagy belemenkül a facebookos ál-szinglilétbe gyorsan amíg rá nem döbben, hogy az nem az ő valósága?
És fogalma sincs.
És két hónapja a #11-est még lehordtam volna, de az az igazság, hogy bőven van igazság abban amit ír. Nem azért, mert én vagyok a fas*zagyerek, szó sincs róla. Van amin változtatnom kell és változtatok is (nem változtatni fogok, hanem azóta is változtattam, a volt páromtól függetlenül és ez így is marad). De a nagy zavar ide, nagy zavar oda, nem harcol a kapcsolatunkért. És én értem, meg értettem, hogy mennyire nem tudja merre van az előre (se együtt, se egyedül nem tudja), de nehéz ezt tolerálni feltétel nélkül hosszú ideig, mert egyre többször csak azt látom, hogy én hajtok, kaparok, mellette állok, de visszafelé csak a zavar van.
válasza:ma beszéltem vele (telefon+fb, nem vagyunk egy városban ugye) és úgy érzem, hogy fordulóponthoz érkeztem. Megírtam neki, hogy ha benne van és tenni akar kettőnkért, akkor menjünk el párterápiára, mert ez e helyzet nem oldható meg így és egyedül.
Ha tenni akar értünk, akkor eljön (helyben van neki, ingyen van neki, 50 perc az idejéből, semmi más), ha nem akar eljönni, akkor nem akar tenni értünk semmit.
Még nem válaszolt, de ettől teszem függővé, hogy harcolok tovább kettőnkért, vagy nem. Még nem válaszolt.
válasza:Kedves Kérdező!
Előre bocsátom, hogy nekem nem volt még ilyen hosszú kapcsolatom, de azért volt már pár, és hasonló helyzetben is voltam.
Az, hogy mit GONDOL, mi járhat a FEJÉBEN, kvázi lényegtelen, a fontos az, hogy mit ÉREZ - és ezt az ember ritkán tudja (vagy meri!) megfogalmazni (ez főleg a nőkre igaz :D).
Ahogy már mások is írták, a kapcsolatoknak is van dinamikája, és az a szerencsés, ha az korrelál az ember fejlődésével, a két dolog egymáshoz közelít, nem pedig széttartó. Az, hogy a változás kinél hogy és miként játszódik le, emberfüggő.
Nem azt akarom mondani, hogy nagyon fiatalok voltatok, mikor összejöttetek (21 évesen az ember lehet már "érett", különösen ha nő), de előfordulhat, hogy neki valami kimaradt, esetleg hiányérzete jelentkezett (ez nem egyedül és csakis azt jelenti, hogy belépett valaki a képbe, vagy hogy "nem élte" ki magát, de még akár ez is állhat a háttérben sajnos...).
A monotónia, a szürke hétköznapok, az érzelmi egyhangúság (nem jut eszembe jobb szó) könnyen felőrlik a kapcsolatot.
A nők egy kapcsolatban TUDJÁK, hogy szeretik őket, hogy értük, a közös jövőért dolgozik a párjuk, de ez nem elég, ugyanis mindemellett - intenzív - ÉRZÉSEKre is szükségük van (meg lehet kövezni, de ezért "kell" néha veszekedni velük: hogy lássák, van érzelmi életed :)), és ezt meg kell adni nekik, (nem túlzásba vitt, csöpögős, inkább 'férfias') romantika és vidámság, valamint kommunikáció formájában.
Ez utóbbi elmondásod szerint rendben volt, hogy a másik kettővel mi és hogyan van/volt, csak Ti tudjátok.
Hosszan lehetne még agyalni a dolgon (és a kérdésed, hozzászólásaid alapján nekem agyalós típusnak tűnsz), de szerintem felesleges. Egy rosszabb év nem kellene, hogy megborítson egy olyan kapcsolatot, ami ilyen sokáig jól működik. Ha mégis, a folytatásért KETTŐ ember felelős, nem csak Te. Ha ő nem akar tenni érte, az azt jelenti az én olvasatomban, hogy nem szeret eléggé.
Nem azt mondom, hogy temesd el az egészet, de lépj egy picit hátra.
32/F
válasza:9-es/12-es vagyok. Nem akarom szajkózni ezt a tompulnak az érzelmek verziót, de ha tényleg maradt volna a részéről az erős kötődés akkor tenne a kapcsolatért.
Számomra olyan, mintha Te küzdenél, Ő pedig már feladta, de persze a 10 év Benne se múlt el nyomtalanul.
Kívánom,hogy ne legyen igazam, és csak átmeneti zavar legyen ez az időszak a kapcsolatotokban ami párterápiával helyrehozható.
Majd írd meg mi történik Veletek, szurkolok Neked!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!