Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan bizonyítsam be a barátomnak, hogy nem csaltam őt meg?
Egyszerűen tehetek bármit, mondhatok bármit, akkor sem hisz nekem. :(
Őt az exe megcsalta, ráadásul lehet, hogy nem is egyszer, nekem pedig a múltamban volt ugyan megcsalásféleség az én részemről, de az egy szexkapcsolat volt, és konkrétan kijelentette a srác, hogy nem zavarná, ha találkoznék mással. Másrészt ő se vette túl komolyan a dolgot. Bár azt mondta, ne csaljam meg, de nálam nem csak a konkrét szex tartozik a kategóriába, hanem pl. a flört is, udvarlás, és ő ezeket is csinálta, sőt, még az exeinek is írogatott szerelmes leveleket... Ki tudja, kivel feküdt le.
De ez már a múlt, ráadásul azóta vallásos lettem. És ez nem csak egy üres kijelentés. Mindenben próbálok helyesen cselekedni. Igaz, hogy 100%-ig nem mindig sikerül, de tényleg próbálom nem megbántani az embereket, nem hazudok, nem verem át őket, nem drogozom, stb.
Mondtam neki, hogy még arra is hajlandó lennék, hogy leitasson egyszer vagy ilyesmi, megnézheti az összes üzenetemet is, de nem tudom, mit tehetnék még. :(
Mindennél jobban szeretem őt. És bár régen kicsit rib**cos felfogásom volt, de őt az elejétől fogva komolyan vettem, és vele akarom leélni az életemet. Egyszer nem jutott eszembe, hogy kalandozzak mással.
Ti mit tennétek?
21L
"Régen mindenkit megcsaltam, mostantól csak téged..."
18/L
Sehogy. Ezt nem lehet bizonyítani. Ne ezzel foglalkozz.
Azzal foglalkozz, hogy mi kéne ahhoz, hogy a barátod anélkül bízzon benned, hogy bármit bizonyítanod kéne. Az üzenetnézegetés, leitatás, nyomozgatás teljességgel elfogadhatatlan, ne menj bele ilyesmibe. Ahol ilyesmire van szükség, ott nincs bizalom. Ha nincs bizalom, nincs értelme a párkapcsolatnak.
És ezt nem neked egyedül kell kitalálnod. Ha te eddig nem adtál neki semmilyen >valódi< okot arra, hogy ne bízzon benned, akkor ez alapvetően az ő problémája. Neki kell megoldania, amiben te segíthetsz neki. Az mindenképp jó, ha őszinte, megbízható és nyílt vagy vele, nyilván. De elsősorban neki kell azon dolgoznia, hogy bízzon benned. Gondolkodjon rajta, mondja meg ő, hogy mi segítene!
Márpedig szex kapcsolatba nagyon sokan belemennek. Az egyik hideg fejjel, a másik pedig abban bízva, hogy majd a másik megszereti és többet akar tőle.
Kérdező, nem neked kell bizonyítanod, hanem neki. Ha nincs bizonyítéka, akkor kussoljon, vagy tűnjön el az életedből.
Én olyanban nem bíznék aki a szexkapcsolatot szexkapcsinak írja.
Kérdező vagy ne csinálj semmit, vagy állj a sarkadra hogy vagy bízik benned vagy leléphet.
13: Nem szexkapcsolatnak indult egyáltalán, de az lett belőle.
12: Ebben teljesen igazad van.
# 15/16 Nekem igazán mindegy, hogyan írod:) Akiket ismerek, hogy szexkapcsijuk volt már, magamat is beleértve, párkapcsolat alatt is szexelünk mással is:)
Kérdező, te meg ne bizonygassál semmit. Az a gyanús, ha valaki bizonygat. Minél jobban bizonygatod, hogy te nem, annál jobban úgy néz ki, valamit takargatni akarsz.
Nekem, ez már bevált párszor, pedig tényleg csalok mindenkit.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!