Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan bizonyítsam be a barátomnak, hogy nem csaltam őt meg?
Egyszerűen tehetek bármit, mondhatok bármit, akkor sem hisz nekem. :(
Őt az exe megcsalta, ráadásul lehet, hogy nem is egyszer, nekem pedig a múltamban volt ugyan megcsalásféleség az én részemről, de az egy szexkapcsolat volt, és konkrétan kijelentette a srác, hogy nem zavarná, ha találkoznék mással. Másrészt ő se vette túl komolyan a dolgot. Bár azt mondta, ne csaljam meg, de nálam nem csak a konkrét szex tartozik a kategóriába, hanem pl. a flört is, udvarlás, és ő ezeket is csinálta, sőt, még az exeinek is írogatott szerelmes leveleket... Ki tudja, kivel feküdt le.
De ez már a múlt, ráadásul azóta vallásos lettem. És ez nem csak egy üres kijelentés. Mindenben próbálok helyesen cselekedni. Igaz, hogy 100%-ig nem mindig sikerül, de tényleg próbálom nem megbántani az embereket, nem hazudok, nem verem át őket, nem drogozom, stb.
Mondtam neki, hogy még arra is hajlandó lennék, hogy leitasson egyszer vagy ilyesmi, megnézheti az összes üzenetemet is, de nem tudom, mit tehetnék még. :(
Mindennél jobban szeretem őt. És bár régen kicsit rib**cos felfogásom volt, de őt az elejétől fogva komolyan vettem, és vele akarom leélni az életemet. Egyszer nem jutott eszembe, hogy kalandozzak mással.
Ti mit tennétek?
21L
"És bár régen kicsit rib**cos felfogásom volt, de őt az elejétől fogva komolyan vettem, és vele akarom leélni az életemet."
:D :D :D
A túlzott féltékenység meg fogja enni a kapcsolatot.
Ne bizonygass semmit, nem neked kell meghunyászkodni. Kérjen ő bocsánatot, amiért ok nélkül gyanúsít.
Inkább állj a sarkadra, hogy ha nem szokik le erről, akkor részedről itt vége. Veled senki ne balhézzon a saját hülyesége miatt.
Egyébként jobban is jársz, ha kidobod.
"A mostani barátom az első, aki komolyat akart tőlem. Nyilván ennek megfelelően én is úgy viselkedtem."
Mert a te viselkedésed attól függ, hogy ki mit akar tőled? Ha te sem akartál komolyat (hiszen belementél másba is), más miért akart volna tőled?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!