Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fordított helyzetben mit szólnátok ehhez?

Figyelt kérdés
Hétvégén a párommal és egy másik párral elmentünk kirándulni. A hotelben, ahol megszálltunk, pont szépségverseny volt és fényképezték az egyik jelöltet bikiniben. Erre fogta magát a párom és a haverja és elkezdték fotózni a bikinis csajt, mint az óvodások... Aztán elmentünk bulizni este, mikor visszaértünk a hotelbe, párom àtment a másik párhoz még egy picit, azt mondta, 5 perc és jön. Ez volt hajnal 2-kor. Bealudtam a várakozásba, 4-kor ébredtem, hogy még nincs mellettem. Azonnal hívtam a másik párt, ott sem volt. Lementem a portára, ott mondták, hogy kb két órája elment... nem értem el sehogysem. Mellettünk volt a club, ahol előtte voltunk, gyorsan felöltöztem, átmentem és természetesen ott volt. Nem csinált semmi rosszat, a táncparkett közepén volt, de nagyon megijedtem, hogy nem tudtam elérni és még csak nem is szólt, illetve nem is értettem, miért ment vissza nélkülem. Erre az volt a reakció, hogy azt hitte, aludni akarok... Szerintetek ezek normális dolgok?? Mert szerintem nagyon nem... négy éve vagyunk együtt, én 26 vagyok, ő 29.
2017. okt. 17. 17:32
1 2
 11/17 anonim ***** válasza:

#10


Teljesen nem értem az összefüggésedet a válaszomra.

Ez hogy jön ide?

Ki aláz meg kit?

2017. okt. 17. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/17 anonim ***** válasza:
100%

Nem lenne a párom ezek után. A párom nem egy pattanásos szűz, nem állna neki bikinis csajokat fotózgatni a haverjaival (ők sem azok :D), a szépségversenyt meg lehet nézni, ez oké de a többi része szánalom. Természetesen magamra sem hagyna szó nélkül egy idegen hotelban, hogy aztán el se lehessen érni.

Simán szakító ok ez az egész hétvége.

2017. okt. 17. 17:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/17 anonim ***** válasza:
100%

#11 -

te írtad: "Hol megcsalás az, hogy egy verseny résztvevőit fotózzák?"

kérdező írta: "a párom és a haverja és elkezdték fotózni a bikinis csajt"


Ez nem megcsalás, de számomra annyira szánalmas cselekedet, hogy csak ezért kidobnám az aktuális barátnőmet.


Ha ezek után sem érted az összefüggést, nem tudok segíteni.

2017. okt. 17. 18:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/17 anonim ***** válasza:
0%

#13


Hát akkor elég nagy bajok vannak nálad, mind agyban, mind önértékelésben!

Sürgősen keress fel egy pszichológust, vagy foglalkozz önismerettel!

2017. okt. 17. 18:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/17 anonim ***** válasza:
100%
Az, hogy melletted elkezd gyerekes módon egy bikinis csajt fotózni, na az vicces. :D Az ilyenre nem tudnék úgy tekinteni, mint egy férfira, hanem csak úgy, mint egy kanos kisgyerekre. Szerintem ez a baj. Mármint, hogy ez neked jó.
2017. okt. 17. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/17 anonim ***** válasza:
100%

A 12-es és a 15-ös válasz leírja az egész véleményem. Tisztelet teljes hiánya, gyerekes és baromi kiábrándító viselkedés, hazudozás a semmiért (a szomszéd párhoz megyek, 5 perc múlva jövök)


El se tudom képzelni, ahogy elmentek mellőletek egy másik nőt fotózi és ezek után ment minden tovább, mintha mi sem történt volna, hogy lehet ezt eltűrni? És nem, nem azért, mert akkora nagy dolog egy bikinis csajt fotózni, hanem mert gáz, 29 éves férfiról beszélünk aki épp a párjával van üdülni. És igen, a legelszomorítóbb, hogy mindezt 4 év után, mivel teltek ezek az évek? Én szakítanék, és ilyen cselekedetek mellett szinte látom is magam előtt, ahogy az úriember röhög rajtam, hogy ezért elhagyom és komolyan gondolom e. De igen, teljesen komolyan.

2017. okt. 17. 18:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/17 A kérdező kommentje:
Köszönöm a válaszokat! De hozzátenném, a véleményeteket kértem ki, nem pedig azt kértem, ítélkezzetek, mivel azt nem írtam le, mi történt utána, mi volt a reakcióm! Nyilván nem hagytam szó nélkül, hogy egy idegen félpucér nőt fotózgatott! Szimplán kiváncsi voltam más véleményére is. Biztos, hogy nem hazudott, és a másik pàrnàl volt amúgy, amikor én visszamentem a szobába, mivel beszéltünk a két szoba hotel telefonjàn, de ez már lényegtelen info.
2017. okt. 17. 19:25
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!