Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Fordított helyzetben mit szólnátok ehhez?

Figyelt kérdés
Hétvégén a párommal és egy másik párral elmentünk kirándulni. A hotelben, ahol megszálltunk, pont szépségverseny volt és fényképezték az egyik jelöltet bikiniben. Erre fogta magát a párom és a haverja és elkezdték fotózni a bikinis csajt, mint az óvodások... Aztán elmentünk bulizni este, mikor visszaértünk a hotelbe, párom àtment a másik párhoz még egy picit, azt mondta, 5 perc és jön. Ez volt hajnal 2-kor. Bealudtam a várakozásba, 4-kor ébredtem, hogy még nincs mellettem. Azonnal hívtam a másik párt, ott sem volt. Lementem a portára, ott mondták, hogy kb két órája elment... nem értem el sehogysem. Mellettünk volt a club, ahol előtte voltunk, gyorsan felöltöztem, átmentem és természetesen ott volt. Nem csinált semmi rosszat, a táncparkett közepén volt, de nagyon megijedtem, hogy nem tudtam elérni és még csak nem is szólt, illetve nem is értettem, miért ment vissza nélkülem. Erre az volt a reakció, hogy azt hitte, aludni akarok... Szerintetek ezek normális dolgok?? Mert szerintem nagyon nem... négy éve vagyunk együtt, én 26 vagyok, ő 29.
2017. okt. 17. 17:32
1 2
 1/17 anonim ***** válasza:
56%

Ilyenkor örülök, hogy az én párom nem ilyen. Nagyon nagyon sajnálom az összes olyan nőt, akinek ilyen férfi jutott, és szenvednie kell mellette. nem, nem is kell. El tudod hagyni!!

Pff..ne hogy már...

2017. okt. 17. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/17 anonim ***** válasza:
77%
Meglepne, hogy négy év alatt ennyire (sem) ismertem meg valakit.
2017. okt. 17. 17:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/17 anonim ***** válasza:
74%
Látom, manapság tényleg luxus az őszinte nyílt kommunikáció.
2017. okt. 17. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/17 anonim ***** válasza:
72%
Hm. Valószínűleg nem lenne többet a párom.
2017. okt. 17. 17:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/17 A legrosszabb ***** válasza:
11%
#4: Ahhoz képest, hogy a szemetek előtt két nővel történő egyértelmű megcsalás fölött is (némi hiszti tettetésével) simán szemet hunytok, némileg ellentmond azon állításaitok, hogy egy aprócska büfit sem bocsátanátok meg az éppen aktuális párotoknak.
2017. okt. 17. 17:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/17 anonim ***** válasza:
15%
Speckó én észre se venném, ha felkelnék és nem lenne ott, gondolnám jól érzi magát, utána visza mennék aludni.
2017. okt. 17. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/17 anonim ***** válasza:
68%
#5 - te mit szívtál?
2017. okt. 17. 17:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/17 anonim ***** válasza:
40%
Nalam is a nem normalis kategoria.
2017. okt. 17. 17:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/17 anonim ***** válasza:
49%

"a szemetek előtt két nővel történő egyértelmű megcsalás fölött is (némi hiszti tettetésével) simán szemet hunytok,"


Te tisztára h..lye vagy! Annyira süt belőled a megkeseredettség, a rosszindulat, hogy az már fájdalmas.


Hol megcsalás az, hogy egy verseny résztvevőit fotózzák? Ember, az eszed a béka s..gge alatt van?

Hűséget fogadunk és nem vakságot!


Csak a hisztis p..csák problémáznak ezen a dolgon!

2017. okt. 17. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/17 anonim ***** válasza:
85%

Én azért annyival kiegészítem az álláspontomat, hogy ha a párom férfiakat fotózgatna mellettem, akkor szintén mehetne isten hírével.


"Hűséget fogadtunk, nem vakságot."

Nem a hűség megszegése itt a probléma, hanem a tisztelet teljes hiánya. Számomra megalázó lenne és kinek van olyan nőre szüksége, aki megalázza?

2017. okt. 17. 17:52
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!