Melyik a bosszantóbb? Ha veszekszünk a párunkkal vagy ha nem válaszolunk neki?

Egyértelműen a második. Nagyon gyerekes amúgy.

21/L

Én is a megbeszélés pátján állok.

Veszekedni SOHA nem szoktam, mert ilyen közegben nőttem fel és egy életre megutáltam.

Vallom, hogy ami nem megy észérvekkel, szép szóval, az veszekedve, ordibálva mégúgy sem fog menni.

Speciel nekem van a kapcsolatomban egy állandóan visszatérő probléma, - nem eget rengető, de nagyon bosszantó - amit 100x megbeszéltünk, mégis előfordul.

Én ilyenkor nem pazarlom az időt 101-szerre a szócsépléssel, hanem egyszerűen nem szólok hozzá órákig, vagy ha beszél hozzám nem válaszolok. És nem azért mert gyerekes vagyok, hanem muszáj megvárnom, hogy elmúljon a mérgem, különben félek, hogy olyat mondanék, amit magam is megbánok. Érdekes, hogy ez valamiért hatékonyabban működik, mint a szájmenés.

Ezt a nem válaszol dolgot nem kell sokszor eljátszani és már nem is a párom.

Szevasz,alkalmazd te is bátran!

Valószinü megköveznek, de én nem értek egyet azokkal sem, akik a hallgatást gyűlölik, és gyerekesnek tartják. Lehet gyerekes hozzáállásból is, de lehet teljesen más oka.

Szerintem a nem válaszolás olyankor van, amikor az egyik rá akarja eröltetni a másikra az akaratát, és provokálja, civakodik vele. Ilyen esetben teljesen felesleges vitatkozni, hiába kiabál a másik, hogy "érvelj!" , miközben úgysem fogja meghallgatni, mert a saját igaza a fontos, és be van gőzölve.

Igaza van az egyik előző hozzászólónak, hogy érdemesebb lenyugodni, és utána megbeszélni a dolgokat, mint harci hévben lerohanni a másikat. Szóval a hallgatás az nem feltétlenül gyerekesség, lehet az is, hogy aki hallgat, az fölöslegesnek érzi a helyzetben, hogy bármit is mondjon, mert a másik tulajdonképpen erőszakoskodik rajta. Ha ebben a helyzetben inkább veszekednek, akkor sem jobb a helyzet. A hallgatás mögött az is van, hogy amikor már elmérgesedik a kapcsolat, akkor az, aki hallgat nem akar az érveivel, és az elveivel fegyvert adni a másik kezébe, hogy utána azokat megint a fejéhez vágja. Le lehet gyerekesezni az ilyen embert, de itt a másik féllel is beszélni kell, hogy ezt az egészet miért is nevezzük kapcsolatnak, és miért nem tiszteljük egymást...

A kultúrált vitatkozást hosszú út megtanulni.

Az első lépések között van, hogy nem játszol nem válaszolósat, középtávon a veszekedést is elhagyod, és elkezdesz koncentrálni az érvekre.

Furcsállom azokat, akik elítélik a veszekedést. Veszekedni jó. Nincs bennetek semmi szenvedély, halvérű hallgatósok?

Amikor egy veszekedésnek úgy vet véget az egyik fél, hogy nem hajlandó a másikhoz szólni, az ugyanúgy a másik büntetése, mint máskor. Arról szól, hogy "veled nem lehet beszélni, te nem értesz meg semmit, nem vagy alkalmas arra, hogy hozzád szóljak". Ez nem a veszekedés lecsillapítása, hanem büntetés. Semmit nem old meg és semmin nem segít.

5-ös vagyok,

na akkor fussunk neki még egyszer!

Amiről én írtam, hogy végül aztán nem szólok hozzá, az kb. ilyen kaliberű esetek sokasága:

Vidéken élünk, nem is túl biztonságos környéken, a férjem hajnali 3-1/2 4-kor megy el hazulról.

Én még alszom, ő meg a bejárati ajtót 10 esetből 5x nem zárja be, holott kívülről is kilincs van.

Hajnal, tök sötét, én alszom, a lakás meg nyitva.

100x kértem, kiírtam egy cetlin a kilincsre, hogy az "Ajtót zárd be", meséltem, kértem.

Mint mondtam, 10-ből 5x nyitva marad.

Mit kellene még tenni, mit lehet ezen megbeszélni?

Már annyira dühös vagyok ilyenkor, hogyha ott lenne, belerúgnék. Ezért nem veszem fel a telefont, vagy amikor megjön, nem pofázok vele, mert elküldeném a qrva anyjába.

Szóval mindkettőnk szempontjából hasznosabb, ha magamban kidühöngöm magam.

Nyilván, ha a házasságunkat érintő válságos dolgok merülnének fel, azt nem "durcáskodással" oldanám meg, hanem megbeszélnénk, ahogy ezt az általam felhozott piszlicsáré példát is 100x megbeszéltük.

... és egy házasságban millió ilyen dolog felmerül, ahogy az elmúlt 15 évünk alatt volt módunk tapasztalni.