Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Ti várnátok rá?

Figyelt kérdés

Párommal első pillanattól nagy szerelem volt köztünk, de sajnos kisiklott a kapcsolat néhány konfliktuson (hibázott amit nem tudtam jól kezelni és ez belehúzott minket egy spirálba). Közre játszott hogy túl sokat voltunk együtt és gyorsan történt minden. Veszekedtünk, majd szakítottunk, pontosabban megbeszéltük, hogy szünetet tartunk. Azt nem beszéltük meg, hogy meddig, csak azt, hogy ha nagyjából enyhültek a sérelmeink és mindketten hiányzunk egymásnak, akkor adunk még egy esélyt. Néhány hét, néhány hónap vagy néhány év... Ha majd mindketten úgy érezzük.

Ez pár hete volt és persze borzasztóan hiányzik, nem is beszélünk. Magamon is érzem és róla is tudom, hogy még kell idő. De közben mindenki arra buzdít hogy éljek, pasizzak, lépjek túl... Viszont nem vágyom másra. Úgy érzem így is érdemes "hűségesnek" maradnom, pedig nyilván nem kértük ezt egymástól. Jelenleg úgy érzem, képes lennék éveket is várni rá és szeretném azt az időt önmagam fejlesztésével tölteni, hogy amiket eddig elrontottam, azokat már ne követhessem el (pl önbizalom hiányból eredő feszültségek).

Nektek is van vagy volt olyan szerelmetek akire vártatok vagy várt rátok? Szerintetek is hülyeség, vagy érthető hogy ezt érzem és nem is tudok másra nézni?


2017. szept. 9. 13:13
1 2
 1/14 anonim ***** válasza:
66%
Ilyen helyzetben nem varnek ra (de nem is kezdenek pasizasba, semmi ertelme. Elobb gyogyulni kell, lezarni magadban a dolgokat), mert szimplan nem illettek ossze. Egy kapcsolat, ha egyszer megkomolyodik, akkor ugyis az a vege, hogy egyutteltek, mindennap egyutt vagytok. Nalatok mar a rozsaszinkodos idoszakban sem mukodott az, hogy sokat vagytok egyutt. Hogy tudna mukodni akkor, amikor valodi problemakat kell megoldani egyutt a szurke hetkoznapokban? Sehogy kb. Eld tovabb az eletedet, nem kell feltetlen pasizni, de ne ragaszd bele magadat a multba egy tulidealizalt randisorozat miatt.
2017. szept. 9. 13:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/14 anonim ***** válasza:
az életed a tied nem tartozik senkihez de idővel még hozzád se fog de mégis bárhova tartozhatsz te döntessz
2017. szept. 9. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/14 anonim ***** válasza:
100%
Nem javaslom, hogy nagyon sokáig húzzátok ezt a gondolkodósdit. Ha akarjátok együtt, akkor legyetek együtt, ha bizonytalanok vagytok, akkor engedjétek el egymást.
2017. szept. 9. 13:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/14 anonim ***** válasza:
76%
Mondanàm hogy vàrj rà de sztem semmi értelme .Hibszott neki kell helyre hozni ha erre sem hajlandó akkor meg egyértélmű a dolog .
2017. szept. 9. 13:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/14 A kérdező kommentje:
Nem olyan egyszerű a helyzet, nem mondhatjuk hogy nem működik köztünk, hiszen hatalmas érzelmi bomba volt a megismerkedésünk és úgy passzolunk, mint előtte senkivel sem. De mindketten régóta egyedül voltunk, mindketten sok rossz élményt hozunk a családunkból és gyerekkorunkból és mindketten hibáztunk a kapcsolatunkban. Beláttuk, hogy mit rontottunk el, de pont az erős érzelmek miatt nem tudtunk csettintésre túl lépni sem a saját sem a másik hibáin. Szerintem ez nem meglepő.
2017. szept. 9. 13:43
 6/14 anonim ***** válasza:
A szünet semmit nem old meg. Ha nem tudjátok együtt megoldani a problémáitokat, akkor nincs keresnivalótok egymás mellett. Úgyhogy ne várj. Hívd fel MOST, hogy találkozót egyeztessetek. Mondjuk mára vagy legkésőbb holnapra. Döntsétek el, hogy együtt vagy külön.
2017. szept. 9. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/14 anonim ***** válasza:
Nem.
2017. szept. 9. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/14 anonim ***** válasza:
100%

De annyira passzoltok, ahogyan allitod, akkor miert nem egyutt probaljatok megoldani?

Volt mar ilyen "erzelmi bomba" kezdetu kapcsolatom (ez a mostani az), de ebben raadasul mas anyanyelv, mas nemzetiseg, kultura, vallas, csalad, tavolsag meg minden anyam kinja nehezitette a dolgunkat, en raadasul szakitas utan voltam, oneki evek ota senki emlitesre melto, megse mondtuk azt egyszer se, hogy "na szakitsunk aztan majd meglatjuk". Ha annyira osszeillenetek valoban, amennyire hiszed, akkor most nem lennetek ebben a helyzetben, hanem megoldanatok.

2017. szept. 9. 14:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/14 A kérdező kommentje:
Szerintem nem minden kapcsolat annyira fekete-feher. Ha ismernéteke a részleteket, szerintem megértenétek. :)
2017. szept. 9. 14:12
 10/14 Költőnő? ***** válasza:
Hát pedig egybites a probléma. Később is szüneteltek majd ha gond lesz? Tiszta gyáva, gyerekes.
2017. szept. 9. 14:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!