Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ez kapcsolat vagy csak kihasznál?
A történet lényege, hogy a volt barátommal 5 évig jártunk, nagyon jól megvoltunk, bár a végén már szinte minden apróságon veszekedtünk. Így azt mondta, hogy magányra vágyik és más lányokkal is akar járni ( az első barátnője voltam). Akkor ez nagyon fájt, teljesen összetörtem, nagyon nehezen viseltem, hogy vége lett. A szakítás után „barátok maradtunk”, így telefonon vagy e-mailben, MSN-en tartottuk a kapcsolatot. Aztán összejött egy lánnyal. Nagyon fájt, bár tudtam, hogy előbb-utóbb talál valakit. Nem akartam a boldogsága útjába állni, így nem kerestem, ha keresett 3-4 perc után leráztam. 2 hónap után szakítottak a lánnyal. Egyre többet beszéltünk és végül rászántam magam, hogy találkozunk, aztán a régi emlékek, stb., végül lefeküdtem vele. Ennek már több, mint 1 éve, azóta havonta egyszer-kétszer titokban találkozunk, szinte minden nap beszélünk. Azért titokban, mert mindkettőnk szülei és a barátaim is haragudtak rá, hogy szakított velem. Így valószínű, ha megtudnák, hogy újra együtt vagyunk, főleg a szüleinknek magyarázkodhatnánk. Eleinte örültem a titkos taliknak, de mostmár nagyon zavar. Nem arról van szó, hogy nem élvezem vele az együttléteket, de sokszor miután hazamegy bűntudatom van, hogy megint megtörtént. Gondolom neki nagyon kényelmes ez a helyzet…
Nagyon szerettem őt, és félek, ha megemlítem neki, hogy kezdjük újra, vállaljuk fel, hogy együtt vagyunk, akkor lelép és megszakít velem minden kapcsolatot. Bevallom gyáva vagyok kockára tenni ezt a „kapcsolatot”.
Már megfordult az is a fejemben, hogy mi van akkor, ha hasonlóképpen érez csak nem áll még készen a szüleink, barátaink véleményére, elvárásaira és jobb neki, hogy titokban tartjuk!
Teljesen össze vagyok zavarodva. Fogalmam sincs hogy ez részéről „kapcsolat”(mert biztos nincs rajtam kívűl másik lány) vagy csak sex…Szerintetek mit csináljak?
1év alatt soha nem beszéltél vele erről?
Szerintem ne gondolj egyből a legrosszabbra, lehetséges, hogy nem akar kihasználni, csak úgy gondolja, neked ez így jó és ő sem meri azt mondani, hogy komolyabb kapcsolatot szeretne. Ezt csak úgy tudod kideríteni, ha beszélsz vele.
Érthető, ha félsz hogy elveszíted, de szerintem ennyi idő után már itt az ideje vállalni ezt a kockázatot, mert hanem csak kétségek között fogsz élni és végül mellette sem leszel boldog, mert nem tudhatod, hogy vajon kihasznál vagy ő is szeret.
Szóval szerintem beszélj vele, bátorság! és sok sikert:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!