Mit tegyek, hogy ne féljek állandóan a csalódástól?

Nyolc hónapja vagyok együtt a párommal, nagyon szeretjük egymást. Egyre jobban mélyül a kapcsolatunk, mindent meg lehet beszélni vele, őszintének tartom, bízom benne. Mégis úgy érzem, nem bírom letenni a terhet, ami a lelkemet nyomja a múltammal kapcsolatban. Az előző két komoly kapcsolatom óriási csalódással ért véget, az egyikről kiderült, hogy évekig megcsalt a "barátnőmmel", a másik pedig bár állította, én vagyok élete szerelme, szinte az esküvő előtt hagyott faképnél, mondván hogy ő mégsem akar még elköteleződni. (Annak ellenére, hogy ő erőltette az esküvőt és az együttélést.)

A páromban úgy érzem, teljes mértékben megbízhatok, ezidáig nem adott okot arra, hogy kételkedjek benne, mégis legbelül ott van bennem a félelem, hogy vajon mikor fog elhagyni másért vagy csak egyszerűen elém állni és azt mondani, hogy itt a vége. Tudom, hogy tényleg szívből szeret engem, hiszen mindent megtesz értem/kettőnkért és szinte a tenyerén hord. Mégis olyan, mintha lenne köztünk egy fal, amin nem bírom teljes mértékben átengedni. Lassan úgy érzem, ez az érzés felemészt. Egyre nehezebb ezt titkolnom előtte, hiszen nem akarok benne rossz érzést kelteni azzal, hogy azt érzi, kételkedek benne. Egyszer beszéltünk már erről, akkor azt mondta, nincs titka előttem és engem szeret, nincs szüksége más nőre.

Akkor megnyugodtam, de csak pár napig tartott. Van, hogy arra ébredek éjjel, fáj a gyomrom, remeg. És hiába próbálom magamban erősíteni a tudatot, hogy minden rendben van, folyton az jut eszembe, hogy az előző két kapcsolatomban is ezt hittem.