Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Mit tehetek/mit tegyek közel...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Mit tehetek/mit tegyek közel 40 évesen?

Figyelt kérdés

Sziasztok, életkorom miatt inkább idősebbek (legalább 30 plusz) válaszát várnám, ha vannak itt egyáltalán ilyen életkorúak.

Tehát nő vagyok, 40-hez közel, és nincs gyerekem (mindig is akartam, csak nem találtam hozzá társat). Van egy barátom, és már a gyerekcsináláson vagyunk, tehát eléggé előrehaladott a kapcsolatunk. Úgy gondolom, jó a kapcsolatunk. Tegnap (is) sokat segítettem neki, és azt mondtam, ha férfi lennék, én is ilyen barátnőt szeretnék: sokat segít, szép és szexi. Erre azt mondta, hogy minden stimmel, csak nem vagyok szexi. Sajnos nem viccből mondta. Persze kiakadtam és elég nagy válsághelyzet is kialakult. Azt mondta, hogy igen, nagyon szép vagyok, sokan mondták a barátai közül is, és őszerinte is az vagyok, csak hiányzik belőlem valami, ami vonzóvá tenne. Szerinte ezért is nem keltem el eddig, mert nincs meg az a kisugárzásom, amitől szexi, vonzó lennék. De ő szeret engem, ezért meg azért, csak hát nincs meg benne az az állatias vonzalom, ami az előző barátnőinél megvolt. Namost ez engem nem zavarna, ha nem pont ő mondaná, akivel éppen családot alapítunk, és amúgy nagyjából napi rendszerességgel szexelünk. Nem így képzelek egy jó kapcsolatot, ahol az egyik fél nem tartja a másikat eléggé vonzónak, annak ellenére, hogy nagyon jól kijövünk, és szépnek tart. Igazából az életkorom miatt nem tudom, mit tegyek. Mert így legalább lenne esélyem gyerekre, de ha szakítok, akkor ki tudja, találok-e még valakit, aki ennyi idősen családot akarjon velem alapítani.

Szeretném hozzátenni, hogy csinosan öltözködöm, nem vagyok elhízva, és legalább egy tizessel mindig fiatalabbnak néznek, állandóan diákjegyet akarnak adni, stb. Igaz, nem tökéletes az alakom, a csípőmről valamennyit fogynom kéne (azért mondom, mert ezt szokta néha emlegetni), de nem gondolom, hogy ettől visszataszító lennék vagy abszolút nem lennék vonzó, amúgy alig eszem kenyeret és heti többször sportolok, de ennyi idősen már nem annyira könnyű bomba alakot varázsolni, ráadásul napi X óra munka stb. mellett.

Próbál vigasztalni, de fenntartja azt a nézetét, hogy ő így érez, csak utólag nézve nem kellett volna neki ezt megmondani, nem így kellett volna reagálnia arra, amit mondtam.

(Még annyit hozzátennék, hogy én sokszor mondom neki, hogy szexinek találom, stb. )



2017. aug. 31. 17:49
1 2
 11/20 anonim ***** válasza:
60%
Az mit jelent pontosan, hogy közel 40? Mert nem mindegy, hogy 37, vagy mondjuk 39,5. Az a baj, hogy az lenne a logikus lépés, hogy nem maradsz vele, csak ha valóban majdnem 40 vagy, akkor ezzel valószínűleg az anyaságról is lemondanál. Én (de ez én vagyok) inkább szülnék egy rossz kapcsolatba, minthogy egyáltalán ne legyen gyerekem. (37 éves anyuka)
2017. aug. 31. 18:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/20 A kérdező kommentje:

köszönöm szépen az újabb válaszokat. Igen, az a törékenyebb fajta, finomabb típus vagyok. Azért én még szexinek érzem magam, és nem is járok nyakig begombolkozva, de persze én is tudom, hogy nyilván van valami oka, hogy keveset közeledtek felém egész életemben a férfiak.

a közel 40-et úgy értettem, hogy a következő születésnapom a 40. lesz.

Attól nem nagyon félek, hogy egyedülálló anyuka leszek, de mégsem ez lenne az ideális, jó lenne család, és egynél több gyerek.

2017. aug. 31. 20:33
 13/20 anonim ***** válasza:
84%
Ilyet NEM MONDUNK egy nőnek! Főleg ha napi rendszerességgel szexszelünk! Jó nagy bunkó!
2017. szept. 1. 07:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/20 anonim ***** válasza:
84%
Dobd ki.Gyereket bárkivel csinaltathatsz/csináltathattál volna már eddig is, nem kell ahhoz kapcsolat.Es nem kell eltűrnöd az ilyen bunkózásokat.
2017. szept. 1. 08:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/20 anonim ***** válasza:
78%

Az a baj, hogy egy nagyon extrém értelemben érti ezt szóval hétköznapi értelemben nem is igaz amit mondott. Különben nem lenne otthon rendszeres jó szex.


De fogalmam sincs hogy lehet ezt tisztázni.

2017. szept. 1. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/20 omba ***** válasza:
76%

Hát ez nagyon gáz.....

gondolni is, kimondani is, az meg nem kompenzálja, hogy legalább őszinte.

Ahogy hallom, 40+ korban már elég sok pasinak kezdődnek a potencia problémái, és ha ne is tart szexinek, akkor mi lesz?

2017. szept. 1. 12:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/20 anonim ***** válasza:
75%

Nem biztos,hogy a jó párkapcsolat elengedhetetlen alapfeltétele, hogy a nő "szexinek" tartsa a férfit és viszont. Meg se tudnánk fogalmazni, hogy pontosan mit jelent ez a kifejezés. Lehet, hogy a párod mást ért rajta, mint te.

Egyébként, ha a kapcsolat "előrehaladott", rendszeres köztetek a szex, mégiscsak vonzónak kell találjon, nem???

Szerintem tisztázzátok, hogyan érez irántad. Ha szeret, és veled akarja leélni a továbbiakat, mondja el, hogy miért. Ezeknek örülj, és ne görcsölj egyetlen jelzőn.

Én pl. 50 évesen, elhízva biztosan nem vagyok szexi, de szerintem 20 évesen és 50 kilósan se voltam az a két copfba font hajammal, vastag szemöldökkel, amihez elvből nem nyúltam, farmer-póló ruhatárral, smink nélkül . Viszont megtaláltam a nekem való párt, és köszönjük, jól vagyunk több mint 25 éve.

2017. szept. 2. 06:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/20 anonim ***** válasza:
Azért majd egyszer írd le légyszíves mi lett a vége...
2017. szept. 4. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/20 A kérdező kommentje:
Köszönöm szépen a további válaszokat. Javult közöttünk a hangulat, sokat beszélgettünk, és ő mindenképpen tovább akarja folytatni a kapcsolatot. Tudatában van annak, hogy mennyire megbántott. Bennem nem állt vissza a korábbi állapot, nem úgy érzem magam vele, mint korábban.
2017. szept. 4. 20:55
 20/20 anonim ***** válasza:
62%

Nagyon női módon éled meg ezt a szituációt.

A párod őszinte volt veled, ami egy orbitális taktikai hiba volt részéről, főleg, hogy negyvenes, tapasztalt férfi.

Ti nők azt szeretnétek gondolni, hogy a párotok tökéletesnek lát benneteket, és kétségbe estek, ha kimondja, hogy van bennetek hiba. Vagy akár csak nem feleltek meg mindenben az álomnő ideáljának, mint a kérdésben.

A férfiak nem ilyenek, mi olyat akarunk, akinek számunkra elfogadható tökéletlenségei vannak, és el tudja fogadni a mi tökéletlenségeinket.

Egy kopaszodó pasinak nem olyan nő kell, aki őt dús hajúnak látja, hanem olyan, akinek nem csinál nagy ügyet abból, ha a párjának nincs haja.

2017. szept. 4. 21:38
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!