Szakítanom kéne vele, vagy csak én reagálom túl?

De mégis miből gondolod, hogy esélytelen? Azért mert olvastál 20 mondatot egy olyan embertől aki kompromittál? Te tényleg ennyiből eldöntöd, hogy egy kapcsolat működik-e vagy nem?

Tudod, nekem a munkám ez és ha odajön hozzám bárki egy ilyen problémával, nem mondhatom neki azt, hogy gyerünk szakíts. Lehet ti beleestetek a fogyasztói társadalmunk, 'mindent eldobhatunk mert van jobb' szlogenjeibe. Lehet benyaltátok azt is, hogy 'a szerelem egy életen át tart' és 'élni senki nélkül sem lehet' de az élet azért nem ez.

Élhetitek sza**ént az életeteket, várhatjátok mástól a boldogságot. Gondolom ilyen lelkesedéssel fröcsögtök politikai témákban is, hogy a ti boldogulásotok bármelyik regnáló kormányon múlik, de amikor van lehetőséged változtatni (pl tanulni) az életed bármelyik aspektusán, akkor csak bambán bámulsz és inkább bevackolod magad a kis lakásodba.

Vannak emberek akik töketlenek és vannak akik tökösek. Ez részben genetika, de változtatni mindenki változtathat. A kérdező is eldöntheti, maga akarja irányítani az életét vagy azt akarja, hogy mindig más mondja meg a frankó dolgokat. Ja, hogy szar a faszival? Akkor tessék odaállni elé és elmondani, hogy mi a baj. Ha nem változik, akkor tessék trükközni, stb... De ha úgy dönt, hogy neki jó a kis komfortzónájában, akkor lehet szakítani.

Elárulok egy titkot: a praxisomban általában azok vannak többségében akik megelégednek a komfortzónájukkal de közben irtózatos erőket tesznek abba, hogy megpróbálják megmagyarázni, hogy ez miért is jó nekik. Pedig nem jó, ezért is magyarázkodnak. Az itteni válaszok nagy része egy tökéletes leképződése ennek a fajta gondolkodásnak, ami káros, ragályos mert tömegeket ér el és tömegek veszik át, hogy az élet az így működik. Anyátok, apátok hányszor vált? Hány éve élnek együtt? Biztosra veszem, hogy többségben lesznek a 20-40 éve házas emberek, ellentétben a mostani 'minden második házasság vége válás'-al.

#13

Ha neked bármi közöd lenne a pszichológiához (feltételezem, ez a "munkád"), tudnád, hogy a komfortónában ragadás pont abban az esetben következik be, ha valaki pl együtt marad egy másik emberrel annak ellenére, hogy csupán a házicselédje, csak mert nem mehet máshová (itt ugye az anyjához), valamint elhiszi, hogy csupán ennyit érdemel (végül is valaki megöleli néhanapján, jobb, mint a semmi).

Ezt egy módon lehet javítani: olyan embert kell keresni, aki megbecsül. Én is hitegettem magam, hogy az exem csak ezért vagy azért ilyen vagy olyan.. kár volt.

"enne szükségem (ölelés, csók)"

Eddig olvastam.

Értened kell, szerelmet gyakorolni kell. Gondolni kell párunkra, megnyilvánítani szerelmünk, hogy ne csak tudatalattinkba, hanem valós időbe is létezzen, ezzel erősítve azt.

Ebben kell neki segíts s nem mellékesen megmutatni neki, hogyan is mérlegel közted és mindenki más közt, mert te minden nap ott vagy, ők pedig ritkán.

Ha ez megy, amiben szívesen segítek, gyönyörű életetek lehet, csak meg kell oldani együtt levést.

Ha nem megy, nincs jövőtök együtt.

Csak egy sort olvastam válaszokból, hogy "lassan írom, nehogy szakíts"

Nos.., valóságban, rajtatok áll, mi legjobb út.

Legjobbat kívánom nektek.

#15

Legalább tanultál volna meg magyarul, te szerencsétlen..

A komfortzónában ragadás jelen esetben az lenne aminek elvégzése nem okozna benne szorongást. Kétlem, hogy a kérdezőnek vagy a válaszolók közötti szakítás pártiaknak a szakítás megtétele szorongást váltana ki. A szorongást jelen esetben (azaz a komfortzónából való kilépést) az jelentené, ha szembe nézne azzal a ténnyel, hogy irreális elvárásokat támaszt a kapcsolatával szemben.

Persze, erre rávághatod, hogy az mióta irreális elvárás, hogy a másik megölelje vagy heti 1-2-nél többször szexeljen vele. Én erre azt mondanám, hogy azért irreális elvárás mert a kérdező a másikban keres valamit amit magában kéne keresnie (segítek, boldogságot). Emellett a szorongása miatt nem szeretne kompromisszumot, inkább automata megoldást/menekülést akar. El sem gondolkodott azon, hogy esetleg ő is hibás. Bele sem képzelte magát a másik helyébe, ráadásként befolyásolt, így az írását érdemes fenntartásokkal kezelni. Hogy itt nagy hiba lenne? Nem hiszem. Én csak két embert látok akinek van egy problémája ami simán lekommunikálható. Persze, lehet nektek okoskodás ez. Igazából nem is érdekel, mert a kérdezőt akartam kicsit helyes útra terelni...

Én nem mondtam semmi hülyeséget neki. Nem javasoltam, hogy tűrjön bármit is, hanem annyit írtam csak, hogy minden okkal történik és lehet érdemes a másik mellett magunkba is nézni. Erre nem sokan képesek kapásból, sokszor igénylik a sokkot hozzá ezért írtam az egyszerűbb megoldást: beszéljen a sráccal!

Szerinted micsoda komfortzónában ragadás ha ide ír, ahelyett hogy a férfit, akivel baja van, kérné számon arról, hogy mit szeretne vele?

És végül csak, hogy mennyi hibás információt írhatunk itt pusztán az ideálunk alapján: te magad írod, hogy volt ilyen kapcsolatod és te nem tudtad/akartad megoldani ezért a kérdezőé is fixen rossz, szóval ő se oldja meg. Van ebben egy pici önzőség is, nem gondolod? Ha neked nem ment, akkor az a minta minden rossz kapcsolatnál fennáll?

Mondom, itt semmi extra probléma nincs. Kommunikációs hiba van mindkét fél részéről. Mivel csak a kérdező írt, így írni meg csak róla lehet...

Nyilván mindenkinek magában kell elsősorban a hibát vagy a probléma forrását keresnie, ebben igazad van. Az is igaz, hogy csak az egyik oldalt látjuk. Mindenesetre ha valaki ilyen szinten van, mint a kérdező, szerintem nem szabad párkapcsolatban lennie addig, míg ki nem derítette, hol van a hiba. Érted, az milyen érv, hogy hát nincs hova mennem, együtt maradok valakivel, akinek cseledje vagyok, és annyira fél a magánytól, hogy a szarban is benne marad. Mert akárhonnan nézem, ez így egy szar.

A saját példámat azért hoztam fel, mert ismerem a szitut, nem azért, mert nekem nem sikerült, dögöljön meg a szomszéd tehene is. Főleg mert sikerült megoldanom, azért az exem már, és én azért nem vagyok elföldelve. De örülök, hogy te ennyi mindent tudsz az én életemről.

Kedves Kérdező!

Nem írtad a korodat, de valószínűnek tartom, hogy te a huszas éveidben jársz, a párod meg kicsivel idősebb. Én is voltam ilyen, mint te. A barátomnak két munkahelye van, és még otthon is dolgozik, ezért régebben mindig csak este mentem át hozzá, napközben meg mindenki csinálta a dolgát. Egy ideje együtt élünk, szóval, most, hogy nekem is nyári szünet volt, és ő is többet volt itthon, többet is voltunk együtt. De régen rendesen idegbeteg voltam, átmentem hozzá, sík ideg volt, morcos a munkája miatt, szinte elviselhetetlen volt, sokszor már elkezdtem inni mielőtt átmentem hozzá, útközben meg lassan fogytak a cigaretták. Éjszakánként nem tudtam aludni, ha véletlen elment valahova valamelyik barátjával és otthon sírtam és/vagy piáltam meg a barátnőimnek háborogtam. Persze, mindegyik barátnőm megutálta a barátomat, hogy miért nem dobom a p.csába. Ha átmentem hozzá és elmondta, hogy megnézett egy youtube videót az első gondolatom az volt, hogy "Ó te jó ég, fél órát rászánt egy ilyen hülyeségre, ahelyett, hogy velem foglalkozott volna" Szerintem már elolvasva is átjön, hogy mennyire szánalmas ez a hozzáállás. És aztán este lefekszünk aludni és mint a klasszikus mémben, én csak így fekszem, hogy te jó ég mi a baj vele, velem, a kapcsolatunkkal, ő meg biztos valami egész másról gondolkozik. És így is volt, néha mikor nem tudott aludni, hajnalokig beszélgettünk, hogy mennyire aggódik a munkája miatt, a pénz miatt, hogy mi lesz a vállalkozásával és akkor így rájöttem, hogy mennyire önző voltam, én itt emésztem magamat ilyen hülyeségeken, neki pedig valós problémái vannak az életben. És aztán kiderült, hogy pontosan tudja, hogy mennyit bánt, mikor ennyit dolgozik, mikor nem foglalkozik velem, hogy sose megyünk sehova, holott sosem mondom, valamint hogy mennyire rosszul esik neki, hogy miatta így érzek. Próbáltunk szakítani is, hogy ne kínozzuk egymást, biztos nem kéne ennek ennyire nehéznek lennie. De azóta nagyon sokat dolgozunk KETTEN azért, hogy jobban működjön a kapcsolatunk, néha vannak rosszabb napok, de mindketten nagyon szeretjük egymást és nem hagyjuk, hogy valami közénk álljon. Én úgy voltam vele, hogy akkor fogunk szakítani, mikor már sírás nélkül el tudunk válni egymástól. Szóval egy szó mint száz, neked kell érezned, hogy szeretnél-e így ebben a kapcsolatban maradni, esetleg szeretnél/szeretnétek-e együtt energiát áldozni a kapcsolatotokra, vagy egyszerűbb lenne külön.