A barátom volt felesége állandóan telefonál, normális dolog?

Az az igazság, hogy a gyerekeknek sem jó ez.

Ha így is folyton apukánál vannak, akkor érdemes lenne beadni újra az elhelyezési kérelmet. Akkor lehetne rendszert vinni az életükbe, kezelni a hisztiket, megtanítani, hogy nem lesznek kevésbé fontosak attól, hogy apunak szerelme van - jelen esetben te.

A gyerekek nem rosszak, egyszerűen gyerekek, és nem tudják kezelni a válásból adódó, illetve az anyjuk által sugárzott feszültséget. Egy felnőtt is kiborul, ha túl sok a stressz, gyerekek aztán pláne!

Viszont az a nagy helyzet, hogy amíg passzolgatva vannak heti rendszerességgel, addig ebből nem lehet kilábalni. Bármilyen nevelési kísérletet támadásnak fognak értelmezni a gyerekek (=el akarod venni az apjukat).

Sajnos részedről csak az marad, hogy tűrnöd kell, hiszen te választottad, gyerekekkel együtt. Próbálj velük jó viszonyt kialakítani a hiszti ellenére, a párod pedig beszélgessen velük sokat. Gyanítom, van benne némi akciózás ellened, mintha te túrtad volna ki anyut.

És legyen következetes. Szeresse a gyerekeit, de ne ugorjon minden hisztire.

Nem, ez nem normális dolog, de elvált apaként én is voltam ebben, vagyok is.

A párodnak annyi dolga volna, hogy tudatosítsa a gyerekeiben, hogy te is része vagy az életüknek.

Örülj neki, hogy foglalkozik velük az apjuk.

Elmondjam nálunk hogy volt? Apa összejött a mostohaanyámmal és onnantól kezdve leszart! Ha hetente tíz percet hajlandó volt velem beszélgetni - pedig együtt laktunk -, az már csodaszámba ment.

Gyakorlatilag onnantól fogva nem volt apám.

Mellesleg, ha nem bírod elviselni, hogy GYEREKEI vannak, akiknek a nevelésében neki is részt kell venni, hagyd ott.

Ennyire egyszerű, de nehogy a gyerekek legyenek a szemetek (mert ez is itt van benned), amiért fontos nekik az apjuk és minél több időt vele akarnak lenni.

Könnyű mondani, hogy te választottad, tudtad, hogy gyerekei vannak. Csak sajnos mi itt nem ismerjük a sztorit az anyuka szemszögéből. Nem tudjuk, miért nem bír a gyerekekkel, nem látunk bele az életükbe. Mondjátok, hogy örüljön a kérdező hogy a pasi foglalkozik a gyerekekkel. Csakhogy nem tudjuk hogy foglalkozik és mi módon. A külvilág felé könnyű villogni, hogy hú de szuper apuka vagyok, a hülye anyjuk meg nem bír velük. De nem ismerjük a miérteket. Mint ahogy előző hozzászólásomban is írtam, családon belül történnek durva esetek, amik csak ritkán és véletlenül derülnek ki.

Úgyhogy én azt gondolom, ítélkezni látatlanban nem lehet.

7-es voltam.