Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek, milyen egy teljesen jó kapcsolat gyerekekkel? Mire kell figyelni, mennyit szabad a gyerek előtt mutatni?
A páromat imádom szeretgetni, én is szeretet hiányos kapcsolatokban voltam, mint ő. Amióta velem van olyanokat mondott anyujának, hogy:
"ha gyerekem lesz..." erre anyukája: "miért lesz? :) eddig nem akartál." válasza: "Igen tudom, de X (vagyis én) olyan gondoskodó" erre "igen, X-et eltudnám képzelni az unokáim anyjának."
Anyukája is mondta, hogy nagyon jó hatással vagyok rá. Azt mondta előttem a srác, hogy neki nem kell nő, nem is volt 1,5 évig barátnője (megcsalta az exe), ezért kicsit aggódtak érte.
Nekem volt egy abortuszom, a férfiért oda voltam, rózsaszín ködben láttam, és valamiért elég kitartó voltam mellette, pedig nem érdemelte volna meg. Visszagondolva 3 hónap után már ott kellett volna hagyni, vagy egyáltalán nem is foglalkozni vele. De ha megszeretek valakit, nehéz elengedni.
Terhes lettem 2,5 év után, és elkezdett kerülni, 2 hónap alatt 2x láttam. Pedig 10 évvel idősebb, mint én. Orvosnál voltam és azt mondta valószínűleg elhalt a baba, mert elég nagy, és nincs szívhangja. 7 hét valamennyi napos voltam. 8. héten mentem műtétre, akkor már 4 napja nem is érdeklődött az apuka. Véreztem is meg úgy éreztem mintha nem lennék terhes. Tágító előtt, megvizsgált az orvos. Akkor már lett szívhangja, igazi kis emberi alakja volt :'( Úgy elkezdtem sírni. Végül elvetettem, mert nem akartam apa nélkül felnevelni és nem akartam neki egy ideggyenge anyukát sem. Nem voltam biztos abban sem, hogy egészséges lett volna. Nagyon károsan élt az apja. És amikor terhes lettem, hirtelen kitalálta, hogy tüdőrákos.
Ezek után szörnyű volt látni a kisbabákat. Vágytam a sajátomra. Egyedülálló, gyermekes nő sok volt körülöttem, meg olyan is akik kapcsolatban voltak de folyton csak veszekedtek gyerek mellett. Itt rájöttem, ha esetleg gyerekem lesz, egy biztos, hogy bármi történjék, én kitartok mellette és nem számítok egy pasira sem. Ő lesz a legfontosabb.
A férfiakat elutasítottam. Aztán megismertem a jelenlegi párom. Nem gondoltam volna, hogy újra szerelmes leszek. Mellette minden sérelmemet elfejetettem. És most úgy vagyunk vele, hogy minden okkal történt, hogy felkészüljünk egymásra.
Szeretek tudatosan élni. És folyton csak a jövőre gondolok. (néha le kéne lőni) Egyik nap jöttem rá, ha gyerekünk születne, kevesebb ilyen fajta törődést tudnék adni, mert ha házon kívül vagyunk fura neki megfogni a kezemet. Nem a csók részére gondolok, nem csókolóznék mindenki előtt, csak egy egy kis simogatás nyilvánosan nem lenne gond szerintem. Azt mondja gyengének tűnne. Úgy nevelkedtem fel, hogy a szüleim eltávolodtak egymástól. Meg az intimitás is hiányzott, külön aludtak. Anyám folyton gyerekekkel volt, apám dolgozott. Anyásak voltunk. Szóval ezt a példát látva, én akkor úgy gondoltam, hogy tuti máshogy fogom majd csinálni. Próbálok majd gondoskodó maradni a férjemmel, és szeretném, hogy a gyerekek is ugyan úgy várják majd haza az apjukat, mint az anyjukat. Látniuk kell a szeretetet, hogy aztán ez legyen a normális nekik, mert a későbbi párválasztás ezen is múlik.
Régen vágytam egy gyerekre, most meg már megijedtem, hogy mi lenne, ha lenne.
Szerintetek, milyen egy teljesen jó kapcsolat gyerekekkel? Mire kell figyelni, mennyit szabad a gyerek előtt mutatni? (mármint szexelni egyértelmű, hogy nem)
Szerintem fontos hogy a gyerek lássa hogy a szülei jól kijönnek egymással.
Hogy mosolyognak egymásra ,nevetnek együtt ,megölelik egymást ,szerintem egy rövidebb csók is simán belefér. Hogy lássak a kiegyensúlyozottságot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!