Az férfiak, nők, miért birtiklók, féltékenykednek, hazudnak, korlátoznak, tiltanak, veszekednek ha kapcsolatban vannak?

Nagyon hosszú lett..előre szóltam.

Sokan szerintem (nem mindenki )sehogy sem bír szabadulni attól a konvenciótól, hogy csak a monogám kapcsolat lehet stabil és őszinte. Aki viszont pl nyitott kapcsolatban él az már elítélendő ezért a szexkapcsolatról inkább nem is beszélnék. Nos, mindenki tudja,hogy a modern társadalmakban a legitim kapcsolatforma továbbra is a monogámia maradt. De miért? Mert ennek léte ad biztonságot és egyfajta hosszú távú stabilitást azoknak, akik benne élnek?

Az àrnyoldalain egyikük sem gondolkodik, pláne nem a szerelem elején. Nekem gyakran eszembe jut,hogy majd a romantikus periódusban a lojalitás vagy hűtlenség problémakörén "érdemes" rágódni? Mert ekkor még alap, hogy szeretjük egymást, hogy senki másra nem vágyunk, ahogy az is, hogy a bármelyik részről bekövetkező félrelépés végzetes hibának számít, aminek következménye - előbb vagy utóbb a szakítás lesz. Aztán telne múlnak az évek, és megesik, hogy másra, jobbra, többre, izgalmasabbra vágyunk, mint amit a jelenlegi kapcsolatunk nyújt nekünk. A monogámia azonban nem teszi lehetővé a kilengéseket. Ha új partnerre vágyunk, két lehetőségünk van: vagy azonnal kilépünk a régi kapcsolatból, vagy a megcsalás bujkálós, hazudozós, megalázós taktikájához folyamodunk. És szerintem felesleges ebbe az egybe belekötni, mert az esetek 90%-ban a szakítás oka az,hogy félrelépett a másik vagy màr megunta a pàrját és elhidegültek, de lehet szépíteni is, csak felesleges. Amikor azt látom,hogy egy 7 éves kapcsolatból kilépve a férfi 1 hónap múlva már màssal van párkapcsolatban a làny meg szint úgy akkor egy hatalmas kérdőjel van bennem? Mennyire szerethették ezek egymàst és milyen hamar kerítettek maguknak valakit. Érdekes..gondolom "szerelmesek" is voltak.

Már ott tartok,hogy azt kell mondjam jobb egy nyitott kapcsolat. Mert ehhez képest egy lépéssel előrébb járnak a nyitott kapcsolatban élő párok. Megosztják egymással a hétköznapokat, a rezsit és a hitvesi ágyat, ugyanakkor monogám társaiknál nagyobb rugalmasságot biztosítanak egymásnak,elsősorban szexuális téren. Vannak, akik pálcát törnek felettük tudom, de mások szerint viszont ez az egy igazán élvezhető és fenntartható formája van a párkapcsolatnak.

A nyitott kapcsolatban mindkét félnek utat engedünk: mindenki azzal és ott tölti a szabad estéit, akivel és ahol csak akarja. Mindezt úgy, hogy egyik félnek sem kell elszámolnia a kalandjaival, és lelkiismeret-furdalást sem kell éreznie. Vagy folyamatosan az óràját néznie,hogy 11-re otthon legyen az asszonynál/úrunknál, mert ha nem.. jön a hisztéria, a gyanúsítgatás.Valamint egy nyitott kapcsolatban büntetlenül flörtölhetünk másokkal, vagy bátran találkozhatunk férfiakkal/nőkkel akár csak barátilag tényleg, de nem lesz féltékenykedés és ritkán szenved unalomtól, megszokástól vagy érzelmi elhidegüléstől a kapcsolat.

És nincsenek titkok sem, mert miért is kellene titkolózni, kegyes hazugságokkal bíbelődni vagy a lebukástól félni, ha a párunk nemcsak hogy rábólintott a dologra, de alkalomadtán még szívesen meg is hallgatja a szeretőnkkel megélt sztorijainkat? Vagy nem is biztos,hogy kell plussz valaki, sőt!

Ugyan akkor egy párkapcsolatban nagy önuralom kell ahhoz, hogy a kritikus helyzetekben felbukkanó pusztító érzelmek ne rombolják le a kapcsolatot. SZÁMTALANSZOR hallottam,olvastam még a filmekben is ezt nyomatják, hogy szerelem,szeretet,háború, féltékenység. Miért? Komolyan nem értem miért féltékenykednek az emberek? Ismerkedtem már olyannal is akivel még nem is jártam, de már akkor "düh rohamot" kapott ha mondtam neki,hogy nem érek rà este. "Igen, miért nem? Mi dolgod van neked? Hm? Mit csinálsz? Tetszik valaki neked? Amúgy kössz,hogy ennyi időt fordítasz rám, micsodaaaa neked vannak fiú haverjaid, hát én nem tolerálom ha a barátnőmnek lennének fiú barátai akikkel találkozik. " Na jó gondoltam nekem ebből elegem van. De amúgy ilyenbe sokszor belebotlottam vagy aki nagyon azt hajtogatta,hogy nem féltékeny, sosem volt az. Aztán látszólag tényleg minden rendben volt, és kedveltem is adtam kettőnknek esélyt és összejöttünk, de úgy éreztem megfulladok. Nem tartott vissza, csak lelkileg zsarolt,ha a barátaimmal akartam találkozni. Hű nagyon ritkán voltam velük. Csak a munka, és a barátom ennyi. Erről szólt mindig minden. Csak róla! Mert ha valakire rá mosolyogtam az már undorító, tiszteletlenség, beletapostam a lelkébe és flörtölés. Miért nem lehet senkire kedves nézni? Amúgy alapból mindenkivel kedves természet vagyok és barátsàgos, a barátaim ezt idővel nem szerették. Azt hitték jó tulajdonságom, utána meg gond volt,ha valakire rá mosolyogtam, beszéltem vele pár mondatot. Szerintem egy nyitott kapcsolat a legjobb. De  ehhez azonban nélkülözhetetlen, hogy a pár mindkét tagja képes legyen higgadtan, tiszta fejjel kezelni ezt a komplex helyzetet.Hozzá tartozik mind ehhez,hogy sajnos a nyitott kapcsolat sem volt jó eddig. Ugyanis az a két srác akivel dolgom volt, nem fogadták el hogy ebben a történetben nem formálhatnak jogot a másik szexuális hűségére, nem apellálhatnak a szerelem kizárólagosságára, és nem adhatnak hangot a féltékenységünknek.

Hiába tisztáztuk a legelején, hogy milyen szélesre tárjuk a kapukat: mi az, ami engedélyezett, mi az, ami már tiltólistán van, hány napot tölthetünk mással, ünnepelhetünk/nyaralhatunk-e az aktuális partnerrel. (Mondjuk több partnerem sosem volt. Soha! Mindig elég volt egy! Tökéletes! Nem több partnert akartam. Csak több teret! Csak ezért akarok nyitot kapcsolatot ) mindig még melegében átbeszéltük az esetleges buktatókat is: a hűtlenséggel, féltékenységgel, szerelembe eséssel kapcsolatos rizikókat. Minden, minden felesleges volt. Az első (nyitott) kapcsolatom nagyon jónak indult, de fél év után minden bevezetés nélkül szerelmes tvallott a barátom. Innentől megváltozott a kapcsolatunk, elmondta,hogy nem bírja tovàbb, szóval próbáljuk meg párkapcsolatban. Akkor igent mondtam, de csak mert én is nagyon szerettem őt, talán később szerelemmel is. Együtt voltunk 3 év 1 hónapig. Nagyon jó volt vele, de sokszor nem. Sok problémánk volt, rengeteg nehézség. Ott tapasztaltam meg, hogy miről is szól egy párkapcsolat. Az a része szép emlék amikor együtt csináltunk programokat, amikor nem csak párként, de barátként is mellettem volt és mindig számíthattunk egymásra, vele hamar közös nevezőre jutottam,ha gond volt. De aztán azt vettem észre,hogy rajta kívűl senkim nem maradt. A barátaimat elhanyagoltam, nem tiltott soha, csak tudtam,hogy zavarja,ha a férfi barátaimmal voltam, vagy elmentem pár napra valahova és csak induláskor és érkezéskor írtam neki smst. Amúgy nem szoktam telefonálgatni, keresni. Csak smsben hogy minden rendben van e vele és írjon ha valami fontos van. Ennyi. De sok minden gond volt, néha aprósàg, de a féltékenykedés, a "megalázva" éreztem magam, "végig másokkal trécseltél" és stb na ebből elegem volt. A barátaimmal évente 3x találkoztam. Telefonon nem beszéltem velük egy idő után, mert volt belőle vita,hogy miért beszélek órákat màsokkal? Már nagyon elegem vomt ebből is és sok másból. Szakítás lett a vége. A következővel is, mert nyitott kapcsolatnak indult,de idővel újabb kikötései lettek. Ne legyek mással ennyit, töltsünk több időt együtt stb aztán 8 hónap után ismét a "szerelmes vagyok beléd" lett a gondom. Szerettem nagyon az akkori barátomat is, de nem akartam párkapcsolatot. Úgy hogy szakítottunk.

Már úgy érzem nincsen senki akivel komolyan tartjuk magunkat a megbeszéltekhez. Utálom ezt a birtoklós,szerelmes,féltékenykedős,jogot formálok ràd sztorihoz. Az emberek kisajáítitják a másikat, láthatatlan pórázon vezetik, ellenőrízgetik, "tesztelik", veszekednek,vitáznak, tiltanak, dühöngnek, zsarolnak, hazudnak, és mindent a " szerelemmel" magyaràznak.

Nektek mi a véleményetek és tapasztalataitok?