Miért van az, hogyha felnőttek szakítanak, mindig nagyobb tragédiának élik meg, mintha tinik szakítanak?

Tanár vagyok, és igyekeztem nem bevinni a magánéleti problémáimat az iskolába. Csak a teljesség igénye nélkül, meghalt közben az anyám, a gyerekemről kiderült hogy autista, megromlott a házasságom, elváltam, utána volt egy másfél éves kapcsolatom, annak is vége. Egyedül vagyok és mostanában egyik betegség talál meg a másik után, depressziós is vagyok. És ezt nem viszem magammal a gyerekek közé.

Egyszer a gyerekeknek megígértem, hogy nézünk egy filmet, de elfelejtettem, hogy aznap volt a válóperes tárgyalásom és nem mentem be. Másnap az egyik nagyszájú lány támadólag számon kért, hogy megígértem és cserbenhagytam őket. Akkor majdnem ráborítottam az asztalt. Az volt az egyetlen ilyen pillanat. De helytálltam. Ha kamasz lettem volna akinek véget ér a kapcsolata, bemehettem volna kisírt szemmel az iskolába, de én ezt így nem tehettem meg.