Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Vajon ki lehet még mászni ebből a durva slamasztikából? Tiszta katyvasz az egész kapcsolat.
Figyelem! Előfordulhat, hogy hosszadalmas leírás következik, ezért kérem, hogy csak az válaszoljon, aki veszi a fáradságot a végigolvasására.
Kb. 5 éve vagyok együtt a barátommal, 2 éve együtt is élünk. Sosem volt idilli és felhőtlen ez a kapcsolat köztünk, mert két teljesen más világ vagyunk, különböző lelki beállítottság és temperamentum, ami rengeteg ellentétet eredményez. Ennek ellenére ragaszkodunk egymáshoz, talán mert tudjuk, hogy elég intelligensek vagyunk a problémák megoldásához (bár mostanság kezdenek kétségeim támadni efelől). Emellett senki mással nem tudunk ilyen mélyen és tartalmasan beszélgetni, tulajdonképpen egymás legjobb barátai lennénk, ha nem alakulna ki folyamatosan feszültség valami miatt.
Engem nagyon zavar, főleg korábban volt nagyon furcsa benne, hogy nem mutat ki érzelmeket, nem beszél magáról és rólam sem érdeklődik soha. Én nem ilyen emberek közt szocializálódtam, és számomra megfejthetetlen volt ez a figura. Kezdetben személyes sérelemként éltem meg, hogy ilyen semleges és távolságtartó, ezért mindenféle válogatott módszerekkel igyekeztem rájönni, hogy miért van ez. Amikor a kérdések és beszélgetések nem vezettek eredményre, gyakran váltam türelmetlenné, sőt erőszakossá. Ez őt meghátrálásra késztette és méginkább visszahúzódott a csigaházba. A követelőzésnek meglett a negatív hozadéka mindig, de amikor kedvesen és barátságosan ültem le vele, az soha semmilyen pozitív eredményt nem produkált, csak nézett nagy szemekkel, mintha nem is értené, hogy miről beszélek. És ez milliószor eljátszódott. Én nem értettem őt, ő pedig nem értette, hogy mit nem értek.
Őt semmi nem zavarja az életben, elvan egész nap magának, mint a befőtt, és annyi. Nincsenek tervei, céljai, csak éli egyik napot a másik után. Épp tegnap fogalmazott úgy, hogy ő csak a holnapig szeretne látni, tovább nem. Ez pedig engem borzasztóan frusztrál.
Rám nincsenek megjegyzései, se jók, se rosszak, bár gyakran jön oda egy "szeretlek"-kel puszi kíséretében. Rettentő cuki és szerintem nagyon jó kiállású férfi, akinek nincsenek káros szenvedélyei, intelligens és empatikus, mégis nála passzívabb (érzelmi és fizikai értelemben) személlyel még életemben nem találkoztam. Őt nem sok minden érdekli az életben, és ha módjában állna, élete minden percét eltöltené a számtógépe előtt játékokkal és chat-eléssel. Én pedig nem értem, mi ebben a szórakozás, elegem lesz, kiakadok, majd megbánom, hogy számon kértem és igyekszem a hobbiját (vagy inkább életvitelét) elfogadni, újra és újra és újra... amióta csak együtt lakunk, ugyanaz a lemez forog, és hiába ülök le vele akár higgadtan, akár türelmetlenül, semmilyen kérés vagy beszélgetés nem segít, még csak el sem gondolkodik ezen a helyzeten. Jó esetben annyit felel, hogy nem akarja feladni önmagát, és pont.
Én ezzel szemben sokkal szívesebben lennék vele, túráznék, strandolnék, koncertekre járnék, összebújva beszélgetnék, stb. Neki ezek közül egyikhez sincs hangulata, sőt, ha odamegyek hozzá megölelni, miközben nyomkodja a gombokat, rám kapja a tekintetét és jó esetben értetlenül, rosszabb esetben dühösen próbálja megfejteni, hogy mégis mi a jóistent csinálok. Nem értékeli a testi közeledésemet, annak semmilyen formáját, pedig állítólag nagyon szép vagyok, mindennemű nagyképűség nélkül. A cirógatást, simogatást kellemetlennek bélyegzi, és még nagyon sok más formáját az intimitásnak. Folyton zavarja valami és nem tudja magát átadni egy bensőséges hangulatnak. Nem, köztünk olyan nincs, pedig annyiszor próbáltam már rávezetni annak az ízére.
Ha szeretkezést kezdeményezek, leblokkol és nem tud élni a lehetőséggel, agyal és semmi nem lesz az egészből (emlékeztetőül: én vagyok a nő). Ő maga nagyon ritkán kezdeményez, és ha mégis, azt robotikusan, szenvedélymentesen lerendezi 5 perc alatt és még a végén megkérdezi, hogy élveztem-e. :( Ilyenkor nem tudom, hogy sírjak-e vagy nevessek. Természetesen elmondtam ár neki ezerszer, hogy nekem mi lenne a jó, de nem hiszem, hogy megértette, másrészt ahhoz valószínűleg át kéne hasonulnia egy teljesen más emberré.
Egyszerűen nem tudok vele egyről a kettőre jutni. Ha besokallt tőlem, én nagyon megértem, és kértem tőle, hogy mondjon el mindent, mit tegyek másképp, mit hiányol a kapcsolatból, de csak annyit mond, hogy ne legyek türelmetlen. Folyamatosan alakulok, egyre kedvesebb hangnemben sikerül előadnom neki a gondolataimat, kéréseimet, de nincsen visszacsatolás. Ő nem teszi meg cserébe, hogy kicsit közelítsen felém és próbáljon nyitottabbá válni.
Nagyon el vagyok keseredve, csalódott vagyok és ma már ott tartok, hogy legszívesebben kiraknám innen (az én házamban élünk). Viszont márciusban volt egy szakítási kísérletünk, amikor úgy volt, hogy szedi a sátorfáját, de szerintem azalatt a 2 hét alatt 15 évet öregedtem. Borzalmas volt, maga a szakítás tudata és végül rájött, hogy ő mégis csak nagyon szeret, ezért nem költözött el. Nem tudom, hogy bírnék ki még egy ilyet. De ha ennyire szeretjük egymást, miért nem tudunk összehangolódni? Mit kell ilyenkor csinálni? Tapasztaltabb sorstársak, mit mondanátok erre?
Köszönöm, ha szántok erre energiát!
/Saját lakásban élünk, tehát a szülők beleszólása miatt nem kell aggódnunk; ezt az egészet csakis mi ketten generáljuk, de persze leginkább én./
Nem gond a hosszú szöveg, ha a szerzője tud fogalmazni és helyesen, érthetően ír...
Nekem az ugrott be, hogy ennek a pasasnak talán Asperger szindrómája van. De nem értek mélyebben a témához.
Mennyit gépezik és azt kapcsolat mellett vagy helyett teszi ? (bár utóbbira tippelek :/)
30/f
Igen, a legfőbb baj az, hogy nagyon ellentétes természetűek vagytok, nálam is van olyan, hogy bizonyos temperamentumú, életvitelű nők egyszerűen nem jönnek be.
De ezt valahogy a külső is nagy mértékben elárulja, ezért nem értettem sosem, hogy tudnak teljesen eltérő emberek összekerülni.
Hogy lehetne ezt megoldani?
Vannak, akik így élnek le egy életet, szerintem Nálad a a baj az, hogy nagyon ragaszkodó típus vagy, képtelen vagy elengedni embereket.
Én is ilyen vagyok, tudom, még akitől a falra mászok, is képes vagyok ragaszkodni hozzá.
Én azt javaslom, mivel nem élsz boldogan, kezdj el ismerkedni, és légy nyitott más emberek felé is. Tudom, sok nő képtelen ilyet megtenni, ha még nem engedett el valakit teljesen.
1x él mindeni. :(
1. Képzeld, az Aspergert már ő maga is felvetette egyszer.
2. Leginkább helyette. Az "egész nap"-ot nyugodtan értsd szó szerint. Nagyon ritkán tesz hozzám látogatást, és azt is kizárólag egybekötve egy konyhai vagy fürdőszobai kötelező kitérővel, hogy ne fusson felesleges köröket... b*sszus, összeszorult a mellkasom, ahogy ezt leírtam.
3. Igen, jól látod. Ahhoz, hogy nyugodt lelkiismerettel kiadjam valaki útját, előbb el kell követnie valami egyértelmű, kétségbevonhatatlan gaztettet. Addig csak magamat vádolom, mondván, nyilván nem tettem meg mindent kettőnkért. Így viszont nincs semmi értelme, hiszen egyikünk sem boldog!
Tudod, én eddig azt hittem, hogy velem van a baj, hogy nem vagyok elég kitartó és hamar eldobok olyan kapcsolatot, amiben nem vagyok kiegyensúlyozott, boldog, vagy azt érzem, hogy nem vagyok elég fontos a pasinak, ahelyett, hogy inkább próbálnám megoldani a dolgokat. De tualjdonképpen most jöttem rá, hogy nagyon is jó az a felfogás, hogy "ami nem megy, nem kell erőltetni".
A srác nagy valószínűséggel érzelmi analfabéta, vagy Aspergeres, vagy valami hasonló. Nem tudja kifejezni az érzéseit se szóban, se érintesekkel, de az ő esetében úgy látszik, tettekkel sem. Neki úgy jó, ahogy, a kedvedre nem akar tenni, nem képes kompromisszumokra, te igazodj hozzá. Ebbe a kapcsolatba csak te adsz, ő nem tesz bele semmit. Önző és elvan a saját világában, független típus. Nem alkalmas párkapcsolatra. Ne pazarolj több időt erre az emberre, mert vagy egyáltalán nem szeret téged, vagy egyáltalán nem képes kimutatni és ez nem fog változni, hiába reménykedsz. Te egy nyitott, ragaszkodó, odaadó, szeretetre éhes lány vagy, aki egy olyan pasit érdemel, aki tud kedveskedni, akinek te vagy a legfontosabb, akivel jó a szex, aki sokszor ölelget, puszilgat, elmegy veled világot látni...ez a pasi egy nagy nulla. Hidd el, hogy sokkal jobbat érdemelsz! :) Nehéz a szakítás, nagyon fájdalmas dolog, de mindenki átesik rajta életében. Ez a kapu valami jobb felé - és mindig van jobb.
"Tapasztaltabb sorstársak, mit mondanátok erre?"
A legtöbb tartós kapcsolat ilyen. Nem tudom mi a megoldás, de úgy néz ki mások sem okosabbak mert akkor már lenne rá megoldókulcs vidáman élne mindenki.
Az emberek elválnak, belehalnak, reménykednek. Ki-ki tűrőképessége, neveltetése, habitusa szerint
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!