Ti hogy magyaráznátok el a barátnőtöknek úgy, hogy megértse, de ne sértődjön meg, hogy szerintetek túlságosan gyerekes, és ez nem okés a párkapcsolat jövőjét illetően?

Na sikerült megint belefussak a pontatlan fogalmazásba.

Egyszer is van egy jelentősebb korkülönbség közöttünk, (27F, 19L) de ehhez hozzájön, hogy 19 éves létére kb max 14 éves szinten gondolkodik: kevés dolog érdekli, azok is inkább ilyen nagyon tini hétköznapi dolgok. Ilyen szinten látja át az élet dolgai közötti összefüggéseket. Ami leginkább zavar, hogy nem is érdekli semmilyen kicsit is felnőttesebb téma, hétköznapi "semmi beszéd" szintjénél komolyabb téma, sőt, úgy tűnik, hogy egyenesen untatja, még ha nem is mondja illemből, hozzászólni meg egyáltalán nem igazán tud semmi ilyenhez. Egymásról, családról, szerelemről, szexről, és ezekhez kapcsolódó dolgokról nagyon jól el tudunk beszélgetni, de ezen kívül ritkán alakul ki témázás, valamiről egy jóízűt vitázni, eszmét cserélni meg egyáltalán. Barátaimmal ha csak átlagos dolgokról beszélünk, neki már az magas, hallgat, és figyel, ha rákérdezel, hogy mit szól hozzá, akkor mond valami üres választ - állítólag nem akar butának tűnni ilyenkor...

Nem nagyon tud néhány lépésnél előrébb gondolni egy emberi konfliktus, jellem kezelése és megértése esetén.

Jó és fontos dolog, hogy lehet vele hülyülni, meg viccelődni, de ő mindent ezzel üt el, ha valamire nem tud reagálni, akkor vigyorog nagy cukin egyet, s azzal fogom a fejemet, hogy akkor jól elbeszélgettünk, főleg társaságban. Általános műveltsége kimerül a viccoldalak, és viccesvideó-compilation-ök szófordulatainak pontos idézésében. Nem igazán alkot véleményt semmiről, legfeljebb az ismerőseiről.... Amiket suliban tanul, inkább csak magolja, de nem érti szerintem.

Nem ismer (viszonylag) hétköznapibb fogalmakat, kell törekedjek, hogy mikor vele beszélek, "butítsam le" a mondataimat, hogy ne tűnjek túl "tudományosnak", mert "ő egyszerű lány", és értse meg ő is, pedig elvből kerülöm az idegen szavakat, még ha néha ki is csúszik egy-kettő a számon.

Nehezen érti, hogy mi miért történik vele az életben, és nem igazán érti a "célok/életcélok" kifejezést sem, nem, hogy legyen is neki bármi komolyabb. Ha mesélek neki ilyen dolgokról, meg személyiségfejlesztésről, meg ehhez kapcsolódó témákról, csodálja, meg bólogat neki, meg valami bejut a tudatalattijába, de nem hiszem, hogy különösebben magáévá tenné, felfogná azt. (Azon szoktam elgondolkozni, hogy bevallása szerint pont jól elvan ebben az állapotban ő, nem akar különösebb célokért teperni, ami végül is csodálatra méltó lenne, hogy légy elégedett az életeddel, de na... nem tudom, ha ez az a kategória...)

Továbbá lényegében nem is érti, hogy miért mondják többen is róla, hogy gyerekes.

Néha még maga a járása, testtartása is olyan, mint egy gyereknek. Meg azt hiszi, attól cuki, hogy selypít, és indokolatlanul is cukisan "aranyosan" beszél.

Nem túl rég jöttünk össze, szóval még most ismerkedünk, de ez nekem kezd zavaró lenni, igaz, ezt leszámítva nagyon jól érzem magam vele, meg szeretnivaló, meg érdekes módon jobban kijövök vele, mint a jóval értelmesebb exemmel, nagyon jól meg tudunk kommunikálni bármilyen problémát (ezt leszámítva - ez kicsit tabu, félek, hogy ez érzékeny pontja, és megbántom anélkül, hogy elérnék vele bármit is, ezért csak nagyon finoman hozom szóba, ha valami olyan van).

Barátaim vagy azt mondják, hogy kereshetnék kicsit szellemileg hozzám közelebb állót, vagy azt, hogy majd kinövi. Mióta együtt vagyunk, láthatóan sokat fejlődött a személyisége ilyen téren, és törekszik is, de nem fogja fel, hogy milyen messze áll még attól, ahová tart ő.

Ezt a felsorolást ha így megmutatnám neki, akkor sírás lenne belőle, mert hogy akkor ő túl buta hozzám, és el fog veszíteni emiatt. Nagyon árnyaltan már beszéltünk ezekről, és már akkor is duzzogás lett belőle.