Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Jogosan nem esett ez nekem jól?
Nem is tudom, hogy kezdjek bele vagy van-e értelme kiírni a kérdést. Lehet, hogy csak a hibát keresem?
Na szóval barátommal beszélgettünk az exeinkről, elmondtuk egymásnak, hogy miis történt anno, mikor bekövetkezett a szakítás. Egyébként ez nem volt kellemetlen téma egyikünknek sem,viszont egy dolgon agyalok azóta. Barátom elmondta, hogy régen, mikor még a másik lánnyal járt, mennyire romantikus alkat volt, minden találkozásnál (mikor már jártak), vett neki valami kis ajándékot vagy virágot. Viszont mára már teljesen megváltozott ezen a téren. Már nem szereti a nyálas, romantikus dolgokat, kirázza őt a hideg ezektől. Én viszont örülnék, ha legalább néha meglepne valamivel. Nem kell drága ajándék, sőt. Egy útközben letépett virágnak is nagyon örülnék, hisz ezzel is utalna arra, hogy igenis eszéb jutottam és gondolt rám.
Hogy tudnám a tudtára adni, hogy örülnék és jól esnének az ilyen romantikus dolgok is néha? Ěs itt nem arról van szó, hogy nem működik közöttünk a kommunikáció. Egyszerűen csak úgy érzem, hogy ha ezt elmondanám neki, akkor már csinálná ezeket a dolgokat, de csak azért, mert mondtam neki, és ezt nem szeretném. Hogy tudnám észrevétlenül a tudtára adni, hogy mit szeretnék?
(Igen, tudom, nagyok a problémáim. De én már csak ilyen vagyok.)
hát elég gáz pasi, hogy ilyeneket mesél... amúgy egy szál virág nem nyálas dolog, nem is értem, hogy egy párkapcsolatban miért nem természetes ez?
Ne kérd erre, az tényleg idétlen dolog volna.
Vigyél neki te valami kis meglepetéseket, hátha...
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!