Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak! Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Most a csaj hazudik vagy a barátom?
Figyelt kérdés
Pénteken elmentem a barátom elé suliba és amikor jött ki, egy kis duci csaj valamit mondott neki hangosan, amiből csak a barátom nevét értettem, aztán elment vihorászva..na, ez a csaj már nem először próbál "kacérkodni" a barátommal, akire most pénteken viszont nagyon mérges lettem, mert mondtam neki, hogy szóljon már rá, ő pedig a végén rám lett mérges, hogy hogy lehetek féltékeny egy dagadt csajra...na, végül megbeszéltük, hogy felveszi az msnemre a csajt és beszél vele, hogy miért nem hagyja békén. Nekem már pénteken is gyanús volt, hogy magától csak nem rohangál mindig oda a barátomhoz, valami oka van, úgyhogy a barátom hazudik (azt mondta ők sosem beszélnek stb). Na, ma feljött a csaj msnre és kérdezte ki vagyok. Én a barátom nevében megírtam neki, hogy hagyjon békén, mert nem is ismerem attól, hogy nem száll le rólam. (a barátom aztmondta, ha éppen nincs itt és feljön a csaj msnre, írjak a nevében). Erre a csaj felháborodott, hogy milyen egy beképzelt f*sz és hogy mit dumál neki, ha egyszer ő megy mindíg oda hozzá... na most akkor mivan?
akkor mindegy hazudok egy anonim oldalon valószínű:)
2010. máj. 18. 17:31
13/31 anonim válasza:
szerintem ha tényleg úgy lett volna,ahogy a csaj mondja,akkor nem engedi a barátod hogy írj a nevében,hiszen rögtön lebukik. lehet a csaj képzel bele dolgokat az egészbe
2010. máj. 18. 17:35
Hasznos számodra ez a válasz?
14/31 A kérdező kommentje:
Az a baj, hogy ez a csaj a barátom volt barátnőjének a barátnője és mindketten egy suliba járnak a barátommal. A volt barátnője is egy ideig mindig odament mindenféle indokkal hozzá, de a barátom azt mondta, egy idő után elküldte, de mostmár nem tudom, mit higyjek
2010. máj. 18. 17:38
15/31 anonim válasza:
Pasikörökben van egy alapszabály, érdemes fontolóra venned: olyannak nem hiszünk, aki három napig vérzik, és nem hal meg! Itt eléggé egyértelmű a helyzet: a csaj koslat a pasid után, és igen, magától megy oda hozzá mindig, vagyis nem, hanem a sunája hajtja. Ha nem így lenne, akkor a pasid nem vette volna fel az msnedre. Azt remélte, hogy te majd jól elhajtod a csajt, az viszont ezt kihasználva keveri a sz*rt, megpróbál szétugrasztani a pasiddal.
Meg egyébként is, ha a pasidnak nem hiszel, akkor kinek? Egy random ribancnak?
Ááá bazzeg, egy tini dráma, de régen volt részem ilyenekben :D
2010. máj. 18. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
16/31 anonim válasza:
higyj a pasidnak!a csajok szemetek tudnak lenni egymással, sajnos énis tapasztaltam :( Nem lehetséges hogy a csaj tudta hogy az a te MSN cimed? Mert akkor irhatta direkt,hogy mérges legyél és szakits a pasiddal...
20/l
2010. máj. 18. 17:44
Hasznos számodra ez a válasz?
17/31 A kérdező kommentje:
de, az msn címemből rimán rá jöhetett volna, de nem nézek ki annyi észt belőle, hogy ne kezdjen el anyázni, ha tudja, hogy én vagyok az
2010. máj. 18. 17:48
18/31 anonim válasza:
Nyugi drága,valójában ha szeret a barátod akk nem is al az eszébe h egy csajjal meg csajon.(főleg ha duci és te meg karcsú."gondolom")és mi van ha te írsz helyette?!meg h nem szabad pff..csak az nem engedi meg a párjának h járjon a dolgai közt aki nem bízik a másikba.puszi
2010. máj. 18. 17:55
Hasznos számodra ez a válasz?
19/31 A kérdező kommentje:
édi vagy köszi puszi:)
2010. máj. 18. 17:56
20/31 anonim válasza:
mindketten hazudnak, a csajt rúgd mellbe szöges hegymászóbakanccsal, a pasidat meg a 3. és a 4. borda között, mert ő bizonyára egy medvedisznóember, és rá csak ez hat... :D
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!