Kezdőoldal » Felnőtt párkapcsolatok » Párkapcsolati problémák » Önző vagyok, mert a munkája...

Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Önző vagyok, mert a munkája mellett rám semmi figyelme nem marad?

Figyelt kérdés

Barátom folyamatosan dolgozik, van rendes munkahelye, emellett otthon is nagyon sokat kell dolgoznia. Így csak esténként találkozunk, van, mikor csak 9-10 után, együtt alszunk, aztán reggel mindenki megy a dolgára. Napközben nagyon ritkán együtt ebédelünk, vagy hasonló, még csak beszélni sem szoktunk, mert nem ér rá. Én eddig azt mondtam, hogy persze, megértem, hogy most nagyon sok a munkája és este is már hulla fáradt, de már hetek óta nem is feküdtünk le ezért. Egyáltalán nem tud már rám figyelni, amit mondok neki, abban a pillanatban elfelejti. Megkérdezi mit fogok csinálni, mikor reggel elválunk, elmondom, este az újdonság erejével hat rá, mikor megint elmondom, hogy mit csináltam. Ez már szinte nem is párkapcsolat, hanem, mint valami sex kapcsolat, de abban legalább a felek lefeküdnek egymással...

Van olyan ember aki erre nem azt mondja, hogy dobd ki, hanem tud valamit tanácsolni? Nem akarok egy éves kapcsolatot ezért eldobni, de már nagyon magam alatt vagyok.


2017. jún. 5. 12:33
 1/10 anonim ***** válasza:

Minthogy országunk nagyon nehéz megkeresni min. 1000 Euro nettó fizetést, ezért dolgoznak a a magyarok (is) duplán annyit, mint más országokban. Ha szombaton vagy vasárnap több órája is van kettőtökre nappal, akkor azzal nincs semmi gond.

De azért az érdekelne kérdező, hogy te napközben miket szoktál csinálni. Köszönöm.

2017. jún. 5. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
100%
Ha ennyire nem működik ez az egész nem értem mit kell erőltetni! Tovább kell menni egy év ide vagy oda! Igy akarsz hosszú évekig élni? Most rossz egy ev múlva meg rosszabb lesz 5-10 ev múlva meg arra képtelen leszel hogy kiszállj egy ilyen kapcsolatból! Erre van szükséged?
2017. jún. 5. 12:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
Ha ennyit kell dolgoznia a megélhetésért, akkor azt el kell fogadni. Napközben felnőtt párok általában nem beszélgetnek, ez teljesen normális. Meg is őrülbék ha w párom munkaidőben hívogatna. Hétvégén együtt vagytok? Akkor mért nincs szex? Ez a sok munka alap vagy csak most vabn egy hajtósabb időszak?
2017. jún. 5. 12:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 A kérdező kommentje:

Hát mondjuk egy pár hónapja hajtós időszak van, és még pár hónapig lesz is. Hétvégén sem vagyunk együtt.

Én egyetemista vagyok, a nap nagyrészében tanulok, szakmai gyakorlaton vagyok, néha alkalmi munkák, és neki is szoktam segíteni, amit csak tudok megcsinálok, plusz szoktam nála takarítani, hogy legalább annyival kevesebb dolga legyen.

2017. jún. 5. 12:56
 5/10 A legrosszabb ***** válasza:
8%
Szóval tudat alatt te is egy olyan jóképű, népszerű pasasra vágysz, aki napi 1-2 órát dolgozik, a lé meg csak úgy dől dézsából, csakhogy az egyetemi tanulmányaid mellett naponta órákon át még foglalkozva is legyen veled. Jó reggelt kívánok! A párod a segged alá teszi a jólétet, hogy egyetemre járhass, és közben ne dolgozd magad hullára, ahogy az élelmesebb egyetemisták teszik, te meg sírdogálsz emiatt. Inkább örülnöd kéne a lehetőségnek, mégis elégedetlenkedsz. Sok nő a kezét tenné össze, ha el lenne tartva a valaga és stresszmentesen végezhetné az egyetemet.
2017. jún. 5. 13:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 A kérdező kommentje:
Államilag támogatott egyemre járok, a szüleim fizetik minden kiadásomat, a párom annyit tesz hozzá, hogy néha fizeti az ebédemet, soha nem vártam el, hogy egy forintot költsön rám.
2017. jún. 5. 13:05
 7/10 A kérdező kommentje:
(A legtöbb kiadását neki is a családja fizeti, még mielőtt valaki abba is beleköt, hogy egy ingyenélő p.csa vagyok)
2017. jún. 5. 13:06
 8/10 anonim ***** válasza:

Nehéz mit mondani, ismerni kellene Titeket. Ez pont az az életszakasz, amikor az ember hajlamos túltolni a szakmai önmegvalósítást és sajnos a világ is ebbe hajszol bele. Nehéz ilyenkor a fiúkkal, mert minden problémafelvetést szemrehányásnak értelmeznek.

Annsit tudsz sztem csinálni, hogy éled az életedet, pl. most mész jogsit csináltatni, nyelvtanfolyamra, jóga klubba, baratokkal találkozni, és hagyod, hogy eldöntse az idő.

Pár hónap utan a nemszexelés már őt is kellene, hogy zavarja, ahogy az életetek eltavolodása egymástól is.

Mondjuk én biztos nem takarítanék a másiknál (amennyiben én nem ott élek vagy nem használom rendszeresen a lakást).

2017. jún. 5. 13:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
Neki mért fizeti a családja a kiadasait ha éjjel-nappal dolgozik? Hogy van ez?
2017. jún. 5. 13:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Nagy kérdés, hogy a barátodnak megfelel-e ez a helyzet. Ha ő jól érzi úgy magát, hogy alig vagytok együtt, akkor dobbantanék. Ha meg neki se jó így, változtasson! Ossza be jobban az idejét, álljon ki magáért. Vagy váltson munkahelyet. Nem hiszem el, hogy kora reggeltől késő estig lehetséges koncentráltan dolgozni. Hatékonynak nyilvánvalóan nem hatékony, ha ennyi meló mellett a szülei fizetik a kiadásait. Én azon is elgondolkodnék, hogy biztosan csak dolgozik-e. Nekem gyanús, hogy egyáltalán nem kívánja a szexet. Teljesen kizárt, hogy máshol üríti a tárat? Ha viszont tényleg ennyire hajtja magát, előbb- utóbb beteg lesz.
2017. jún. 5. 14:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!