Figyelem! A Felnőtt párkapcsolatok kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Lányok most komolyan ezt kell? Ti is ilyen nyíltan beszéltek mások előtt?

Figyelt kérdés

Elmentem úszni, majd kifeküdtem napozni a strandra. Odaült mögém két 18 év körüli csaj. Először tök normális dolgokról kezdtek el beszélni, továbbtanulás, nyelvvizsga meg hasonlók. Nem kellett hallgatóznom hogy halljam amit mondanak.

Majd (nem idézem pontosan, de ilyesmit mondott az egyik). Pasiügyben mit mondtam legutóbb, mikor is találkoztunk?

A beszélgetésből azt vettem ki hogy nem legjobb barátnők, néha találkoznak csak. Majd elkezdte hogy volt egy srác, név szerint mondta, sokszor lefeküdtünk. Majd áttért a volt barátjára aki azon akadt ki hogy miután szakítottak (de jóba maradtak), a csaj lefeküdt "pár" emberrel. Meg úgy kb. 5-10 percig ez a dugás, szex téma ment, meg hogy mennyire kívan érzelmileg, de úgy beszéltek róla hogy teljesen természetes ez hogy össze vissza aláfekszik akárkinek. És ezt úgy hogy rajtam kívül egy ember még biztosan végighalgatta. Az ilyen embereknek abszolút nincs szégyenérzetük?


2017. jún. 4. 16:56
1 2 3
 11/27 anonim ***** válasza:
95%

Megis mi a feneert szegyelltek volna magukat egy olyan ember elott, akihez semmi kozuk es a budos eletben soha nem fognak vele talalkozni megegyszer?

Dolgozd fel, a nok szexelnek es szeretik elvezni is. Es ezt megbeszelik a baratnokkel. Ez a 21. Szazad. Ha te ezen megbotrankozol, akkor koltozz be valami pincebe.

2017. jún. 4. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/27 anonim ***** válasza:
Élvezze b+. Visítson amikor bsszák, de ne fennhangon mesélje már úgy mintha csak a pörköltfőzésről beszélne.
2017. jún. 4. 18:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/27 anonim ***** válasza:
89%

Ja, én gyakrabban hallok férfiakat beszélni nyíltan ilyen témákról, mindenki füle hallatára, legutóbb a tömött vonaton röhögcséltek azon (kb 40 körüli férfiak) hogy az asszony p.nája milyen ocsmány, miután beleélveznek. Persze ez tök természetes, hogy férfiak alpári stílusban, nyíltan ilyenekről beszélnek. De a lányoktól undorító, ha egymás közt megbeszélik a történteket.


Szánalmas már ez a kettős mérce...

2017. jún. 4. 18:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/27 A kérdező kommentje:
#13 És attól hogy egyes férfiak is így beszélnek róla, az felhatalmazza a nőket hogy ők is legyenek olyanok? Baj lehet nálad, ennyi erővel miért nem szartak oda a fűre, biztos az is jól esett volna nekik.
2017. jún. 4. 18:53
 15/27 anonim ***** válasza:
91%
De kérdező, én csak arra mutattam példát, hogy nem csak a nők csinálják ezt. Csak valahogy ha nők beszélnek a szexről, az sokkal nagyobb bűn, mintha a férfiak tennék. Még akkor is, ha a férfiak alpáribbak voltak. (És lám, azért mert hallottam egy ilyet, nem írtam ki róla kérdést, hogy "Férfiak, most komolyan ezt kell?" mert egy példa után nem általánosítok...)
2017. jún. 4. 18:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/27 A kérdező kommentje:
Ez nem általánosítás, de akár lehetne az is, egyből itt vagytok ketten példának akik megvédik a hasonlóakat, az előző még büszke is rá hogy ő is ilyen.
2017. jún. 4. 19:08
 17/27 anonim ***** válasza:
85%
Mert ha megvédjük, akkor biztos mi is ilyenek vagyunk :D jaj...
2017. jún. 4. 19:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/27 A kérdező kommentje:
#17 Tényleg súlyos szövegértelmezési problémáid lehetnek.
2017. jún. 4. 19:15
 19/27 anonim ***** válasza:
7%

Férfiaktól amúgy is megszokottabb ez. Sok hasonló dolog van amit kettős mérceként lehetne emlegetni, de nem lehet. A férfiak sok esetben például simán finganak, ha megszokottabb társaságban vannak vagy könnyedén közlik, hogy sz.rniuk kell. Bármennyire is egyenlőséget akarnak teremteni egyesek a két nem között valójában nem lehet. Nagyon csúnya lenne, ha a csajok is finganának sörözés közben vagy poénosan szólnának, hogy sz.arniuk kell.

Ezek után a példák után biztos jön valaki, aki megmondja, hogy ez mennyirre alpári, meg milyen ember lehetek. De a valóságban szerintem mindenki tapasztalta már ezt. Egyetemet végzett emberek is bejátszanak hasonlókat, persze eléggé tahó dolog, de létezik a jelenség.

Vannak dolgok amiket el lehet nézni az egyik nemnek, de a másiknál sokkal gázabb.


Két csaj összeborulva zokog egy park padjá, mert szakított az egyikkel a barátnője az egy elfogadható látvány.

Ugyan ezt a szituációt két sráctól látni jóval gázabb.


Két barátnő egy éve nem találkozott és vinnyogva egymás karjába ugrálva, ölelkezve örülnek amikor találkoznak, az egy elfogadható dolog.

Hogy nézne ez ki két férfitól? Gáz és bzis is.


Pont ilyen gáz hangosan beszélni két lánynak a szexuális tevékenységükről.

Az a férfi is eléggé legalja aki ilyet csinál, de egy nőtől ez még jobban gázos.

2017. jún. 4. 19:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/27 A kérdező kommentje:
#19 Ezzel teljesen egyet kell értsek.
2017. jún. 4. 19:54
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!