Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti mit tennétek srácok a helyembe?
A barátnőm jó 1 hónapja költözött hozzám, mert dolgozott. És ez volt a feltétele a dolognak, hogy bár jól keresek, dolgozzon ő is. Ez meg is történt, de gyanús volt, hogy a héten 2 nap is otthon volt, mikor rákérdeztem. Erre közölte, hogy felmondott a munkahelyén próbaidő alatt. Ez új infó volt, mert nem mondta hogy próbaidős. Nem szólt róla, persze felemeltem a hangom és óriási veszekedés lett a vége, aminek az eredménye az lett, hogy elrohant, azóta se láttam. A telefont vagy kinyomja, vagy nem veszi fel. Nem az a baj, hogy felmondott, fel se merült volna bennem ez a kérdés, hogy utcára dobom, mert így volt megbeszélve az elején, hogy számíthat rám.
Kezet sose emeltem rá. Mit tegyek? Kérjek szabit a meló helyen és járjam be a várost? Szívem szerint ezt tenném, de félek hogy kiakadna, pedig csak féltem.
Mondjuk ha éhes lesz tuti megtalál, de nem szeretném megvárni, hogy a kórházból hívjanak miatta.
Lehet nem kellett volna felemelni a hangom, pláne úgy, hogy az exe fizikailag bántalmazta, de akkor is kiakasztott, hogy nem szólt róla.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Ha abba nem is gondolsz bele amit eddig írtak...
De ha napokra eltűnik szerinted hol van? Nyilván nem egy híd alatt tölti az éjszakákat.
Durván manipulál
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!