Mit gondoltok, melyik parkapcsolat lehet mukodokepes hosszutavon?

Nézd... egyrészt mit értünk azon, hogy hosszú távon működőképes? Mert attól, hogy valami "működik", még nem biztos, hogy az ideális is. Lehet, hogy egy kapcsolat évekig, vagy akár évtizedekig is tart, de irtó távol áll attól, amit én boldog párkapcsolatnak tartok. De ugye ízlések és pofonok...

A másik dolog: nem a találkozások mennyiségétől, vagy az együtt töltött idő mértékétől lesz egy párkapcsolat jó vagy rossz. Általában persze minél több, annál jobb, de ez nem szentírás. Láttam már működésképtelen kapcsolatot úgy, hogy amikor csak tehették, minden egyes másodpercben együtt voltak, és láttam olyat is, ahol még csak nem is biztos, hogy minden héten együtt tudtak lenni, mégis tartós, boldog szerelem volt.

Sőt, az is igaz, hogy kifejezetten zavaró tud lenni, amikor egy kapcsolatban minimális magánszférája sem marad az embernek. Mert akármennyire is nagy a szerelem, akármennyire is ő életem értelme, egy minimális személyes térre akkor is szükség van. Volt olyan kapcsolatom, ahol még a boltba se mehettem át anélkül, hogy ne faggatózott volna még arról is, hogy a boltossal mit beszéltem. Amikor még arról is részletesen be kellett számolnom, hogy kivel mennyit és mit beszélgettem aznap. Nem is volt hosszú életű az a kapcsolat.

A maximálisan elvárható őszinteségről és a másikkal szembeni nyitottságról pedig azt gondolom, hogy alapvető egy kapcsolatban. No, de nem úgy, hogy ELVÁROM, hogy tételesen számoljon be a napjáról. És én sem azért mondok el valamit, mert elvárja. Ennek magától kell jönni. Számomra egy normális kapcsolat ott kezdődik, hogy titkolózás nélkül elmondhatok neki mindent, nem azért, mert elvárja, hanem mert jó érzés, hogy kitárulkozhatok előtte, és természetesen ez oda-vissza igaz.

Az, hogy kell egy kis személyes tér, esetleg valami olyan időtöltés, amit egyedül csinálsz, azzal teljesen egyetértek. Nem csak olyan jöhet szóba, akinek ugyanaz a hobbija, mint nekem, így teljesen természetes, hogy lesznek, amiket külön csinálunk. Az, ha a szabadidő 80%-a van ilyesmire áldozva, az viszont szerintem túlzás. Én nem is érezném jól magam, ha napokig felé se néznék, mondván most a kedvtelésemnek élek.

Az, hogy két ember megunja-e egymást, és ha igen, mikor, csak érintőlegesen van összefüggésben azzal, hogy mennyit találkoznak. Persze, ha valakit olyan ritkán látok, mint Maldonado a kockás zászlót, akkor persze, hogy időm sincs nagyon megunni... de igazán megszeretni sem. A jó kapcsolat nem az, amit csak azért nem unnak meg, mert még összesen nem töltöttek annyi időt együtt. Ez inkább csak amolyan erőltetetten elnyújtott kapcsolat.

Az, hogy ha a másik ír valamit, és amint tudok válaszolok, az meg természetes dolog. Nyilván persze vannak olyan helyzetek, amikor nem tudok. Ha épp félmaratont futok, vagy ha épp dolgozok (és nem tudok szünetet tartani), akkor persze, hogy nem dobok mindent félre, csak hogy válaszolhassak. De ugyanígy az is túlzás, hogy napokig váratom, mivel épp "hobbizok". Hiszen ez kicsit olyan, mint ha félretenném, és csak akkor venném elő, amikor arra van kedvem.

Természetesen lehet a másik olyan állapotban, hogy épp nincs kedve találkozni. Van, hogy az ember egyszerűen egyedül akar lenni kicsit, elmenekülni a világtól. Ezt maximálisan megértem. Viszont az a kapcsolat, ahol csak alkalmanként vágyunk a partnerünkre, az messze nem egy igazi szerelmi kapcsolat. Hiszen - számomra legalábbis - pont attól lesz egy kapcsolat "igazi", hogy megnyílhatunk egymás előtt, és számíthatunk egymásra. Ezzel pedig némileg ellentmond, ha valakinek csak néha van kedve a másikat látni. Ez pont azt mutatja, hogy ő nem egy igazi társ. Akit pedig társnak tekintek, az ne "csak egy szelet" legyen az életemben, hanem foglaljon el egy kitüntetett helyet abban.

Összegezve: egyik hozzáállást sem tartom jónak. A világ nem fekete-fehér. Nem kell sülve-főve együtt lenni, nem kell egyfolytában a másik után loholni, de félretenni, mellőzni sem. Akkor az ideális, ha a kötődés megvan, de mégsem birtokolni akarják egymást.

És persze legyen meg a féltés, de a bizalom is. (Csak mellékesen: ha valakiben megbízok, nem fogok egyből arra gondolni, hogy biztosan félreQr, csak mert nem válaszolt azonnal.)

Szerintem nem illetek össze a pároddal.Te folymaatosan egész nap tartanád vele a kapcsolatot, ő viszont a saját részéről akkor is jól elvan, ha egész nap nem beszéltek.

Mindkét véglet rossz szerintem és együtt nehezen fog működni.

A te viselkedésed is gáz, hogy egyből aztc hiszed megcsal, ha nem reagál.De az ő része is elég érdekes, nincsen 5 perce egy nap, hogy legalább felhívjon, megkérdezze mi van veled??

Nekem is volt egy exem, akivel volt olyan nap, amikor nem is beszéltünk..Khm nem véletlenül ex.

Szerintem amúgy az egyensúly a legjobb.Szóval ne az legyen, hogy egész nap egymás fenekében vagyunk, semmit nem csinálunk a másik nélkül.De az se, hogy semmit nem csinálunk együtt és alig találkozunk.

Az én kapcsolatomban szerintem ok, sokat vagyunk együtt, vannak közös hobbijaink is.De szoktunk külön lenni is, barátokkal vagy csak kicsit egyedül.

De mondom, mindenkinek más az igénye.Viszont ha ennyire különbözőek nálatok,akkor az nem biztos, hogy menni fog.

De remélem nem lesz igazam

Hát ez a Majka gyerek eléggé magának valónak tűnik nekem, a Dundika pedig rendesen be lett idomítva szerintem.

A gyakorlatban úgy nézhet ki, h a Majka papa azt csinál amit akar, nem alkalmazkodik, nem gáz, ha kinyomja vagy nem veszi fel a telefont napokig, de fordítva kötve hiszem, hogy így lenne ... Ugyanis ilyen hozzáállással nem lehetne semmit sem tervezni, sem megoldani kelenek a közös projektek is. Egy párkapcsolatnak azért nem erről kellene szólni, hogy alig látom a másikat. Ha pl. külső körülmények miatt alakul így az életük az megint más, eltérő munka időbeosztás, külföldi munka miatt az is nehéz de itt nem erről van szó.

Egy kapcsolatban kell a privát szféra aláírom, nem kell minden percről beszámolni, de amit írtál az már a közönnyel, konkrétan a 'les.z.arással' egyenlő. Főleg ahol gyerek is van ott nem egészséges.

Nem hiszem, hogy mindkettőjük ilyen 'független', mert akkor nem lenne működőképes a kapcsolatuk. Itt egyértelműen a nő és a gyerek alkalmazkodik a függetlenségét óvó apukához.

Persze lehet, hogy tévedek mindenesetre kívülről nekem ez jön le arról a pár cikkből amit olvastam róluk.

Hát mindkettőben van, amiben egyet értek, és van, amiben nem.

Bár még soha nem volt barátnőm, de így érzésem szerint olyan heti 1-2 találkozó lenne az optimális. Ha nincsenek együtt, akkor felesleges olyan sokat egymással beszélni, olyankor mindenki foglalkozzon inkább a saját életével, viszont amikor együtt vannak, akkor az tényleg minőségi együttlét legyen, teles szívből szeressék egymást, sok romantika, és mindennél jobban egymásra figyeljenek.

Viszont nem kell mindent lépésről lépésre elmondani, meg kell bízni a másikban. Egy jó kapcsolatban úgy is megérzik, ha valaki félrelép.

Nyugi,en is tipik olyan vagyok mint te :D bepanikolok ha nem ir es eppen a haverjaval van,sirni tudnek,tulagyalom a dolgot,egybol azt kepzelem be hogy novel vannak. Es tudom hogy ez nem helyes es mar-mar beteges...de nem tudok ellene mit tenni. En megmondtam a paromnal kerek perec h sajnos "elmebeteg" vagyok,es igenylem azt h tudjam merre jar mert attol megnyugszom,es h nem kell minden percben irnia,csak neha dobjon valami uzit hogy meg el. Megertette,es azota azert ir,bar telefonalni nagyon nem szoktunk,de legalabb tudok rola.

U.i.:megnyugodtam h nem csak en vagyok ilyen :DDD

20/L