Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megváltozott a párom, én meg megbolondulok. Mit tegyek?
21 évesek vagyunk, 1,5 éves kapcsolat.
Az utóbbi 3 hétben a barátom gyökeresen megváltozott. Alig ad csókot, alig ad puszit. Távkapcsolat, péntektől vasárnapig vagyunk együtt.
Napi 7x felhív(mindig magától, sosem követelem). Mostanában ha felhív, iszonyat rideg, távolságtartó velem. Nem tud velem miről beszélni, és élőben sem. Ha a szokásos vicceimet mondom, nem nevet, közli, hogy nem vicces, ha képet küldök magamról, akkor nem reagál rá semmit, ha mondok valamit gúnyolódik, és alig figyel. A telefonba kb. alig várja, hogy letegyük. Nem bírtam tovább és megkérdeztem mi baja, elmondása szerint SEMMI. Kérdeztem, hogy ha kevésbé szeret, mondja meg, de rámförmedt, hogy ha kevésbé szeretne, nem töltené velem az egész hétvégéjét(ami valahol igaz). Mégis, gyökeres a változás. Sok stressz éri, nagyon, de nem hiszem, hogy ez a baj, mert a haverjaival ugyanolyan kedves és viccelődős, csak velem nem.
Ha mondok programot lefújja, csak otthon akar ülni, ahol unatkozik velem.
Próbálok változatos lenni, néha meglepem, veszek neki édességet, simogatom, szeretgetem, meghallgatom, érdeklődöm felőle, a kapcsolatot feldobom viccekkel, filmeket keresek, sorozatokat, JÁTÉKOKAT, de már mindent un. Szó szerint.
Mondtam neki, hogy menjünk cukrászdába, állatokat simogatni, lángosozni, este sétálni, de NEM NEM NEM. A kedvenc szórakozóhelyére se akar menni velem.
ELhagyni meg nem akar, szóval nem értem.
Mi lehet a baj? Hogy oldjam meg? nekem nagyon fontos ő, tényleg szeretem, de kezdek rámenni, hogy felhív, és nem tudunk miről beszélni, mert egyfolytában egyszavakban reagál, ha meg szóv teszem rámförmed.
Te már mindent megtettél, a továbbiakban ne alázkodj meg. Szakíts vele, akkor hátha kinyögi, hogy mi baja van, mert ha te nem lépsz, semmi nem fog változni.
24N
Köszönöm a válaszaitokat.
Hihetletlen, hogy páár hét alatt minden felborul.
Lehet, hogy rajtam vezeti le, nade hát ember vagyok, akit elvileg szeret...
megpróbálok egy utolsó misét, de ha nem, akkor sajnos tudom a megoldást, bár még mindig nem tudom elhinni.
Távkapcsolat esetén én nagy valószínűségét látom egy harmadik személy megjelenésének.
Ott még nem tart, hogy elhagyjon, - talán nem akar két szék közül a földre esni - mert még nem biztos a dolgokban, de már közömbös, fáradt és érdektelen a kapcsolatotokban, lélekben nincs veled.
Nem tudom, hogy mit tegyél, ahhoz ismernem kellene mindkettőtöket, de én biztos, hogy vagy szüneteltetném a kapcsolatot, vagy szakítanék.
Aztán majd meglátom.
Eleinte én is ezt gondoltam, de nekem küldi az smseseket meg ugyanúgy hívogat.
Harmadik fél? Sajnos megfordult a fejemben, de azért nem hinném, mert mindig mondta nekem, hogy ő ezt hogy elítéli, illetve őt megcsalták anno, és mondta, hogy ennél undorítóbb nincs. Ha mással akarna lenni, mással lenne. Ezt mondta.
Pedig ezek tipikus tünetek.
Lehet, hogy MÉG nem csalt meg és még csak vívódik, talán pont az elvei miatt.
Bár én azt mondom Kérdező, hogy elvek ide, szavak oda, ha jön a kísértés, akkor ezek mind háttérbe szorulnak.
Ne legyen igazam, de 99,9%-ban egy másik nő az ok.
Ha más oka lenne, (munkahelyi problémák, stressz, anyagi gondok) akkor azokat már elmondta volna.
Valami olyan oka van, amiben te vagy a gátló tényező, az akadály, mert mint írtad, mindenki mással változatlan a stílusa.
Egy percig nem állítom, hogy téged már nem szeret, vagy válni akar, de van valaki, akit kíván és emiatt talán bűntudata van.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!