Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Telefon vagy szex? Miért?
Hat hónapja vagyok együtt a barátnőmmel. Érdekes dolog történt, vagyis inkább roszuleső dolog.
Tegnap szeretkeztünk, épp lovagolt rajtam, amikor megcsörrent a telefonja. Kezébe vette a telefont, hogy kinyomja... gondoltam. DE nem: felvette, leszállt rólam, és elvonult beszélgetni. Azt sem tudtam, hogy mi van... Meg most se.
Nem hiszem, hogy unalmas vagyok az ágyban, mert eddig minden alkalommal volt orgazmusa (nem ő mondta, éreztem félreérthetetlenül), változatos a szex is, jó a kapcsolat, szeretjük egymást (én őt biztos).
Vártam rá 10 percig, de csak beszélt... Nagyon magamba zuhantam, úgyhogy elmentem vezetni "kicsit" (Bp-Győr-Bécs-Bp-Gyöngyös-Eger-Gyöngyös (Sástó)-Miskolc-Bp) és gondolkodtam. Persze közben csörgött néhányszor a telcsim, ő volt és kérdezte, hogy hova tűntem... :S
Mikor ma délelőtt hazaestem, akkor nekemtámadt, hogy időben hazajöhettem volna, halálra aggódta magát értem. Nem válaszoltam, szóra se méltattam. Kinyögte aztán könnyek között, hogy az exbarátjával beszélt, és hogy ne haragudjak, blabla-blabla. Azt is elmondta, hogy az exbarátjába (aki kihasználta testileg, lelkileg és pénzügyileg) totálisan bele volt zúgva és hogy engem is szeret nagyon, meg szerelmes is, de őt másképp szerette. Szerintem jobban, ezt mondtam is, de tagadja.
Össze vagyok zuhanva. Mi lehet az igazság? Lányok, mikor másznátok le egy telefon kedvéért a barátotokról? Valakinek hasonló tapasztalat?
Ne lény papucs!!!! Bár tudom szereted ezt a nőt!!
Sajnos két szék közül a pad alá fog esni...
Szerintem nagyon jól tetted hogy odaköltöztetted az exéhez. Egy ilyen csaj nem érdemel meg. Az ex nem lehet fontosabb mint a párja. Sexet nem hagynék ott senki miatt nemhogy az ex miatt. Hagyd ott majd találsz olyat akinek te vagy a fontos.
23/l
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!