Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Miért álmodok valami negatívat minden nap a barátnőmmel kapcsolatban?
Hallgass a megérzéseidre ifjú padawan. :D
Velem is ugyanez volt a helyzet, csak fordítva (én vagyok a lány). Teljesen megbíztam benne, de az álmaimban mindig megcsalt, eltűnt, elhagyott, gúnyt űzött belőlem stb, csupa negatív dolgok. Annak ellenére, hogy semmi rosszat nem feltételeztem róla (akkor még), valahol legbelül éreztem, hogy valami gubanc van vele. Amiket te leírtál, nálunk szóról szóra megtörtént (egyszeri szakítás utáni kibékülés, kevés hajlandóság a problémák átbeszélésére, de elvileg én vagyok élete szerelme). Végül 4 hónap után borult a bili. Utánajártam a fura viselkedésének, elolvastam az üzeneteit. Kiderült, hogy megcsal egy lánnyal és emellett az exének vall szerelmet :D Magyarul mindenkit hülyített.
Én pont az elmúlt éjjel álmodtam valami nagyon negatívat a páromról. Amikor felébredtem és felidéztem az álmom, már tudtam, hogy hónapok óta bennem van ez a FÉLELEM, az álomban mintegy filmszerűen jelent meg. Az érdekes az, hogy ugyanebben az álomban az ellenérvek is felsorakozódtak, hogy miért NEM történhet meg ez a dolog, amitől tartok.
Reálisan az álomban megjelenő szituáció megvalósulásának kb. 1% esélyét látom, de valami hasonlótól valóban tartok, csak az álmomban jelentősen felnagyítva jelent meg. A tudatalattim jelezte, hogy mitől félek. Ahogy az első írta: ez egyfajta szembesítés. Minden kapcsolatban van kockázat, érhet veszteség, csalódás, amivel szembe kell néznünk. Ez nem azt jelenti, hogy be is következik, de jó, ha tudjuk, hogy az esély megvan rá, így képesek vagyunk kezelni (sőt, akár megelőzni is).
Én rendszerint ezt álmodom, mert ez a legnagyobb félelmem. Tudom, hogy nem így van, de ettől még félek ettől.
A nagyobb baj, hogy nem tudjátok megbeszélni a problémákat, ezen kellene változtatni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!