Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Negyven felett, ciki, ha nejem nem indít be, hiszen nem ad már magára, ti miként élitek ezt meg?
Mielőtt kritizálnátok. Próbáltam már minden módon hatni rá, de nem sikerül. Azon nők közé tartozik, akik feladták és nem csak beletörődtek, de nem is értik meg a változókort.
Engem mindig vonzottak az érett nők. Fiatalon volt is egy-kettő, nálam idősebb barátnőm. Vonzók voltak, nőiesek, szexik. Úgy hittem, ha feleségemmel együtt elérjük ezt a kort, ő is hasonló típus lesz, hiszen megismerkedésünkkor, harmincas évei elején nagyon adott magára. Sportolt, csinosan öltözött, sminkelt, stb.
Jómagam mindenből kiveszem a részem itthon, nem mondhatja, hogy nincs ideje kétgyerekes anyaként magával (is) foglalkozni. Anyagilag is megengedhetjük magunknak, hogy öltözködjön, szépítkezzen. De nem teszi! :-(
Én is öregszem, de ahogy visszahallom, eléggé sármos vagyok. Ebből adódóan lenne lehetőségem más nőkkel, de túl hűséges típus vagyok. Hülye vagyok, hogy azt a nőt szeretném visszakapni, akit feleségül vettem?
Nem a sportossága hiányzik, hanem az igényessége! A nőies nő eltűnt és manapság úgy néz ki 45 évesen, mintha 70 éves nénike lenne. :-( Tök ciki, de nemrég az elsős kislányunk osztálytársa megkérdezte, miért a nagymamája jött érte. :-o Pedig nejem volt az. :-(
Szeretem, de egyre jobban erősödik bennem az érzés, hogy nem vonz, nem kívánom.
Más férfi is őrlődik hasonló helyzetben? Gondolom, átlagos élethelyzet ez, és persze fordított eset is akad jó néhány, amikor a férfi hagyja el magát. Miként élitek meg ezt?
Igaza van a 26-os válaszolónak. Az igazság az, h nagyon sokan nem a kérdésre válaszoltak. Mentségükre szóljon, - bár mindenki a saját tapasztalatából/életéből merítve - de, segítő szándékkal tette ill. egyfajta beszélgetés, egymásra reagálás is kialakult. Ez a fórum, 26-os. :) .. Ami az én figyelmemet elkerülte, az az, h a Kérdező leírta, h próbálta ezt a gondját többször is megbeszélni, ill. szakember segítségét is bevonni, de süket fülekre talált... Na, ez nem mindegy.
Igazából ezek után, mivel hasonló helyzetben nem voltam ( ill. voltam, de a férjem megértette és változtatott ), nem tudom mi lenne a megoldás. :( Utoljára le kellene ülni, és tényleg el kellene beszélgetni erről, mert ennek így sajnos tényleg válás vége lesz.
Látom, régi a kérdés, de ehhez muszáj hozzászólnom.
Egyrészt, mindig elcsodálkoztam azon, hogy egyes jóképű férfiaknak miért van olyan ronda feleségük. Hát pl. ezért.
Másrészt, meg több korombeli nőt ismerek, aki ugyanígy elhagyja magát, és nem érdekli semmi a háztartás/gyereken kívül. Főleg a férfiak nem érdeklik, és ki is jelentik úgy kábé 44-15 évesen, hogy ő már nem akar szexelni.
Aztán persze kiderült az is, hogy miért. Mert életében nem volt egy normális orgazmusa. Sót, semmilyen nem volt. A férjével elhitette, hogy van, azt mondja, most ennyi év után vallja be, hogy csak megjátszotta? Igazából nem fogja, mert nem is vágyik rá, mert nem tudja, mire vágyik, nem ismeri a jó szex fogalmát. Aztán elhanyagolta magát, szétfolyt, elhízott, arra meg azt mondja, hogy ne is érjen hozzá senki, mert neki is rossz ez így. De változtatni nem akarnak.
Vannak nők, akiknek csak azért kell a férfi, hogy gyereket csináljon, meg pénzt keressen. De a férfit nem látják benne. Na, ezek a nők szokták tipikusan elhanyagolni magukat, és befejezni a szexet 40 éves koruk után.
Ezeken is el lehet gondolkodni, kérdező, nálatok is ez van/volt?
Szóval, el lehet gondolkodni ezen is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!