Távkapcsolatban hogyan lehet élni?

Te rosszul keresel, ő meg sehogy. És akkor még fel vagy háborodva, hogy kimegy külföldre, a testvéréhez megpróbálni, hátha jobban megy majd. Hát hallod becsinálok rajtad.

Nem azért nem fog működni a kapcsolatotok, mert nem működhet, hanem azért, mert nem vagytok egymáshoz valók. 10 év alatt sajnos ez nem derült ki eddig, ezért elpocsékoltátok a legszebb éveiteket egymásra. Te képes lennél itthon éhen is halni, és őt is erre kényszeríteni, nehogy valami legyen a kapcsolatotokkal, meg ki kelljen próbálni valami másfajta életet más helyen. Ráadásul olyan helyen, ahol még rokonság is van, de neked ez se jó.

Ő meg van olyan értelmes, hogy nem csak mereszti a valagát és várja a csodát, hanem tesz is valamit. Ennek inkább örülni kéne.

Meg fogja látni, hogy kint jobb és nem akar majd hazajönni azért, hogy rosszul éljen veled. Te meg nem akarsz majd kimenni. Ennyi. Majd talál mindenki magáhozvalót és kész. Neked egy rakás szerencsétlenségre van szükséged, aki elüldögél otthon mint valami here, és hiányzik belőle az ambíció meg a bátorság ahhoz, hogy kezdjen magával valamit, mert te is ilyen vagy.

Lehet így élni, anyósoméknak pl. ezért olyan idillikus a házassága annyi év után is, mert a férje kint dolgozik, nem mentek egymás agyára. Tényleg durva olvasni, hogy mindenki csak a legrosszabbat feltételezi egy ilyen esetben. Szerintem sok házasság ezért is megy tönkre (ahogy én látom a környezetemben), mert nem hagynak személyes teret, szabadidőt a másiknak, furcsállják az emberek, hogy két felnőtt ember el tud lenni külön-külön is.

Mi is éltünk távkapcsolatban, nem volt féltékenykedés, ő is és én is el voltunk foglalva a saját dolgunkkal, mindkettőnknek van hobbija is, jó volt utazgatni is hozzá. :)

Off, de néhány választ "Egy férfi nem szereti, ha a nő tartja el" mintha a középkorból irkálnák ide.

"Off, de néhány választ "Egy férfi nem szereti, ha a nő tartja el" mintha a középkorból irkálnák ide"

Ez nem a középkor, hanem épeszű, felnőtt férfi véleménye. Egyszerűen azért, ahogyan az életünk fel van építve. Gondolj bele, 10 éve együtt vannak. Nem azt mondom, lehet csak vannak, mert egyik se talált még jobban magának, aztán addig amíg nem jön másik, addig azt hiszik, még mindig jobb ez, mint egyedül, DE azért felnőtt embereknél, mikor eljutnak egy kapcsolatban valameddig, akkor felmerül a házasság, majd a gyerekvállalás. Azt a gyereket ki hordja ki? A nő. Ki járhat úgy, hogy fenyegető vetélés miatt heteket, hónapokat felpolcolt lábbal fekszik, vagy "üdül" a kórházban? A nő. Ki fogja szoptatni, vele otthon lenni? A nő. Magyarul a férfinak képesnek kell lenni arra, hogy a párját, és az újabb éhes szájat képes legyen szükség esetén eltartani, és biztosítani nekik egy normális életszínvonalat, valameddig, ami helyzettől és választástól függően, akár 2-3 év is lehet (vagy még több, ha már a terhessége alatt felpolcolták és három évig otthon marad, ne adj isten a munkahelyén nem is várják vissza és kereshet újat, ahol senki se fog örülni egy babás nőnek)! Ezt felnőtt normális férfi belátja és igyekszik is megfelelni ennek a kritériumnak, még akkor is, ha nője agyalágyult és nem látja be, hogy ez már pedig így van (lásd a kérdezőt).

Ez nem a lusta nők összeesküvése, meg ilyenek, hanem így működik az életünk.

Szét fogtok menni az önzöséged miatt.

Az én párom 1000km-re került otthonrol de nem volt kérdés, hogy kiköltözök hozzá. Bromi szar bolt az az öt honap, amig külön voltunk (havi max.wgy hét találkával), de mi alapbol ugy álltunk hozzá, hogy szeretjük egymást, és kibírjuk.

Három honapja vagyok kinn durván, de nem is tervezek hazamenni többé, itt ezerszer jobban keresek ugyanazzal a végzettséggel.