A mai emberek miért gondolják annyira azt, hogy ha egy párkapcsolatban gondok vannak, akkor továbblépni kell, nem pedig feloldani azokat, és harcolni kettőtökért?

Azért gondolják ezt, mert kinőtt az agyuk és a társadalmi etikett, vagy minek nevezzem...már nem szabja meg, hogy muszáj ezt, meg azt csinálnod, különben ez, meg az lesz.

Ha két ember nem illik össze, akkor a legegyszerűbb nem kínozni egymást még évekig, hanem külön folytatni az életet, mert durván fele annyi időbe sem telik félúton visszafordulni,újrakezdeni, ahelyett, hogy a rossz úton erőlködnénk végeláthatatlan akadályok közt.

#11

Azért nem minden esetben arról van szó, hogy két ember nem illik össze, és szenvedés leélni az életüket, hanem sokan elképesztő okokkal lépnek le, meg se próbálnak tenni az egyébként kezelhető problémák ellen.

# 13: Nem igaz, hogy régen muszáj volt megoldani, akkor is egyén- és szituációfüggő volt.

Nekem pl. a dédnagymamám is elvált az első férjétől, mert verte.

A nagymamám is elvált az alkoholista nagyapámtól. A másik nagyapám húga is elvált az agresszív férjétől.

Szerintem teljesen jogosan. Vannak megoldhatatlan szituációk, amikor csak a válás segít.

Régen sokan maradtak benne egy rossz, méltatlan kapcsolatban, mert nem láttak kiutat, féltek az egyedülléttől, de amitől még jobban féltek,az a társadalom elítélése volt. Kevesen oldották meg a problémákat, nem volt divat a pszichológus és a párkapcsolati tanácsadó, a problémákat a szőnyeg alá söpörték. Nagyon kevesen oldották meg a problémákat és sokan csalták a párjukat büntetlenül, mert főleg egy nő nem mert kilépni a házasságból vidéken, ugyan hova ment volna?

Most sokkal jobb, hogy ez már nem köt gúzsba. Biztos vagyok benne, hogy sokan vannak akik meggondolatlanul házasodtak és váltak el....de mondok neked valamit. A régi házasságok nagy része egy szexmentes gazdasági közösség volt. Nem voltak régi boldog idők...... a problémák mindig jelenvalók és ezeket most már sokkal jobban meg lehet oldani.

Én hosszú, magányos harc után mondtam le a férjemről és a házasságról. Persze utólag már próbálkozott, amikor szembesült azzal hogy vége. De akkor már nem érdekelt a dolog. Évekig küzdöttem hogy nőként tekintsen rám, de nem volt hajlandó. Elég volt. Éveket pazaroltam rá az életemből. Mos már meg szinte képtelenség találni valakit aki gyerekkel így elfogad....de még mindig jobb a magány mint a megaláztatás. Ez van.

Szerintem a legjobb az, ha az ember nem másokat figyel és ítél meg hanem saját magát, a maga életét igyekszik minél teljesebbnek élni. Nem a liberalizmust, a szabadság tiszteletét kell szidni, hanem a szabadságot jó dolgokra kell felhasználni. Igen, sokkal nagyobb felelősség mint amikor megmondják, hogy mi a tuti. Sokkal több érték és lehetőség rejlik benne....és sokkal több buktató is. Ez a szépsége.

A jelenvaló helyzet ha mást nem, annyit megmutat, hogy az emberek régebben is csak külső tényezők miatt maradtak benne sokszor a házasságban. Akkor meg már megette a fene. Sok gyerek a szülei válását tragédiaként éli meg, és sok gyerek áldásként. Én ilyeneket is ismerek, sokat is. Úgyhogy nem kéne mindent megítélni, hanem magunkon kell munkálkodni.