Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Megfigyeltet a feleségem?
Nem egy számitástechnikus, ahogy én sem, csak felhasználói szint.
Tavaly megismerkedtem valakivel, az előzményeket most nem részletezem, meg is lehet kövezni, de van oka, hogy ez megtötrénhetett. Viszont nem csaltam meg, és nem is terveztem, ezt tisztáztuk is az elején a hölgyel, csak beszélgettünk, illetve annál több volt érzelmileg. De természetesen lebuktam, nem töröltem ki sok beszélgetést, mert nejem sosem nézett a telefonomba viszont akkor igen és meglátott benne pár erős érzelmü levélváltást. Akkor mindent bevallottam, szégyelltem magam. Aztán észrevettem, hogy figyeli a facebookomat, vagyis látja, hogy kinek lájkolom a képét. Eddig nem is volt profilja, útálja az egészet, de véletlenül jöttem rá, hogy csinált egy álprofilt és úgy figyel. Valahol megértem, nem is szoltam neki. Ellenben a hölgy, akivel már befejeztem, és hónapok óta nem beszéltünk, a napokban keresett messengeren, teljesen más ügyben kért tanácsot, természetesen segítettem neki, de nem válaszoltam, hanem felhívtam és úgy adtam tanácsot, majd elköszöntünk és ennyi volt. A feleségem rá pár napra kérdezte, hogy mikor beszéltem vele utoljára? Gyanus lett, hogy-hogy pont most kérdezi? Nem akartam bántani, ezért ezt nem mondtam, hogy pár napja, hiszen semmi nem történt, nincs semmi jelentősége. Mondom pár hónapja, nem tudom pontosan. Erre ő, hogy szoktam-e törölni az üzeneteket, sms-eket? Meg mondjam meg az igazat, mert tudja, hogy a napokban beszéltünk. Amúgy természetesen még akkor, miután elolvastam, töröltem is a levelet, aminek hangsúlyozom, semmi "olyan" tartalma nem volt!
Szóval honnan tudhatja? Létezik ilyen program? A telefon előfizetéshez nem tud hozzányúlni a szolgáltatónál, mert még én sem tudok, nem az én nevemen van, hanem egy ismerősömén, akit ő nem is ismer. Vannak cégek, akik ezt moegoldják, figyelnek? Kémprogram? De ő ahhoz nem ért, én sem. Honnan tudhatom, hogy esetleg valamilyen kémprogram van a telefonomon? Vagy magándetektív? Amúgy jól keres, bár nem tudom mennyibe kerülhet. Facebook jelszavamat nem ismeri, pár hónapja változtattam meg, de ma megint megteszem. 40+F
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!