A kapcsolatunk holtpontra jutott, ti mit tennétek?

Párodnak mi volt erről a véleménye?

Amúgy a döcögésre rátérve. Mit vársz ettől a kapcsolattól? Szenvedélyt? Biztonságot? Családot? Önismeretet? Mert nagyon nem mindegy. Minden kapcsolatnak más az alapja és ettől a kapcsolat minősége is más lesz. Az én kapcsolatom pl. inkább alapszik a barátságon és a szellemi összhangon, mint a heves érzelmeken. Ettől függetlenül nem mondanám, hogy döcögünk.

Vannak közös céljaitok?

Az élet fő területéről ugyanúgy gondolkoztok? (gyerek,pénz,munka,hobbi,vallás,politika,etc. kinek mi fontos)

Csak azért, mert komoly kapcsolat és értékes ember, nem érdemes együtt maradni szerintem. Ha csak ezek miatt vagy vele, akkor tiszteld őt és magadat is annyira, hogy megadod mindkettőtöknek az esélyt arra, hogy olyat találjatok, aki jobban illik hozzátok.

Tegyétek fel a kérdést magatoknak: szeretitek a párotokat? És nem csak a megszokásból elküldött "szeretlek" chatüzenet szintjén, hanem tényleg, igazán, mélyről jövően.

Mit érzel, ha arra gondolsz, hogy többé nem mellette ébredsz? Felszabadultságot? Vagy úgy érzed, mintha borzasztó hiány törne rád?

Ha elképzeled, hogy nem vagytok együtt, nem is ismeritek egymást, és most találkoztok először, összejönnél vele?

A szeretet-szerelem egyrészt nyilván spontán alakul, rátör az emberre. De az már döntés kérdése, hogy engeded-e elhalványulni magadban. És bizony nem a másiktól kell várnod az érzelmeid ébrentartását, az mindenkinek a maga ügye szerintem. Persze kell hozzá egy szerethető másik fél, de végeredményben te szereted őt.

Figyeljetek oda egymásra! Mikor ültél le mellé legutoljára, kérdezted meg, hogy érzi magát és hallgattad figyelmesen? Megfogod a kezét csak úgy, hogy érezd a bőrét, az érintését? Megsimítod nagyon finoman a fejét, hátát időnként? Apróságok, de ezek fonják össze az embert a párjával elválaszthatatlanul.

Nem lehet, hogy csak túlgörcsölitek a dolgot? Nekem nem tűnik úgy, hogy nagyon nagy gond lenne nálatok. Talán most múlt el az első lángoló érzelmi hullám, amit tekinthettek végnek, de lehet ez kezdet is. A kezdete annak a felnőtt, valódi döntésen alapuló közös életnek, ahol minden áldott nap újra meg újra a másik mellett döntötök, annak dacára, hogy tudjátok, nem kötelező maradni.

Valahogy így vagyok vele, 25 voltam, amikor összejöttünk és lassan 8. éve vagyunk együtt. Nem állítom, hogy nem változott a kapcsolat vagy az érzelmeink semmit, de ma is szerelmesek vagyunk egymásba, és el sem tudom képzelni nélküle az életet. Ezzel együtt gyakran töltünk külön is időt - pl. ki-ki a szüleivel, vagy néha külön utazunk konferenciára, vidéki munkára. Ezek a pár napos távollétek is jót tesznek, vágyakozunk a másikra és új élményekkel feltöltődve találkozunk újra.

Tulajdonkeppen mi a baj? Szerintem most jott el az a pont, amikor a szerelem atalakul szeretette es ugy erzitek hogy van valami problema.

Most kell azt atertekelni amit egyutt ateltetek es elgondolkodni azon, hogy megeri e a langolo, rozsaszin kodert feladni a biztonsagot, aminek ugyanez lesz a vege vagy megmaradtok egymas mellett biztonsagban es nyugalomban. Ha meg szenvedelyre vagysz akkor azt meg pikkpakk fel lehet porgetni.

Nagyon nehéz érdemi választ adni, én csak a saját álláspontomat, tapasztalataimat tudom megosztani, aztán azt kezdesz vele, amit akarsz...

A kezdeti lángolás az elmúlik - minden kapcsolatban. Jó ha tudod, hogy ha új kapcsolatba kezdenél, pár év múlva jó eséllyel ugyanitt tartanátok. Persze hiányzik a tűz, pláne ha egyébként mindent megtesztek a fenntartásáért.

Én hasonló helyzetben a hozzáállásomat változtattam meg tudatosan: úgy döntöttem, hogy attól, hogy nem lángolunk éppen ezer fokon, attól még a kapcsolatom igenis értékes és a párom az ideális társam. Tudomásul vettem, hogy a kapcsolatunk MOST ÉPPEN ilyen: döcögős, megszokásra és rutinokra épülő, inkább baráti.

És furcsamód, attól, hogy ezt elfogadtam és megengedtem magamnak/magunknak, hogy átmenetileg ilyen is lehet, egy biztonságos és stabil kapcsolatba az is belefér, hogy éppen egy kicsit "meguntuk egymást", ettől változott a helyzet és tért vissza láng. Időszakosan. Aztán újra jött a megszokás, majd újra a döcögés...

Sajnos nincs egy standard állapot, én azt hiszem, hogy a szerelmes időszak hosszú távon fenntarthatatlan, de újra és újra visszatérhet. Viszont minél görcsösebben akarod, annál kevésbé jön... ha egyszerűen csak elfogadod, hogy attól, hogy most éppen nincs lángolás, ez még egy harmonikus és jó kapcsolat, akkor sokkal könnyebben élhetsz át benne újra felemelő érzéseket.

Tudod, van az ismerősi körömben néhány (kevés) olyan pár, akiknek nagyon hosszú évek után is kifejezetten boldog és harmonikus a kapcsolatuk (15-20-30 év után is). Ők mindannyian (kivétel nélkül) arról számoltak be, hogy voltak hullámvölgyek a párkapcsolatukban. Van köztük olyan pár, akik egy időre külön is költöztek. Tehát a jó kapcsolatok nem attól jók, hogy folyamatosan azok! Attól jók, hogy kibírják a nehézségeket, a hullámvölgyeket is.

Mindazok alapján, amiket leírtál, én kívülállóként azt mondom: ez egy jó kapcsolat. Képesek vagytok nyíltan beszélni a problémákról, tisztelitek egymást és tudatosan tesztek a kapcsolatért. Ez pedig ritka kincs. Én, így 40 felett, már nagyon megbecsülnék egy ilyen kapcsolatot (nem elméletileg: a gyakorlatban is megbecsülöm a kapcsolatomat).

Viszont 25 évesen nem biztos, hogy ezt tenném... Írod: ez az első komoly kapcsolatod, tehát másfajta tapasztalatod nincs. Visszagondolva: fiatalon nekem is volt olyan kapcsolatom, amiben látszólag minden stimmelt, valami mégis hiányzott. Utólag, tapasztaltabban tudtam megfogalmazni, hogy mi volt az a valami, amikor már sokkal kifinomultabb értékrenddel rendelkeztem. Ehhez azonban kellett az élettapasztalat, különböző párkapcsolatokban szerzett tapasztalatok.

Ha én most a helyedben lennék, akkor megpróbálnám megfogalmazni, hogy mi az, ami hiányzik a páromból és hogy vajon tényleg hiányzik-e.... vagy épp azért olyan, amilyen, mert nem "tökéletes" (ahogy senki nem az). Példának okáért: az én párom nagyon introvertált, nem éppen társasági ember, én meg az vagyok. Egy ideig zavart, aztán tudatosult, hogy pont az introvertáltsága teszi azzá, amit én egyébként nagyon is értékelek és szeretek benne, és igenis le tudok mondani a "hiányzó" tulajdonságokról, mert az erényei messzemenően kompenzálják a hiányokat. Vannak azonban olyan emberi tulajdonságok, amikről egészen biztosan nem tudnék lemondani, és ezért nem is bánom, hogy az első komoly kapcsolatomból kiléptem, mert akkor a páromból számomra fontos értékek hiányoztak. Önmagamat, az értékrendemet kellett megismernem és tudatosítanom ahhoz, hogy képes legyek tudatosítani, mi az, ami igazán fontos számomra és mi az, ami kevésbé. Mert tökéletes ember nincs. Tökéletes párkapcsolat nincs. Olyan van, ami pont optimális számunkra.