Tegye fel a kezét aki úgy érzi megrekedt a párkapcsolatában, és se jobbra se balra nem halad. Kik éreznek még így, pláne az anyagiak miatt?

Pályakezdőként ma álláshirdetéseket nézegettem. A minimálbért "kiemelkedő bérezés / versenyképes fizetésnek" nevezik.

Ilyen országban élünk. Innen menekülni kell

Kicsit kemény leszek, de szerintem benned van egy hatalmas adag önsajnáltatás, míg megoldáskeresés, problémamegoldás már annál kevesebb. Ha valami nem tetszik, akkor változtatni kell. Pont. Menni, keresni, kutatni, és nem idejönni (lehet idejönni, csak nem picsogni, hanem kérdezni, érdeklődni, hogy "oké, én nem tudom, szerintetek mit lehetne?") siránkozni. Elhiszem, hogy szar az országban a helyzet, de azért, amikor Budapesten közgazdászként nyelvtudással takarítónő vagy, ott azért valami nekem nem kerek vagy szimplán nem mentél eleget (a kérdésed alapján ez beleillene a képbe, amit magadról festesz) vagy valamit kihagytál a kérdésből.

Fontos tudatosítanod magadban, hogy mindent lehet! Nem szabad feladni, megoldást kell keresni. Én elhiszem, hogy nehéz, de hadd adjak neked egy példát a saját környezetemből: a szüleim mindketten szakmunkások, később tették le az érettségit, tehát semmi flancos háttér vagy oktatásuk nem volt. Ma negyvenesek, évekig szenvedtek ők is mindennel, de sosem álltak le a kereséssel, így ma apukám teljesen ingyen át tudta magát képezni közel az 50-hez (még ösztöndíjat is kapott) egy olyan szakmába, ahol itthon is félmillió körüli a kezdő fizetés, míg anyukám idővel (nem kapcsolatokkal) talált egy kényelmes irodai munkát hasonlóan jó fizetésért. És mindez miért? Mert keresték a megoldást, és nem álltak meg, akkor sem ha épp szar munkájuk volt. Ha akarod, akkor megtörténik.

Ellenben, ha kifogásokat keresel, hogy ezért és azért nem tudok mozdulni, de jaj, miért nem történik semmi, és jaj, de szegény vagyok, akkor egyet garantálhatok: 5 év múlva is pontosan ugyanitt fogsz tartani.

Tessék, naponta akár 100 helyre is elküldeni az önéletrajzot, máshogy nem megy. Itt nem fog megoldódni.

Egyetértek az előzővel.... valami itt nem kerek. Nem a takarítói munka ellen mondom, mert semmi gondom azzal, de körülnéztél te manapság az álláspiacon?? Két kézzel kapnak emberek után. Ha meg gazdasági diplomád van, mehetsz multihoz, 200+ nettó a minimum.... Ennyire ne légy életképtelen. Én 22 éves korom óta vagyok önellátó, és mivel volt ambícióm és tanultam (semmire se mentem a bölcsészdiplomámmal), minden évben jobb volt, most bőven viszek haza pénzt.

Ha nem vagy motivált és a jelenlegi kapcsolatod visszahúz, menjetek szét. Igen, horror árak vannak, de kintebbi kerületekben kicsit jobb, lakóközösségben.

30-on túl meg nem áll meg az élet, utálom ezt a felfogást. Ismerősömnek 26 évesen megmondták hogy nem lesz soha gyereke, bár nem 1 lombikon vett részt, de 40 évesen megszülte a gyönyörű, egészséges kislányát.

Legyél te is sokkal ambíciózusabb, és keress magad mellé egy olyan srácot is. Vagy ha kényelmes, maradj így, azt biztos sokat megold....

#4-es: Te aztán nagyon szerethetted a párodat, ha azért szakítottál vele, mert minimálbért keresett. Eléggé anyagias lehetsz. Persze, kell egy átlag fizetés, hogy kényelmesen megéljen az ember, de ha te többet keresel mint a minimálbér, akkor azért nem hiszem, hogy éhen haltatok. Na mindegy, sok az ilyen anyagias ember a mai világban sajnos.

A kérdésre válaszolva pedig: Ne legyél türelmetlen. Eléggé unalmas, hogy a nőknél most ez a divat, hogy ketyeg a biológiai óra, és bepánikolnak. Család nem tud segíteni? Én direkt nem költözök albérletbe a barátnőmmel, hogy tudjak spórolni és 3 év múlva tudjak venni egy lakást. Addig meg a szülőknél élek, így segítenek, hogy tudok félretenni. Persze, ha nálatok ilyen lehetőség nem áll fent, nehezebb a helyzet. Javaslom, ha tudtok, költözzetek oda valamelyikőtök szüleihez egy kis időre, amíg félretesztek, mert így elmegy minden pénz az albérletre, és sosem fogtok tudni kitörni, ördögi kör.

Nálunk ugyanez a helyzet, én veled egykorú vagyok, párom már 30 feletti.

Félretenni nem tudunk, házasságról, gyerekről, saját lakásról álmodni sem merünk, bár én azt gondoltam, ennyi idősen már bőven meglesznek ezek mind.

Megértem a gyerekvállalási félelmedet, oké, hogy most az a divat, hogy 40 évesen is lehet még szülni, de azért ha hosszabb távon gondolkodik az ember, a gyereknek sem jók, ha ilyen idősek a szülei... Láttam, tapasztaltam eleget, és nekem hatalmas szerencsém van a fiatal(abb) édesanyámmal.

Igazából tényleg csak a keresgélés, na meg a hatalmas adag szerencse marad. Nálunk tervben van a külföldi munka - párom kockáztatna, mert neki alacsonyabb végzettsége van, és ha nekiindul, akkor ha mégsem jön be, nem biztos, hogy talál mást vagy visszaveszik a mostani cégéhez... Én otthagytam a szakmámat, hogy jobban fizetőt keressek, de az az igazság, hogy nehéz. Hiába mondja mindenki, hogy a fővárosban kapnak az ember után, meg 200 nettó meg stb, a gyakorlatban engem azért nem vettek fel sehova, mert túl magas volt a fizetésigényem - nettó 150-ben gondolkodtam. (Volt, ahol ezt kereken közölték is, hogy szép meg jó minden, de nekik ez nem fér bele.) Pedig állítólag diplomával ennek a dupláját kéne keresni. Oké, de hol?

Nekem most szerencsém volt (talán), mert ismerős beajánlott a saját munkahelyére, és ha túlélem a próbaidőt, és tetszem is a vezetőségnek, akkor 160-170-et azért meg tudok keresni. Igaz, ezért cserébe annyit dolgozom, hogy páromhoz csak aludni járok haza, mást nem nagyon, mert itt hétvégén is munka van.

Sajnos a fiatalok elindulását az életben nagyon megnehezítették itthon, és bár kegyetlenül hangzik, ismerősi körben is azt látom, hogy csak azoknak jött össze 26-27 éves korra a saját élet, saját ház, ahol X rokon meghalt, hátramaradt örökség és/vagy ingatlan... És ez szomorú. Nagyon.